tiszta égbolt
kevés felhő
Asszonybőszítő étlap
Biztos, hogy a valamikori könyvkötő nem sokra becsülte az ajánlott menüsort, ugyanis a könyvtábla béleléséhez használta, azaz hulladéknak minősítette a gyalázkodó írást. Toldy Ferenc (irodalomtörténész, emellett képzett orvos, dietetikát tanított a pesti orvosi egyetemen) fedezte fel egy Erdélyben kötött könyv borítótáblájában a 17. századi nyomtatványt, leáztatta az enyvet róla, és 1870-ben közzétette. Hogy mennyire ízletes ez az étel, azt mindenki maga döntheti el. „Igen hasznos és drága nemes receptom [recept] avagy orvosság, mikoron az asszonyi állaton avagy az szolgálóleányon tunya, rest, avagy csácsogó szín vagyon… Először, mikoron ez a betegség a feljül megnevezett személyeket gyötörné, végy hasábkáposztát, kertsövény-salátát, botlevet, pálcafacsarékot, karóborsót, darabfa-pépet, dorongpecsenyét, sulyokmájat, mosófa-lepényt, cséphadarófa-fánkot, lábtejet, széklábból sütött pastétát [pástétomot], erős ökölhuppogást. Mindenikből fél fertályat [régi űrmérték], egy óráig.” Magyar vigasz, hogy ez nem hagyományos magyar receptek gyűjteménye, csak szó szerinti fordítása a német eredetinek, ami 1608-ban jelent meg. Vigasztalhat az is, hogy az asszonybosszantók, asszonybőszítők korfestő emlékei netalántán nem is a valóságot tükrözik, hanem egy valahai irodalmi műfaj darabjai. Népszerűségükre utal, hogy a vásári ponyván kelendő füzetecskék voltak, lényegüket tekintve azzal foglalkoztak, hogy vajon emberek-e az asszonyok, akiket széltében-hosszában századokon keresztül asszonyi állatnak neveztek, és mindmáig nehéz eldönteni ez írásokról, meddig tart bennük a komolyság, meddig a gúny, és meddig a vicc. Ősrégi előzménye, hogy az Úrnak 585. esztendejében állítólag (mert sokan legendának vélik) volt egy zsinat is, amin hosszasan tárgyalták, hogy az asszonyi állatnak van-e lelke, következésképp a nőkre lehet-e a latin homo, azaz ember nevezetet alkalmazni. Úgy döntöttek, hogy igen, de nagyon kevés szavazaton múlt az ellenkezője. Talán névtelen, okos asszonyok lelketlenül megbundázták a szavazókat!? Ráth Végh István Az asszonyi állatokról (Magyar kuriózumok. Bp., 1934) című írásában a hasonló témájú ponyvafüzetek ősforrását egy 1595-ben Lipcsében kiadott „Dissertatio…”-ban találta meg, aminek címe magyar fordításban: „Igen gyönyörűséges értekezés, melyben egy névtelen bizonyítani igyekszik, hogy az asszonyok nem emberek.” A címben szereplő névtelen azonban nagyon is neves ember, a kortársai is sejthették, hogy ő Valens Acidalius humanista költő, ez később bizonyítást is nyert. Könyve nem is az asszonyok ellen irányult, hanem paródiája volt a korabeli tudományos élet szőrszálhasogató fejtegetéseinek. Azt csúfolta, hogyan utalnak vissza mindent egyetlen és kizárólagos eredőre, a bibliára, közben elferdítve magát az eszmét. A „célközönség” azonban nem értette, vagy nem akarta érteni a költő szándékát, hiszen akkor tükröt kellett volna tartaniuk önmaguk elé, inkább egy az egyben komolyan vették a szavait, és kegyes gondolatokkal fűszerezett elleniratokkal támadták a szerzőt azért, hogy megvédjék a sértett nagyúri hölgyeket. „Ő maga az istenkáromló, aki nem tartozik az emberi nemhez – fakadt ki ellene egy buzgó prédikátor –, mert a Sátán bűnös szeretkezéséből született, verje meg az Isten és taszítsa örök kárhozatba. Ámen.” Elképesztő hajsza kezdődött, a wittenbergi egyetem tanári kara például közös közleményben tisztátalan kutyának nevezte. A dicsőséghez név kell, szenvedni lehet névtelenül is. A „névtelen” szerző testileg-lelkileg összeomlott, ellenfelei elégtétellel dörzsölhették nagytudományú tenyerüket: Valens Acidalius hamarosan belepusztult a kíméletlen üldözésbe. A szokásrend, mely szerint nem a művet, hanem az alkotó személyét kell utálni, örök életű. A hatalom mindig ezzel manipulál, öntelt mindentudói nem ismerik a tréfát, igen sértődékenyek, de mindig készek eldönteni, kinek nincs lelke, ki született az ördögtől. Kedves Olvasóm, éppen itt tartok, amikor – filmekben szokásos ilyen fordulat – megszólal az ajtócsengő. Két középkorú asszony idétlenkedik illemtudó arcot mutatni, de jó napot helyett erre futja: Ön szerint gyakorlatias a biblia? Nem értem a kérdést, ők sem, de nem tágítanak. Meg is hökkenek, hisz az előbb írtam le a biblia szót. Holtpont! Közben tudom, hogy a gyakorlatias jelző leginkább a cselekvő emberhez illeszthető, aki saját érdekében ügyesen kamatoztatja valaminek a gyakorlati (!) hasznát. Részükről az igentől vagy a tagadástól függ a folytatás. Végül bólintok, mert sajnálom a „kopogtatókat”, hogy valamiért (valakiért) házalnak. Egy a véleményünk, örvendeznek. Így jár, aki akár sajnálatból, akár türelme fogytán rábólint egy butaságra, az ostobaság bekebelezi, mérgelődöm gondolatban, lehet, fel is írták az ajtón látott nevemet egy lajstromba, ahol mindannyian egy véleményen vagyunk. Becsukom az ajtót…
Kozma Mária
.jpg)
.jpg)
