Anya, ugye a szelektívbe tetted?
Biztos, hogy van némi hozadéka a műanyag nélküli csomagolás napjának, illetve azoknak a próbálkozásoknak, amikor elszánt emberek igyekeznek úgy élni, hogy kiiktassák életükből ezeket a természetidegen anyagokat. Bár nagyon nehéz, de azért lehet.
Én már évek óta közönséges vesszőkosarat használok, ha vásárolni megyek a székely anyavárosban. Esetleg rafiaszatyrot, amely műanyagból van ugyan, de sokáig szolgál. Mondjuk azt, hogy bocsánatos bűn az ilyen alkalmatosság kézbevétele. Amikor bemegyek a szuper- vagy hipermarketbe, vagy a sarki kisboltba, ahol roskadásig tele vannak a polcok mindennel, mi szemnek-szájnak ingere, komoly erőfeszítésembe kerül, hogy olyan csomagolású termékeket keressek, amelyek kevésbé „kártékonyak”. Mondjuk azt, hogy ilyenkor viszonylag enyhe vétek, szerény kihágás a természet ellen, ha papírba göngyölt kekszet választok, esetleg valami áttetsző, más cellulózfélébe göngyöltet. A tejtermékek vásárlását azonban képtelen vagyok megúszni műanyag nélkül. Nagy nosztalgiával gondolok vissza azokra az időre, amikor csereüveg nélkül nem is adtak joghurtot vagy pasztőrözött tejet. Mert olyan volt a rendszer. Nem volt zacskós. És PET-palackos sem. Mondjuk, az ásványvízvétellel könnyű a dolgom, mert általában a literes üvegekben lévőt kedveljük évek óta. A többi úgyszólván kikerülhetetlen, mert adják a kiszolgálók. Ki emlékszik még arra, hogy az átkos végén örvendtünk, ha a félbarna kenyeret a kezünkbe nyomták, csak úgy… Ilyeneket csak az idősebbek, mondjuk úgy, hogy a középkorúak, a negyvenen felüliek őriznek az emlékezetükben.
Valamikor az újfajta és sajátos demokráciánk elején, amikor ránk tört a piacgazdaság is, sokáig dédelgettük az igazán praktikus pillepalackokat. Azt hittük botorul, hogy ezek elterjedésével valami szép új korszak kezdődik. Nem értem, hogy miért nem alkalmaznak mindenféle csomagolóanyagra és eszközre betétdíjat, hogy pénzért legyen visszaváltható. Van ilyen, de nagyon kezdetleges és csökevényes. És külön macera. A műanyag- és egyéb csomagolóanyag-hulladékgyűjtési akciók pedig csak röpke fellángolások.
Mostanság olvastam, hogy több száz tonnányi műanyagot halásztak ki a Csendes-óceánból, de ott még bőven található a valós szemétszigeteken. Olyanról is értesültem, hogy Hongkongban tilos kiköpni a földre a rágógumit. Gondolom, azért, mert kis területen fekszik, sokan járnak arrafelé, s egyszerűen odaragadnának a városi flaszterhez a turisták. Meg arról is szólnak a híradások, hogy cetek, delfinek gyomrában miféle mocskokat találtak. Én pedig láttam kies honunkban madarat, amely csikket hordott a fészkére. De az is előfordult – az internet tanúsága szerint –, hogy derék anyamadarak cigarettavéggel etették fiókáikat.
A jelenlegi írás címeként használt mondatot egy kislánytól hallottam, aki nyiladozó lelkiismeretét nyugtatandó kérdezte, hogy ugye a szelektívbe dobtad? Már ez is valami, de nem más, mint a figyelem és a hitvány cselekedetek miatti keletkező szorongás ideiglenes elterelése és elfojtása. Az igazi fogyasztási kulturáltság gyökere valahol a vásárlás megtagadásánál kezdődik, aztán a fölös tárgyak kiiktatásával folytatódik. Amit igen zsenge korban lenne jó kezdeni.
Emlékszem, hogy anno nagyanyám műtrágyás nejlonzsákot helyezett le a sütő földjére – mondván, hogy milyen praktikus –, de mikor valamelyikünk a vizes lábbelijével nagyot csúszott rajta, s földhöz is teremtette magát, rögtön véget vetett a nejlonvilágnak, gyékényszőnyeget szerketált valahonnan, s a Kőrispatakról hozzánk szekerező cigányoktól csuhéból készült lábtörlőket vett, mert az volt ott ezelőtt is, s jól szolgált. Hogy aztán manapság is van ilyen alkalmatosság, műanyag szálakból levőt is hoznak néha a rossz gebék által húzott szekereken. Van kék, piros, még zöld is talán. Nem kell megvenni, s akkor fonnak majd rendeset, amelyik rongyosra kopik, s végül kenyérsütéskor be lehet vetni a kemencébe, vagy őszi lombégetéskor, kórókkal, száraz füvekkel szépen elhamvad majd a kert sarkában, ha eljön annak is az ideje a természet szabályos rendje forgásában…
Simó Márton