Hirdetés

Angusok a Kászonokban

HN-információ
Öt éve istállót vettek, amit lépésről lépésre haladva fel is újítottak, közben legelőt takarítottak, az innen származó területalapú támogatást traktorba, gépekbe, eszközökbe, kezelő-karámrendszerbe fektették, tavaly pedig már az első, 45 Angusból álló húsmarhacsordát is megrendelték. Az állatok takarmányozásához a szénát a tagságot alkotó helyi gazdáktól szerzik be, a húsmarhákat pedig élősúlyban kilónként 3 eurós áron Szeben megyében értékesítik. Ha kezdeményezésük beválik, a húsmarha­artás a kászoni gazdák számára is jövedelmező tevékenység lehet. A részletekről Sántha Andrást, a kászonimpéri közbirtokosság elnökét kérdeztük. [caption id="attachment_33418" align="aligncenter" width="1000"]Az Angus húshozama, kezelhetősége és húsminősége nagyságrendekkel jobb, mint az emblematikus szürkemarháé Az Angus húshozama, kezelhetősége és húsminősége nagyságrendekkel jobb, mint az emblematikus szürkemarháé[/caption] Egyre inkább kiteljesednek a kászonimpéri közbirtokosság állattenyésztéssel kapcsolatos tervei. Bár öt esztendővel ezelőtt, az állattenyésztés még ötletszerű felmerülésekor a cél a közbirtokossági legelőterületek állatokkal való lefedése volt, az állattartási programot hamarosan újabb szempontokkal bővítették. Ennek megfelelően pedig már a költséghatékonyság és a jövedelemtermelő képessége is fő elvárás lett: így viszont a közbirtokosság vezetői sem ragaszkodtak az eredetileg igénytelen tartásuk miatt kiszemelt szürkemarhákhoz. – Volt egy időszak, amikor nagyon pedzették, hogy farmosításhoz kötik a területalapú támogatást. Az első gondolat tehát az volt, vegyünk állatokat, hogy ne essünk el a területalapú támogatástól, ám a fajtaválasztásnál már újabb szempontok is előtérbe kerültek. Végül is az Angus mellett maradtunk. El kellett ugyanis döntsük, hogy az állatokat csak tartani akarjuk, vagy a legelőtestek lefedésén túl pénzügyi hasznot is akarunk velük a közbirtokosságnak hajtani. Az Angusokat ugyanis ugyanolyan körülmények között lehet tartani, mint az emblematikus szürkemarhát, ám az Angusok húshozama, kezelhetősége és húsminősége nagyságrendekkel jobb. Ráadásul úgy néz ki, hogy egy Szeben megyei Angus-farmmal köthető szerződés révén a születendő, két-három mázsásra hizlalt Angus-borjak értékesítésével sem lesz probléma – indokolta döntésüket lapunknak Sántha András, a kászonimpéri közbirtokosság elnöke. A törzsállományukat jelenleg 44, Németországból származó törzskönyvezett vemhes üsző, illetve a tavasszal, Kolozs megyéből vásárolt, hároméves fajtatiszta Angus-bika alkotja. Az állományt nyári időszakban a közbirtokosság közel 50 hektáros, villanypásztorral körbekerített legelőjén tartják: a húsmarháknak itt egyelőre még a medvékkel sem volt találkozója. Az impéri közbirtokosság amúgy pillanatnyilag 160 hektárnyi – a területalapú támogatási feltételeknek is megfelelő – legelővel rendelkezik, ám az állattenyésztésre szolgáló gyepfelületet mintegy 100 hektár elbokrosodott, beerdősödött legelő kitakarításával idén is tovább kívánják bővíteni. Hogy a nagyobb legelőterületen a tavaly vásárolt Angus-állományt gyarapítják-e, vagy megelégszenek az induláshoz vásárolt 45 fős csordával, a közbirtokosság vezetője szerint a válasz valójában a kászoni gazdákon és a húsmarhatartáshoz való hozzáállásukon múlik. Amennyiben ugyanis a húsmarhatartáshoz a helyi állattartók is kedvet kapnak, úgy az impéri közbirtokosság a szaporítóanyag biztosításával, az értékesítési lehetőségek felkutatásával, illetve a piacra lépés segítésével inkább az integrátor szerepét vállalná. Amennyiben viszont a gazdákat az Angus-tartás nem érdekli, úgy az állományszaporítást saját legelőire és több mint 120 egyed befogadására alkalmas istállójára alapozva a közbirtokosság finanszírozná – fejtette ki Sántha. Leszögezte, a kászoni gazdák a közbirtokosság Angus-állományával így is, úgy is nyernek: például a húsmarhák téli takarmányozásához szükséges szénán keresztül, amit a közbirtokosság szintén a helyi gazdáktól szerez be. – A lényeg az értékesítés sikerén lesz, vagyis azon, hogy a húsmarhapiacon a helyünket miként tudjuk megtalálni. Amennyiben ugyanis a helyi gazdák az Angus-programban partnerek lesznek, szeretnénk idővel egy kereskedelmi farmot létrehozni, ahová a környékről származó hizlalt Angus-borjakat vagy tenyészállatokat be tudjuk gyűjteni és innen tudjuk kamionszám értékesíteni. Angus-tartással én úgy gondolom, a Kászonokban mindenképp érdemes foglalkozni – tette hozzá a közbirtokosság elnöke. Domján Levente


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!