A minap számoltunk be arról, hogy a székelyudvarhelyi vállalkozók levélben tiltakoztak, aláírásokat gyűjtöttek a magas épületadó ellen, többek között azt is kifogásolva, hogy a tavalyi összeg többszörösét kellene adóként befizessék a városkasszába. A vállalkozók egyeztetni szeretnének a polgármesterrel és a tanács gazdasági szakbizottságával, hogy konszenzusos módon rendezhessék a helyi adókkal kapcsolatos elégedetlenséget, illetve azt szeretnék, ha a városvezetés 0,2%-ra csökkentené az adóalap értékére alkalmazandó kvótát. A polgármesteri hivatal, Bunta Levente polgármester másképp látja a dolgokat, álláspontjuk szerint az önkormányzat évek óta nem változtatott adópolitikáján. Az idéntől hatályos vonatkozó jogszabályozási előírások gyakorlatba ültetése nyomán viszont lehetséges, hogy egyes vállalkozók lényegesen több adót kell fizessenek. Nem térnénk ki a két fél álláspontjának, meglátásának részletes ismertetésére, mint ahogy nem kívánunk a békebíró szerepében sem tetszelegni ebben a vitás jellegű ügyben. Továbbá a látszatát is kerülni szeretnénk annak, hogy esetleg az egyik vagy a másik fél védőügyvédjeként jelenítődjön meg lapunk. Ám, mert nem csupán helyi jelenségről, történésről van szó, érdemesnek tartjuk különösebb kommentár nélkül újólag ismertetni az új Adótörvénykönyvre vonatkozó 2015/227-es törvénynek a jogi személyek által fizetendő épületadóval kapcsolatos előírásait, valamint az Adótörvénykönyv alkalmazási módszertani normáit jóváhagyó újólag módosított is kiegészített kormányhatározat idevágó egyes szövegrészeit. Továbbá az adott körülményekre való tekintettel érdemesnek tartjuk az Adótörvénykönyv néhány általános rendelkezésére is utalni, mert a fent említett „nézeteltérés” rendezése szempontjából azoknak is meg lehet a maguk jelentősége. Korlátozott mozgástér Szem előtt tartva azt a bizonyos 1,3%-ról 0,2%-ra való csökkentést, felvetődik a kérdés, van-e erre jogalapja és hatásköre a helyi tanácsnak? Az Adótörvénykönyv 4-es szakaszának szövegéből az következtethető ki, hogy nemigen, ugyanis annak értelmében a meglévő adók megemelésére, továbbá kiiktatásukra vagy csökkentésükre elméletileg sor kerülhet, de a hatályba lépés minden esztendő január 1. kell legyen, s azok legalább egy év során nem módosíthatók. Tehát ez esetben is érvényes, hogy a mérkőzés ideje alatt nem lehet módosítani a játékszabályokon, arról nem is beszélve, hogy év közbeni bármilyen módosítás hátrányos, diszkriminatív lehet egyes adófizetők számára. Mi lesz akkor például, ha június 1-től csökkentenek egy olyan helyi adónemet, amelyet már addig az időpontig számos adófizető befizetett, lévén, hogy visszamenőleges hatálya nem lehet egy ilyen jellegű határozatnak. Ilyenképpen: akik már eleget tettek adófizetési kötelezettségüknek, „rosszul jártak”, nem igényelhetik vissza a különbözetet, mások viszont, akik egy másabb időpont után fizetik be az adót, azok „jól járnak”. De, egyébként is végigolvasva és alaposan áttanulmányozva az Adótörvénykönyvnek a helyi adókra és illetékekre vonatkozó fejezetét, még csak utalást sem találtunk arra vonatkozóan, hogy a helyi tanácsoknak jogosultságuk lenne az adók és az illetékek csökkentésére, úgy általában arra viszont igen, nevezetesen a 489-es szakaszban, amely értelmében a helyi közigazgatási döntéshozó hatóságok a helyi adókhoz és illetékekhez „hozzátoldhatnak” járulékos kvótákat, amelyek akár 50%-kal is meghaladhatják a törvény által megállapított maximális szinteket. Továbbá a 491-es szakasz értelmében minden egyes helyi adó vagy minden egyes helyi illeték esetében, amely egy adott összegben áll, vagy egy adott összeg alapján állapítódik meg lejben, azokat az összegeket évente indexálnia kell a helyi tanácsoknak április 30-ig, figyelembe véve a megelőző esztendei inflációs rátát, amelyet a már két említett minisztérium hivatalos honlapján közölnek. Nos, ez az indexálás is jobbára adó- és illetékszint-emelést eredményez(het). Ejtsünk néhány szót a helyi adók és illetékek befizetése alóli mentesség vagy adócsökkentés lehetőségéről. Minden helyi adónem vonatkozásában fel vannak tüntetve azok az adófizetők vagy esetek, amikor is fennáll(hat) a jogosultság lehetősége, a döntés, azaz, hogy ki részesülhet és miért adóeltörlésben vagy adócsökkentésben, a helyi tanácsra hárul. Az érdekelt/érintett adófizetőnek ugyanakkor azt kérelmeznie kell, s egyszersmind eleget kell tennie az Adótörvénykönyvben előírt kritériumoknak, illetve feltételeknek. Tehát esetről esetre hozhat döntést a helyi tanács, és nem olyan általános jellegűt, amely értelmében például az egyik vagy a másik lakossági kategória, egy kisebb vagy nagyobb közösség stb. számára adómentességet vagy adócsökkentést nyújthatna. Lássuk a tényeket A jogi személyek által fizetendő épületadó, illetve annak kiszámítási módja tekintetében új helyzet elé állította az Adótörvénykönyv mind az adófizetőt, mind az adószintet megállapító helyhatóságot. Az egykori Adótörvénykönyvnek (az utólag módosított és kiegészített 2003/571-es törvény) 253-as szakasza rendelkezett a jogi személyek által fizetendő épületadóról. Azt nem részleteznénk, csupán annyit említenénk meg, hogy az épület leltári értékére alkalmazott adózási kvóta alkalmazása révén számítandó ki az adószint. A szóban forgó adózási kvóta 0,25% és 1,50% között mozgott. Hogy hány százalékos kvótát alkalmaztak, arról a helyi tanács volt hivatott dönteni. Az egykori Adótörvénykönyv, valamint az annak alkalmazási módszertani normáit jóváhagyó utólag módosított és kiegészített 2004/44-es kormányhatározat tisztázta és leszögezte, hogy mi is értendő az „épület leltári értéke” fogalma alatt. A jelenleg hatályos Adótörvénykönyvből viszont kikerült ez a fogalom, s következésképpen másabb, merőben új a „kiindulópont” is, nevezetesen az épület megadózási értéke (valoarea impozabilă a clădirii) képezi az adó kiszámítási alapját. Az adókiszámítás végett benyújtandó nyilatkozathoz (a 2016 ITL-002-es űrlap, amelyet a régiófejlesztési és közigazgatási miniszter 2015/2068-as rendelete ír elő) mellékelni kell az engedélyezett értékbecslő általi épület felértékelést (amelynek meg kell felelnie a GEV 500-as szabványnak, s amely nem használható másabb célokra). A felértékelési jelentésben szereplő érték esetenként akár „meglepetést” is okozhat, annál is inkább, mert nem azonos az egykori „leltári értékkel”... A kiszámítás során alkalmazandó kvóta most is létezik, s az a 0,2% és 1,3% közti mezőben mozog. A „számszerűsítés” pedig kizárólagosan az adott település helyi tanácsának a hatáskörébe tartozik. Ezek szerint az lehet „csak” 0,2%, de lehet „akár” 1,3%. Mindez ott van leírva az Adótörvénykönyv 460-as szakasza keretében. Érdemes alaposan megrágni ennek a 460-as szakasznak a szövegét, ami pedig az esetleges adóeltörlési és -csökkentési „mozgásteret” illeti, ajánlanánk a 456-os szakasz előírásainak az igen figyelmes és aprólékos tanulmányozását. Ami pedig azt a vitatott (illetve esetenként okkal és joggal vitatható) számszerűsített kvótát illeti, egy megyénkbeli közpénzügyi szakértő szerint, amikor egy helyi tanács élni kíván a törvény által felkínált „mozgástérrel”, nem feledkezhet meg, azaz nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a megelőző esztendőben mennyi pénz folyt be (vagy kellett volna befolynia) a helyi költségvetést közvetlenül megillető helyi adókból és illetékekből (valamint bírságokból), mert az a maga során a soron következő év helyi költségvetés bevételi oldalának óhatatlanul a „kiindulópontját” kell hogy jelentse. Hecser Zoltán