Pedig sokáig bennem marad az érzés! Ha nem tart ki egy évig, a XVII. Míves Emberek Sokadalmáig, akkor a hibás a napi rutin, a morcos emberek, az ízléstelen ruhák és tárgyak, a műanyag étkek… És én, ha nem próbálom ezeket egyre határozottabban kiiktatni az életemből. A két nap alatt, szombaton és vasárnap számtalanszor körbejártam a Székely-Támadt Vár udvarát. Felemelt fővel, mert minden pillanatban rácsodálkozhattam valami szépre és hasznosra, egy kedves arcra… A széki szőttesekre, színes-illatos-formás szappanokra és gyertyákra, Bimbi csuhécsodáira, odább levendulaillatba burkolóztam, de a véső és kalapács hangja sem zavart, mert a kopácsolásból virágvonalak eredeztek. Választhattam volna szalmakalapot a rekkenőség ellen, mert a csipkemintájú mézeskalácsot sajnáltam megenni, gyönyörködtem csempékben, elképzeltem, hogy a belőlük rakott kályha mellett milyen jó télen fűtőzni. Kürtőskalács csábított, nemez, bőr, réz, tűzzománc, üveg ékszerek, hagyományos és modern, de természetes alapanyagból készült ruhák, könyvek, festett bútor, s sorolhatnám. Szerintem egyet sem hagytam ki a 16 sokadalom közül. Először látogatóként, icipicit pályázatíróként, aztán segédként a szervezésben. Volt alkalmam tehát megtapasztalni a kulisszák mögül is a rendezvényt. Hatalmas szakértelmet, kapcsolatrendszert, aztán pénzt és eszméletlenül szerteágazó, kitartó szervezőmunkát igényel. Egyszóval a főszervező bőrében pillanatokig sem szeretnék lenni. Még akkor sem, ha az idén, amiatt, hogy a városvezetés maximálisan melléállt a rendezvénynek, sokkal nyugodtabbnak láttam Zsuzsa nénit. Horváth Károly emlékének szentelte az Artera Alapítvány ezt a kiadást. Bár a zenéhez vajmi keveset értek, merem állítani, hogy méltó főhajtás volt az idei sokadalom mind zenei, dramaturgiai, mind kézműves téren. Utóbbinál látványos a színvonal fejlődése csak 2014-hez mérten: nagyon magas. Két-három kiállító kivételével, akik biztos hamarosan felzárkóznak. A pénteki nap magas rangú és bölcs előadói, a RusticaHáz, azaz Simó Júlia ruhakollekciója nagyszerűen ráhangoltak a gyakorlatra. Úgy tűnik, a 16. mérföldkő egy rég belátott szempontból is. Nyilatkozatot továbbítottunk a budapesti Hagyományok Háza vezetőségéhez. Segítségüket kértük abban, hogy kézműves törvény szülessen, a népművészeti értékek intézményesített elbírálása és oktatása honosodjon meg Erdélyben is. Véleményük szerint a gyakorlati tudással még rendelkezünk, de az elmélettel nagyon ideje ezt alátámasztani. Ne kérdezzétek, hogy hány nép-, illetve iparművészeti tárgy volt látható, hány látogató volt. Hála Istennek, mindkét vonatkozásban nagyon sok! És a látogatók éltetik a rendezvényt. Mert Sebő Ferenc szavai szerint, amelyeket Gálfi Árpád polgármester a hivatalos megnyitókor idézett: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” Az individualizmus korát éljük. Nagyon jó lenne, ha ez abban merülne ki, ha ízlésesen egyéniségünkre formálnánk közösségi értékeinket, megtartva vagy újrateremtve a közösségeket! Köszönjük a RMDSZ – Communitas Alapítvány, Sógor Csaba parlamenti képviselő és EP-képviselőcsoport támogatását, valamint a Csavargó Trans Kft. anyagi segítségét. Bálint Rózsika, Székelyudvarhely [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]