Ami önmagában még nem elég…

HN-információ
Sajnálatos és meggondolkoztató mindaz, ami történt a marosvásárhelyi iskolaügyben, nevezetesen a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében. Hónapok óta ráterelődött a hazai magyarság jelentős hányadának (de nem csak) figyelme erre a már-már abszurdnak tűnő történésre, amelyet a DNA általi bűnügyi kivizsgálás indított el (amely, mármint a DNA egyesek szerint túllőtt a célon). Nem kívánunk újólag visszatérni az iskola létét úgymond megkérdőjelező eljárásra, illetve fejleményekre, viszont nyomatékolnánk azt, hogy olyan káosszal állunk szemben, amelyet egyre nehezebb „megemészteni”, s amely esetében pillanatnyilag nem látni az alagút végét. Esetleges túlkapások ide vagy oda, nem lehet nem elismerni, hogy az intézmény 2014-es esztendei megalapításakor súlyos hibákat is elkövettek, elkövethettek, az ügyben érintettek – legyen szó tisztségviselőkről vagy döntéshozatali jogkörrel is rendelkező intézményekről – esetenként felületesen, kellő körültekintés és megalapozottság (mármint jogi szempontból) nélkül cselekedtek. Nem a mi dolgunk a felelősök beazonosítása, a felelősség, illetve a mulasztások megállapítása, sem pedig a kiút, a megoldás útjának kicövekelése. Tárgyilagos kívülállóként azonban ez esetben is indokolt azt hangoztatni azt, hogy a jó szándék, a jó akarat, a cselekvőkészség önmagában soha sem elégséges. Nem, mert az építő szándékkal, iparkodással, lelkesedéssel nem lehet felülírni bizonyos törvényes előírásokat, sem pedig azokat úgymond mellőzni vagy éppenséggel nagyvonalúan kezelni. Mint ahogy sajnálatos az is, hogy sokszor egyesek (köztük tisztségviselők) is eltévednek, elvesznek a hazai, amúgy ellentmondásos és tekervényes jogszabályozás sűrűjében. És ebben az is közrejátszhat, hogy sajnos nem rendelkeznek kellő kompetenciával, jártassággal és átlagon felüli jogi kultúrával. Márpedig egy középszintű vezető esetében is mindez megköveteltetik, hogy egy magasabb szintű beosztásúról, ne add Isten, polgármesterről, alpolgármesterről vagy közintézmény-vezetőről ne is beszéljünk. Szem előtt tartva ezt az elvárást nem tartható ildomosnak azon sopánkodni, hogy egyesek ódzkodnak a helyhatósági választásokon való jelöltségtől vagy nem kívánnak újabb mandátumot vállalni. Mert ahogy a közmondás is tartja: aki fél a víztől ne egyen halat. Megyénkben is előfordult, hogy illetékes ellenőrző szervek szabálysértéseket, törvénytelenségeket állapítottak meg, azonosítottak be, s azok számos esetben a hatályos előírások helytelen, téves vagy éppenséggel felületes alkalmazására vezethetők vissza. Ilyenkor pedig nem szerencsés azt hangoztatni, legalábbis esetenként nem, hogy az a hatóság rosszindulatú volt, avagy „a káka tövén csomót keresett”. (Az egy más ügy, hogy esetenként valóban megmutatkoznak túlkapások vagy éppenséggel indokolatlanul „túlbuzgónak” bizonyul az a hatóság.) Ebben az összefüggésben utalhatunk arra is, hogy például országos viszonylatban az állami számvevőszéki kamarák által megállapított szabálysértésekkel, pénzbírságokkal és kármegtérítéssel szemben indított perek túlnyomó többségét az alperes, azaz az ellenőrző testület megnyerte. Erről viszont ritkábban szól a fáma, illetve csak megkésve és véletlenszerűen szerez, szerezhet tudomást a „nagyérdemű”. Igen, mert egyrészt az elmarasztaltak rendszerint azt nyomatékolták, hogy őket a jó szándék, az operatív ügyintézés, a közérdek érvényre juttatása vezérelte, másrészt pedig túlontúl nagy diszkréció szokta őrizni az esetleges botlásokat, visszásságokat, azokat a peres ügyeket, amelyeknek szereplői adott személyek vagy adott testületek, illetve helyhatóságok. Márpedig a transzparencia eleve megköveteli a teljes átláthatóságot, beleértve azt is, hogy ami jó és eredményes, de azt is, ami esetleg „balul ütött ki”. Mert például miért kellett a megyei tanács legutóbbi, azaz május 15-i rendkívüli tanácsülésén két napirendi pont kapcsán zárt ülést megszavazni olyan körülmények között, amikor a két napirend közül egyik már szerepelt a március 30-i ugyancsak rendkívüli tanácsülés napirendjén (de menet közben lekerült arról ama javaslat nyomán, miszerint egy korrekt döntés bővebb informálódást feltételez), s ugyanakkor egy olyan ügyről van szó, amely a Hargita Megyei Törvényszéken egy bűnügyi per tárgyát képezi (az 1517/96/2015-ös ügycsomóról van szó), s a tárgyaláson bárki részt vehet. (Egyébként a zárttá nyilvánítás jogszerűségét egy percig sem vitatnánk, de az adott körülmények között e napirend tekintetében az mindenképp furcsállandó, viszont egy másik napirend tekintetében a zárttá nyilvánítás valóban indokoltnak tűnt.) Egyébként a napirenden szerepelt határozattervezet révén kellett volna jóváhagyni Hargita megye kártalanításának módozatát és feltételeit a 2011/54/46539-es kivitelezési szerződés keretében megvalósult őrzési művelet révén keletkezett vagyonállományi anyagi kára okán. De ha már a peres ügyekről esett szó, több mint indokolt lenne a transzparencia jegyében nyilvánosságra hozni azok kimenetelét, mármint azon perek esetében, amelyekben alperesi vagy felperesi minőségben „szerepelnek” helyi közigazgatási hatóságok, polgármesteri hivatalok, helyi alárendeltségű közintézmények stb. A féligazságok nem vihetik előbbre a dolgokat, mint ahogy a visszásságok, a mulasztások, a „bakik” elkendőzése sem és még kevésbé a felelősség áthárítása vagy „megosztási” szándéka. Ugyanakkor a jó szándék, a tenni akarás sem szolgálhat mentségül a jogsértő magatartásra, eljárásokra. Végezetül és másabb összefüggésben pedig utalnunk kell arra is, ami gyakran bekövetkezhet: az erkölcsi igazság nem feltétlenül a jog igazsága is… Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!

Hargita Népe

Kapcsolódó