Ahogy az idő múlik, már semmin sem csodálkozom… Ti hogy vagytok ezzel? Sors bona, nihil aliud… ez volt a jelszavam, ma már a Nil admirari! (Az elsőt Zrínyi Miklós költő mondta, de csak utánam!) Filléres emlékeim… Kisdiák korom, „ezt úgy kell tudni, mint a Miatyánkot”, de jött a tanügyi reform, a Miatyánkot felváltotta az Egyszeregy… Jött a pionírkor, nem lehettem cserkész soha, de nevetni azért tudtunk, ha a híres-nevezetes alma mater kapuján megjelent a hirdetés: Holnap, vasárnap, reggel 8-tól ÖNKÉNTES munka, megjelenés KÖTELEZŐ. És jött a nagy tél, iskolánk a Tordai út elején a járdáról lapátolta el a havat az út szélére, mikor végeztünk, jött egy másik iskola, az az utat takarította, és a hó visszakerült a járdára. Az volt a fontos, hogy a MUNKA MENJEN. És jött az 1952-es pénzbeváltás, ami nem sikerült a legjobban, mert – mint mondták a jól értesültek – a magyar származású pénzügyminiszter titkárnője egy kulák lánya volt, és kikerült az iskolai tábla fölé kirakott képek közül Pauker Anna is, pedig előtte a fáklyás meneteken eleget kiabáltuk: PAUKER – LUKA – VERES. (De csak Kolozsváron.) Emlékszel még? Most már elolvashatom, kik is voltak ők: Pauker Anna (Ana Pauker), „a szoknyás Sztálin”, 1893-ban született Robinshon családnéven, férje után lett Pauker. Hosszú politikai tevékenység után, 10 év börtön, majd újabb 10 év 1935-től, de ’41-ben fogolycsere után a Szovjetunióba távozhat. Onnan szovjet katonai egyenruhában tér vissza és a Központi Bizottság titkára lesz. ’47-től külügyminiszter, miniszterelnök helyettes, az első nő ebben a „beosztásban”. ’52-ben „jobboldali elhajló lett,” akadályozta a kollektivizálást. Sztálin halála „mentette” ki a börtönből, a Politikai Kiadónál végezte pályafutását, mint fordító, 60-ban bekövetkezett haláláig. Igen, a fák nem nőnek az égig. Luka László, a székely származású román pénzügyminiszter, 1898-ban Szentkatolnán látta meg a napvilágot és ’63-ban halt meg az enyedi börtönben. ’47-től ’52-ig volt miniszter, de őt is utolérte a szovjet típusú tisztogatás, akkor letartóztatták, és haláláig Enyeden „élt”. (’68-ban rehabilitálták, 3 évvel Pauker Anna rehabilitása után). Ő is „elhajló” volt, miatta NEM SIKERÜLT a pénzbeváltás a párt elképzelése szerint. (Veres vagy Veress „Pali” Kolozsvár kommunista polgármestere volt a lázas 50-es években, később a Városgazdálkodási Vállalat legjobb igazgatója.) És volt még fából vaskarika, nehogy valaki puskagolyót csináljon házilag, megszületett a műanyag ÓLOMKATONA, a be­ton talpFA és a beton villanyFA közeli rokona. Majd jött vidéki életem első buta kérdése (még sok volt utána). Az első „kolhozelnökkel” leltáríveket összesítettünk egy este a petróleumlámpa fénye mellett (tárgyak–haszonállatok, amit a kollektivisták „jószántukból” bevittek a közösbe), társam zsebébe nyúl, mert elírt valamit, majd kijelentette: Na, a segédkönyvelőmnek a szemit valaki megint kiütte! Megkérdezem, verekedés volt a kocsmában? Á, dehogy csak a radíromat valaki ellopta. A Kossuth Rádió (az fogható volt a kisrádiókon is akkor) sportriportere, az ismert Sz. György, aki akkor is „micsoda gólhelyzetet” kiáltott, amikor a kapus még éppen csak kirúgta vagy kidobta a labdát, elmesélte a svéd kollégájától hallottakat, miszerint a nagyszerű műutat a belügyminiszterük is építette. Pénzt adott rá? Nem, saját kétkezi munkájával, gyorshajtás miatt 8 nap közmunka volt a büntetése. Nálunk miért nem alkalmazzák a tízmillió lejnél kisebb sikkasztásoknál? Hamarabb és olcsóbban megépülne az észak-erdélyi autósztráda. Emlékszel még? És jött a tévé, a házimozi, az enyém volt a harmadik a nagyközségben, az antenna pedig házilag készült, drótkötélből. Előbb mindent megnéztünk kezdéstől műsorzárásig, majd jöttek a sorozatok, Nick și Samanta, azt hamarosan felváltotta a Nic și savanta, a Forma–1-et már nem Niki Lauda, hanem Nicu Laudă vezette… Emlékszel? Emlékszel még, kedves 70 fölött járó kortársam? Szathmáry János, Gyergyószentmiklós [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]