Az agresszív kommunikáció sok olyan jelenséget is magába foglal, amiről talán nem is gondolnánk, hogy a másik, a környezetünk annak éli meg. Ily módon akár a felfokozott lelki állapot jelentette heves reakciók, lelkesebb beszéd is lecsapódhat provokatívként egy nagyon csendes, visszahúzódó környezetben. Mint ahogyan a korholás, a „fejmosás”, a profétai ostorozás – meglátod, hogy semmi sem lesz belőled! – vagy az állandó hasonlítgatás – bezzeg a szomszédék Juliskája... – sem mindig csapódik le támadásként. A csúnya, sértő szavak, a durva jelzők használata, a lekicsinylés, a káromkodás ellenben mindig minden körülmények között bántásként hat. Akkor is, ha ez ma (sajnos) egy sokszor elfogadott beszédstílus (ha ez stílus?), amely a mindennapi kapcsolattartásban a nemi aktus vagy az emberi-állati nemiszerv megnevezését kötőszóként használja. Bármennyire is divatos ez bizonyos körökben és valamiféle korszerűséget, menőséget hivatott jelölni, attól még durva és agresszív. És annak ellenére, hogy az irodalomban és a színpadon is egyre gyakrabban élnek vele, érdemes lenne újra és újra elgondolkozni rajta és tenni is valamit érte, ellene. A mindennapokat keseríti meg – néha halálos eredménnyel – a közlekedési agresszió. Bár sokan a sietség, a rohanó élet számlájára írják, a vezetéskor megjelenő harcos, vetélkedő szellem, amely felelőtlen előzésben, túlzott sebességben mutatkozik meg, és legtöbbször a balesetek okozója, valójában az agresszió megnyilvánulása. A vezetés közbeni szóbeli kirohanások csak a kocsiban ülőket „szórakoztatják”. És akkor még nem szóltunk a futball­huli­ganizmusról, a háborúkról vagy a sorozatgyilkosokról. A két utóbbiról nem is fogunk, mert nincs kórkép értékük, hisz minden korban megtaláljuk valamilyen formájukat. A futballhuliganizmust ellenben megemlítem, mert olyan jelenségről van szó, ami külön elnevezést és ezzel jelentőséget kapott. Hogy mennyire fontos, bizonyítja az is, hogy különféle elméletek születtek a magyarázatára. Az egyetlen közös bennük – és ez megjegyzendő –, hogy mindegyik egy bizonyos társadalmi (alsó és/vagy alsó-közép) réteghez köti, bár ma már vannak, akik inkább azt állítják, hogy a jelenség azok között tejed, akik az agressziót férfiasnak, a férfiasságot pedig értéknek tartják. És ezzel eljutottunk a nagyon aktuális kérdéshez, ahonnan indultunk: a nemi szerepekhez és benne a férfiasság és nőiesség fogalmához, amit eléggé ellentmondásosan szeretne megszüntetni a mainstream. Albert Ildikó