A végleges eredményekre még várni kell

A magyar nyelv és irodalom vizsgával lejárt csütörtökön a nyolcadikosok képességfelmérése, amely tulajdonképpen felvételi a kilencedik osztályba. Megyénkben gond nélkül zajlott a megmérettetés. A végleges eredményekre több mint egy hetet kell várni.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 2 perc
A végleges eredményekre még várni kell
Illusztráció Fotó: Hodgyai István

Az abszolválónak is nevezett vizsga hétfőn kezdődött. A román iskolába járó nyolcadikosok két tantárgyból, románból és matematikából írásbeliztek, a magyar tannyelvű tanintézetek tanulóinak még anyanyelvből is számot kellett adniuk tudásukról. A vizsgára beiratkozott 2873 tanulóból mintegy ötvenen végül nem jelentek meg. Nem kellett kizárni senkit, és a vizsgázóknak nem maradt más hátra, mint várni az eredményre. Az idén ez hangsúlyosabb szerepet kap, hiszen most már csak a képességpróbán kapott jegyek általánosa adja a felvételi jegyet, már nem számít az 5–8. osztály átlaga, mint a korábbi években.  A jegyeket június 28-án teszik közzé, aznap és másnap délelőtt nyújthatnak be óvást azok, akik elégedetlenek az eredménnyel. A végleges osztályzatokat július 4-én hozzák nyilvánosságra.

Az edupedu.ro oktatással foglalkozó portál egy hasznos telefonos alkalmazásra hívja fel a figyelmet. Az AlegLiceu applikáció az eredmények ismeretében összehasonlítja azokat a korábbi évek eredményeivel, kimutatja, hogy az adott jeggyel hová lehetett bekerülni. Szakközépiskolák, szakirányok, távolsági kritériumok bejelölésével egy listát is ad az alkalmazás azoknak az iskoláknak a felsorolásával, ahová a jegye alapján érdemes beiratkoznia a diáknak. Az applikáció jó segítség lehet majd a szülőknek és tanulóknak a felvételi lap kitöltésekor, az úgynevezett kódolásnál, amely július 6-án kezdődik.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!