Böjte Csaba ferences szerzetessel az általa életre hívott Dévai Szent Ferenc Alapítványról, annak mostanában zajló tevékenységéről és a koronavírus-járvány látható-érzékelhető hatásairól beszélgettünk a dévai szeretetotthonban. – A múlt évben egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy újabban csökkent azoknak a gyermekeknek a száma, akiket állandó vagy ideiglenes gondozásba vehet a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. Azóta változott-e? – Országos statisztikai adatok szerint is közel felére esett vissza a gyermekvállalási kedv az országban. Sokan máshol telepedtek le, külföldön alapítottak családot. Óvodáink, iskoláink, templomaink részben kiürültek. Tíz évvel ezelőtt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményeiben közel 3500 gyermek élt és nevelkedett. Most 1200 főt iskoláztunk be országos szinten. Magyarországon is vannak úgynevezett „próbafúrásaink”, ott két napközit működtetünk. Mi jellemzően Erdély területére terjesztjük ki most is a tevékenységünket. – Ebbe a létszámba beleértendő óvodáskortól a felsőoktatásban tanuló diákokig az alapítvány minden neveltje? – A napközi otthonainkban főleg olyan gyermekek vannak, akiknek szülei nehéz helyzetben élnek, nem tudnák megfelelően biztosítani az óvodába való járatást, az elemibe járóknak pedig a megfelelő felkészülést és étkeztetést. Tulajdonképpen csak segítünk, anélkül, hogy szükség lenne a hivatalos gondozásba való vételre. Egyébként úgy van, hogy állami szinten hétéves korig gondozzák intézményeikben az árva vagy nehézsorsú gyermekeket, és az a cél, hogy nevelőszülőknek örökbe adhassák. Magán-, illetve egyházi intézetként mi csak ezt követően jelenünk meg a képben. Természetes, hogy a felsőfokú oktatás bizonyos formáit végző, felnőttkorú neveltjeinket is segítjük, figyelemmel követjük, mindaddig, amíg sikerül megfelelő pályára állniuk. Ugyanígy gondoskodunk a szakoktatásban továbbtanulókról is. – A Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei, ifjai körében melyek manapság a „divatos” szakmák? – Itt, Dél-Erdélyben olyan egyszerű a pályaválasztás, mint Ádámnak a nősülés! Itt, Déván magyarul csak turizmust lehet tanulni. Nincs nagy kínálat a palettán középiskolások számára. Mivel már nem annyira sok a gyermek, mint – ahogy említettem – egy-másfél évtizeddel korábban. Manapság már csak egy osztályt tudunk itt fenntartani. A Székelyföldön, így Csíkszeredában vagy Kovásznán más a helyzet. Ott inkább lehet válogatni anyanyelvi oktatás szintjén. – Miután önálló pályára áll az itt felnevelt fiatal, megmarad-e a kapcsolat? – Valamennyire igen. Hogyha azonban én most akarnám őket végiglátogatni, akkor világkörüli utazásba kellene kezdenem. Több mint négyezer neveltről van szó, akik az ország, Európa és a nagyvilág számos pontjára vetődtek el. – Melyek a népszerű foglalkozások ebben a hatalmas családban? Életpályára, vállalt hivatásokra és mesterségekre gondolok. Érdeklődnek-e a tanári, tanítói, egészségügyi szakmák iránt? Lesz-e például pap belőlük? Foglalkoztatják-e őket a társadalomtudományok? A szociológia? A kulturális antropológia? A pszichológia? A szociális munka? – Van egy fiú, akiből ferences szerzetes lett. Egyetemeken, főiskolákon a legkülönbözőbb szakokra járnak, de a zöm földön járó. Mivel többnyire egyszerű, szerény közegből származnak, maguk is többnyire praktikus szakmákat választanak. Nehéz az értelmiségi beilleszkedés annak, aki teljesen más közegből származik, még akkor is, ha nálunk sokoldalú, vallásos és erkölcsös nevelésben részesül. Vannak ügyes fodrászok, erőgépkezelők, autószerelők, kertészek, erdészek, ácsok, szobafestők, kőművesek. De az is előfordul, hogy abbahagyják a tanult szakmájukat, és valahol Nyugaton keresik a boldogulásukat, küzdenek a kitűzött célokért. Mondjuk árufeltöltői munkát vállalnak egy németországi vagy angliai logisztikai központban, még akkor is, ha ez a képzettségükhöz méltatlan… Koldulni viszont egy sem jön vissza…! Nekem viszont folyton aggályaim vannak arra vonatkozóan, hogy mi lesz velük, ha telik az idő…? Sajnos a mai világ erősen a jelenben él. Hosszú távon ma kevés ember gondolkodik… Volt egy lövétei fiú nálunk, aki – sajnos – vonatbaleset áldozata lett. Össze is gyűltünk többen a temetésére. Emlékszem, negyvenvalahányezer forint volt az összvagyona. Kiderült, hogy öt éven át dolgozott különböző munkahelyeken, de soha nem volt egészségügyi és társadalombiztosítása… Mi lett volna, ha nem hal meg? – tettem fel a gyermekeimnek a kérdést – Mi lett volna, ha rokkantként életben marad…? Érdemes volt, gondolom, ezt felvetni, lehetett némi haszna. Azonban nemcsak a Szent Ferenc Alapítvány fiataljai gondolkodnak így, hanem a többség ugyancsak hasonló „életfilozófiát” követ. Kevesen számolnak azzal, hogy mi lesz húsz, harminc vagy ötven év múlva. – Hogyan látja napjainkban, hol súlyosabbak a problémák? A tömbmagyar vidékeken, a Székelyföldön? A dél-erdélyi szórványban? Városi vagy falusi környezetekben? – Istennek legyen hála, a román állam ma már igen jelentős összegeket képes adni a bajban levő családoknak. A gyermekek nevelése céljából, nyilván, hogy a családok egyben maradhassanak. Ma már nagyon ritka a sokgyermekes, problémás család, ahol a szülők nem képesek vagy nem tudnak dolgozni. Mindenki megtanulta a családtervezést, az „angyalgyártást”. Látjuk, hogy egy-két gyermek van. Még a cigányoknál is. Az úgynevezett szegregátumok, a romatelepek egy része eltűnt. Míg korábban az állam kevés támogatást juttatott, ma a szülő és a gyermek is többet kap. Előfordul az, hogy ily módon, közvetve a 4-5 éves gyermek „tartja el” a szülőt. Talán bűn kimondani, de igencsak elterjedt a lustaság. Mert nálunk, ha valaki dolgozni akar, az kap munkát! És az Európai Unió határai is megnyíltak a bajba jutott emberek előtt. Nagyon sokan elmentek, s mehetnek még most is. Lehetséges, hogy sokakat átvertek kezdetben, de fokozatosan megtanulták a játékszabályokat, a vonatkozó törvényeket, az ott használatos nyelvet, sőt nyelveket is. A bajban és mélyszegénységben élő emberek ily módon rendezik a helyzetüket, megoldják a problémáikat, és nem kell már gondoskodni róluk. – Milyen változásokat, milyen nehézségeket okozott, okoz a koronavírus-járvány? – Ami igencsak szembeötlő, hogy az oktatás sorvad el. Ez immár a harmadik tanév, amelyet érintenek a korlátozások. Itt, Déván, de a környék sok iskolájában pedig egyéb probléma is van, végleg leállították a marosnémeti hőerőművet, amely a Zsil-völgyében kitermelt szénnel működött, és emiatt pillanatnyilag megoldatlan az intézmények fűtése. Át kellett volna állni más megoldásokra, új hőközpontokat kellett volna felszerelni, de sok esetben ez nem történt meg. Ha nem lenne járvány, itt akkor sem lehetne tanítani… Visszatérve az online oktatáshoz, teljesen magától értetődő, logikus, ha végiggondoljuk, hogy annak idején milyen volt a tanítás, ha a tanár nem volt bent az osztályban…?! Aztán a gyermekek is megszokták, hogy teljesítmény nélkül is haladnak előre a „rendszerben”. De a felnőttek, talán a szülők és a pedagógusok is megváltoztak, részben feladták az elveiket, megszokták, hogy munka nélkül is van valamiféle egzisztenciájuk. Én azt gondolom, hogy előbb-utóbb ébredés következik, ami nagyon fájdalmas lesz. – Mit gondol a megváltozott templomi szolgálatról, arról, hogy jó-e, elég-e az a típusú igehirdetés, amely jórészt az internet segítségével zajlik? – Hála Istennek, most már eljut a templomba az, aki valóban oda szeretne menni. Főleg a Székelyföldön. Papjaink kezdetben nagyon betartották az előírásokat, ma azonban már szabad „jelenléti” miséket tartani. Én úgy gondolom, hogy amennyiben ló nincs, a szamár is jó! Sajnos sok az idős, a magára maradt ember, aki „normális” körülmények közepette sem tudna részt venni a szertartásokon. Mi itt, Déván korábban is éltünk a technikai lehetőségekkel, már a járvány előtt létrehoztuk a YouTube-csatornánkat, amelynek nagy volt a népszerűsége, nemcsak idehaza, hanem a világ számos pontján nézhették – akárcsak a mostani szentmise-közvetítést –, hiszen sokan úgy élnek Ausztráliában, Kanadában, az Egyesült Államokban vagy másutt, hogy nincs lehetőségük magyar nyelvű szertartásokat hallgatni. Elmondhatom, hogy minden szentmisét követően legalább 1000-1200, 1500, néha több ember ír, üzen nekünk a közösségi oldalon vagy a videomegosztón. Nem lájkol, hanem véleményt közöl, és hálásan köszöni meg a szolgálatot! Úgyhogy az internetes pasztoráció akkor is megmarad, ha lecseng a koronavírus-járvány. Tekintsünk úgy erre, hogy a pandémia hozadéka, mert másutt, más felekezetek is felismerték. Egyébként Dél-Erdélyben, ahol igencsak szórványban élnek a magyarok, s köztük a római katolikusok is, szükség van ezekre a közvetítésekre. Én a szerzetesi és intézményvezetési munkám mellett Szászvároson plébános is vagyok, Kőrösbánya pedig a filia, ahol három híven van, de időnként Kudzsíron is mondok szentmiséket. Elég arra gondolni, hogy a Gyulafehérvár, Déva és Máriaradna közti térben nincsen működő plébániánk! Magyar katolikusok pedig azért itt-ott még élnek, rájuk is gondolnunk kell. Nem elhanyagolható, hogy azért innen is kerültek ki jelentős ma élő személyiségek, akik fontos szerepet töltöttek, töltenek be az összmagyarság életében. Kőrösbányáról származik Medgyessy Péter korábbi magyar miniszterelnök édesapja, Déváról pedig a Kásler Miklósé, aki jelenleg az Emberi Erőforrások minisztere Magyarországon. Dél-Erdély, Alvinc szülötte Pongrácz István (1582–1619) jezsuita szerzetes, az egyik kassai vértanú, akit II. János Pál pápa 1995-ben avatott szentté. – Az utóbbi években azt látni, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tevékenysége Felső-Háromszéken felerősödött? Ez így van, vagy mi valamilyen oknál fogva látjuk így? – Általában az történik, hogy mi oda megyünk, ahová hívnak. Ha írásos formában, Isten nevében szólítanak meg, és kérnek valamire, azt én próbálom megtenni. Így volt ez Udvarhelyszéken, Máréfalván, Zetelakán, Oroszhegyen, vagy épp Háromszéken is. Ha a plébános, a polgármester, az iskolaigazgató vagy egy hivatalos, esetleg civil csoportosulás megkér valamire, akkor én azt igyekszem teljesíteni. Megfogalmazunk és aláírunk egy részletes együttműködési megállapodást, és elkezdünk dolgozni. Farkas Antal felvételei

Simó Márton

https://www.youtube.com/watch?v=Qp8lQLOOtDU