Dr. Sergiu Sîngeorzan járványtanász főorvos a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Egészségügyi Ellátással Összefüggő Fertőzéseket Megelőző Egységének a vezetője. A csíkszeredai kórházban a koronavírus-járványra való felkészülést segítette, majd két hétig a járvány egyik romániai gócpontjának számító Suceaván dolgozott. Hazatérése után, múlt héten Hargita Megye Tanácsa és Hargita Megye Prefektusi Hivatala is érdemoklevéllel ismerte el tevékenységét. [caption id="attachment_104668" align="aligncenter" width="1024"] Dr. Sergiu Sîngeorzan (előtérben) és a suceavai kórház katonai vezetése[/caption] – Hargita megyében kevés a koronavírus-fertőzés, és bár a sajtóban látjuk, hogy mi történik Suceaván, nem hiszem, hogy fel tudnánk fogni, valójában milyen ott, hogyan zajlik a tevékenység egy Covid-19-betegeket tömegesen ellátó kórházban. Milyen tapasztalatokkal tért haza, mit látott Suceaván? – Hargita megye azon megyék közé tartozik, ahol kevés a Covid-19-beteg, ez örvendetes mind az egészségügyi személyzet, mind a térségbeli lakosság számára. Ez nem mondható el Suceava megyéről, a térség a Covid-19-esetek romániai középpontja, több mint 2800 igazolt esetük volt eddig, az Országos Közegészségügyi Intézet legutóbbi statisztikai adatai szerint. A sors úgy hozta, hogy lehetőségem adódott felvenni ezt a „ritmust” épp a Suceava Megyei Sf. Ioan cel Nou Sürgősségi Kórházban. Ide áthelyeztek egy hétre, utólag pedig úgy döntöttem, meghosszabbítom még egy héttel az ott-tartózkodásomat, hogy segíthessem járványtani munkával az ottani orvosi csapatot. Egy héttel azután érkeztem Suceavára, hogy a hadsereg átvette a kórház irányítását, és már le voltak szögezve a működési és az egészségügyi körforgás általános szabályai. A kórházban nem volt strukturális szempontól szervezetlenség, de nem volt egy tiszta és működőképes információs hálózat, nem volt egy összkép a kórházban zajló folyamatokról. Az intézmény lényegében két részre oszlott, a nem fertőzött és a Covid-19-betegeket ellátó részekre, az orvosi szakágak határai el voltak mosódva. Az egészségügyi személyzet fáradt volt és kevés: az alkalmazottak közel fele nem tudott dolgozni – megfertőződtek, beadták a felmondásukat, elkülönítésben voltak otthon vagy hotelekben –, a másik fele pedig dolgozott, jelen volt a barikádokon, de fizikailag és pszichésen elfáradva. Csak hogy el tudják képzelni: érkezésemkor a kórházban 510 Covid-19-es esetet kezeltek és harminc olyan személyt, aki nem volt koronavírussal fertőzött, tehát 540 beteg volt az egyébként 1200 beteg ellátására alkalmas kórházban. Az összesen 1450-et kitevő személyzetből pedig 400-500 személy dolgozott. A legnagyobb probléma az volt, hogy nem volt, aki felváltsa a fáradt és kimerült kollégákat. Ezért érkeztek Suceavára orvosokból és asszisztensekből álló csapatok, előbb katonai kórházakból – Kolozsvárról és Jászvásárról –, majd civil egészségügyi intézményektől is – Jászvásár és Câmpulung – két-két hétre, hogy áthidalják a személyzethiányt. A kórházban megvoltak a jól körülhatárolt működési útvonalak az egészségügyi személyzet számára, mind a covidos, mind a nem Covid részlegen. Védőfelszerelés rendelkezésre állt megfelelő számban, a mindenki számára kötelező munkaruha overallból, védőmaszkból, cipővédőből vagy gumicsizmából és kesztyűből állt. Azok, akik a covidos betegekkel dolgoztak, két pár kesztyűt, szemüveget, védőálarcot is viseltek, és nem vehették le a védőfelszerelést egyáltalán a munka idejére (8-12 órán át). Ha engem kérdeznek, ezek az előírások extrémek, talán túlzottan is azok, tekintettel a nyugati országokban használt védőfelszerelésre – Anglia, Németország, Svájc stb. Visszatérve rám és az általam ott tapasztaltakra: visszatekintve úgy érzem, szerencsés vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget és esélyem volt segíteni ott, ahol a legnagyobb volt a szükség a segítségre. Egyedülálló tapasztalat, amely megmutatta, hogy helyzettől függetlenül az emberek azok, akik igazán számítanak. – Mi volt a leginkább rendkívüli élménye? Negatív és pozitív értelemben is... – Az emberek. Azok hajthatatlansága és összetartása, akikkel találkoztam, főként azoké, akik más kórházakból jöttek, akik segíteni érkeztek. Az adminisztratív csapat, katonák, figyelemre méltó emberek, akiket bizonyára sosem fogok elfeledni, az ország több részéből érkeztek: Bukarestből, Brassóból, Besztercéről, Szebenből, Jászvásárról. Olyan emberek, akik nem ismerték egymást, de rövid idő alatt képesek voltak csapatot alkotni a közös cél érdekében, ez a cél pedig az volt, hogy ismét megteremtsék a rendet ebben a suceavai kórházban. Egy másik példa, ami nagyon megmaradt az emlékezetemben: két fălticeni-i asszisztensnő, akik mentőn dolgoztak, naponta bejöttek a kollégájukhoz a kórházba. Ez az orvos koronavírus-fertőzött volt, súlyos állapotban, az intenzív osztályon, ők pedig naponta jöttek ápolni őt, testileg, lelkileg. Ugyanakkor önkéntesek, egészségügyi végzettségű fiatalok érkeztek, és bármilyen fizetség nélkül keményen dolgoztak a kórház alkalmazottaival együtt. Negatív tapasztalatként azt említeném meg, amit az Oprea ezredessel, államtitkárral tett látogatásunk alkalmával tapasztaltunk a Sasca Mică-i Neuropszichiátriai Rekuperációs Központban. Sasca Mică egy község Fălticeni-től néhány kilométerre, nagy problémákkal küzdő, embertelen körülmények között élő betegeket láttunk ott, akik példája sajnos, azt hiszem, nem egyedülálló Romániában. A legszomorúbb az volt, hogy a központ 350 lakója közül több mint 250 személy igazoltan Covid-19-beteg volt. Ugyanakkor ezekkel az emberekkel nem tudtál rendesen kommunikálni, nem tudtad megértetni velük a kézhigiéné fontosságát, hogy hogyan mossanak kezet, vagy, hogy ne érintkezzenek másokkal. Nagyon szomorú élmény volt, amely meghatározta a napomat. – Mit tud felhasználni suceavai élményeiből itthon, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház felkészülésének a segítésére? Milyen javaslatokkal jött haza? – A suceavai epizód után összevethetem az itteni, csíkszeredai helyzetet az ott tapasztalttal. A különbség óriási, és megváltozott a felfogásom a hozzánk érkező esetek veszélyességi fokát illetően is. Úgy gondolom, hogy sok reakciónk eltúlzott, persze, az elővigyázatossági tényezőtől nem lehet eltekinteni, az elővigyázatosságot fenn kell tartani. A lehetőség, hogy betekinthettem egy covidos zónákra osztott kórház tevékenységébe, megtapasztalhattam a katonák munkastílusát és az orvosi személyzet elhivatottságát, gazdagította az elméleti és a gyakorlati tudásomat is. Ugyanakkor láttam és érezhettem a járványtanász és a járványtanász tevékenységének a fontosságát, főként az adott kontextusban. Realistának kell lennünk, a valóságból kell kiindulni és látni kell a fától az erdőt. Csak így tudjuk legjobban életbe ültetni az intézkedéseket intézményi szinten és Hargita megye lakosságának szintjén is. – Világszinten és Románia szintjén is felgyűlt most már több hónapos tapasztalat a koronavírusos fertőzéseket illetően. Fel lehet-e vázolni már néhány következtetést ezzel kapcsolatosan? – A tapasztalat, amit felhalmoztunk világ- és országos szinten még eléggé törékeny, ha mondhatom ezt. Bár jó irányok körvonalazódtak ezzel kapcsolatosan, még nem jelenthetjük ki konkrétan és biztosan, hogy ez vagy az az irány a jó. Még kutatások folynak. Egy példa lehet erre a Covid-19 kezelésére használt gyógyszeres kezelés. Úgy tűnik, egyes használt gyógyszerek mégsem annyira hatékonyak, mint ahogy azt korábban gondolták. Ezek mellékhatásai gyakran fejtörést okoznak a szakembereknek, és a jótékony hatás elmarad a várttól. Ugyanakkor laboratóriumi szinten továbbra is a molekuláris azonosítás marad az „aranystandard”, azzal együtt, hogy itt is fennáll a fals pozitív vagy fals negatív eredmény veszélye. A fertőzésen átesettek immunstátusát illetően ugyanakkor még vannak kérdések a kapott immunitás időszakára vonatkozóan. Tehát, ahogy említettem, a járvány evolúciója és az erről felgyűlt ismeretek dinamikusan alakulnak. A következtésekhez sajnos évek kellenek. Amit biztosan tudunk, hogy mostantól együtt kell élnünk ezzel a SARS-COV-2 nevezetű koronavírussal is, és, hogy ez az időszak az emberek alkalmazkodási időszaka ehhez a vírushoz. Egy hatékony védőoltásig pedig még szintén ki kell húznunk egy ideig. – Milyen tanácsot fogalmazna meg olvasóink számára a koronavírus-fertőzést illetően? – A javaslataim ugyanazok, mint korábban: az eddiginél gyakoribb kézmosás, a maszk használata a zárt közterületeken – üzletekben, bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön stb. – és társadalmi távolságtartás a jó érzés határain belül. Sajnos nem várhatjuk azt, hogy május 15-e után, vagy amikor döntenek az izolációs szabályok enyhítéséről, hirtelen világosság lesz, felébredünk a rémálomból és visszatérhetünk a járvány előtti életünkhöz. A vírus nem fog csak úgy, egyszerűen eltűnni. Nagyon tartok attól, hogy ismét meg fog nőni az esetek száma, miután ismét lehet majd egyik megyéből a másikba utazni. A javaslataim ugyanazok, mint eddig, az idő pedig nekünk dolgozik: minden nap új információkat jelent a Covid-betegségről és új, egyre tisztább irányokat ezzel kapcsolatosan.

R. Kiss Edit