A szülőföldön túl

Demeter Adél-Hajnalka

Elköltöztem a szülőfalumból, s most már évek teltek el, hogy végleg elhagytam a fiatalkori fellegvárat, Kolozsvárt is. Az elmúlt hónapokban sokat tűnődtem azon – igyekezve beilleszkedni egy teljesen új környezetbe és életstílusba –, hogy mennyire másak vagyunk régiótól, környéktől függően. Az, aki harminc-negyven kilométeres körzetben éli le az életét, talán bele sem gondol egy távolról érkező idegen evickéléseibe. Ilyenkor nemcsak az új munkahely, a barátok és a család távolléte jelenti a nehézséget, hanem az új mentalitás, a más hozzáállás; csupán egy-két megyével kell arrébb költözni, s máris belátjuk máshogy nevetünk a vicceken, mást jelent a diszkréció, de még az illemszabályok, normák, megszokott határok sem ugyanott végződnek mindenkinek. Az új lakóhelyhez történő illeszkedés magával vonja az állandó hasonlítgatásokat is – az otthonhoz, a saját táptalajhoz mérve persze kevés hely és közösség tudja megugrani a mércét. 


Hirdetés


Úgy igazán csak most értettem meg, hogy milyen mélyen meghatároz a család, amelyben felnőttem. Sokszor emlegetik a korombeliek, hogy ma már csak mosolyognak, amikor egy-egy saját mozdulatukban felismerik anya-apa régen bosszantó, meg nem értett gesztusát. Viszont a mindennapi dolgokon és néhány memorizált szófordulaton túl a család valóban valamiféle fundamentum. Akaratunk ellenére felnőttfejjel úgy akarunk élni, ahogy gyermekként is. A nőnek és férfinak pont ott a helye, ahová a szülők is berendezték, a hivatás és a munka közötti határt úgy húzzuk meg, ahogy láttuk, megszoktuk. A párunkhoz, szerelmünkhöz fűződő viszonyunk is szinte óraműpontossággal így működik: erősen kell tudatosítanunk magunkban, hogy ne a szülők párkapcsolatát vegyük mércének, s akarjunk úgy élni, ahogy ők. 
Fiatal házasként hamar kiderül, hogy az a kétféle minta, amit két különálló s évtizedekig egymást nem ismerő ember magával hoz, sokszor nem igazán összeegyeztethető. Időbe telik, amíg mindenki levetkőzi s olykor „levitatja” a saját családi normáit. S majd a családon túl megérti a hely, a közösség, a körülötte élő emberek másságát is. Talán teljesen elfogadni sohasem lehet, de tudomásul venni feltétlenül szükséges. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!