Hirdetés

A szövetség útvesztőjében

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 3 perc

Egy éve is elmúlt annak, hogy a hazai jégkorongszövetség vezetéséért elindult a harc, amelynek egyelőre nem látni sem a végét, sem pedig a győztesét. A felek egymást perlik, lassan többet járnak a bíróságra, mint a jégpályákra, a harc erősen hajaz az északi szomszédunknál zajló háborúra: a kihívó azt hitte, pikk-pakk elintézi, azaz pillanatok alatt legyőzi ellenfelét és átveszi a hatalmat, viszont azzal nem számolt, hogy a Kárpátokon túl kissé másképp gondolják a dolgokat, és ellenállásuk azóta is tart.
A kihívó Nagy Attila Ferenc felnőtt jégkorongozói pályafutása elején tartott, amikor Alexandru Hălăucăt – három más személlyel együtt – 1994. szeptember 28-án 15.30 órakor a snagovi 23-as villa előtt őrizetbe vették, ugyanis a román hadsereg kötelékébe tartozó 37 éves századost 4,5 kilogramm uránium eladása közben érte tetten a rendőrség. Kortársaim biztosan emlékeznek az 1990-es évek közepén a „Țigareta” (Szivar) néven elhíresültbotrányra, amely során a román hadsereg és belügyminisztérium kötelékébe tartozó magas rangú tisztek többek között dohánytermékeket csempésztek és abból finanszírozták a politikusok választási kampányát. Nos, a 29 évvel ezelőtti urániumcsempészet is egyes elemzők szerint a „Țigareta” fedőnév alatt zajlott. E kis visszatekintő talán arra is jó, hogy megtudjuk, kik ellen harcolnak a kihívók.
Romániában jelenleg egyetlen jégkorongszövetség létezik, ám két elnöke is van ennek. Mindkét vezető úgy tartja, ő az igazi, noha erre még nincs végleges döntése a bíróságnak. Ám mindkét elnök meghirdette a maga bajnokságát, mi több, a felnőtteknél mindkét vezető pontvadászata elrajtolt. S mellette még az Erste Liga is, hogy érdekesebb legyen a helyzet, hamarosan indul mindkét Román Kupa, így lassan annyi kiírás lesz a honi jégkorongban, mint a nemzetközi ökölvívásban.
Ha valaki azt hinné, hogy egyedi az a helyzet, ami most a romániai jégkorongban van, nos, az téved. A küzdősportokban már-már kirívó esetként kezelnék, ha egy adott sportágnak csak egy szövetsége lenne. A korcsolyaszövetség egy választási harc miatt már nem is létezik, ott ugyanis az egyik elnöknek volt aláírási joga, viszont a bélyegző a másiknál volt, ám a zsíros kenyérhez, azaz a bankszámlához egyik sem fért hozzá. Két elnök harcának a szövetség törlése lett a vége.
Volt időszak, amikor két kerékpáros-szövetség létezett, mi több, éveken keresztül akadályozta a Román Autóklub a hazai szakszövetség bejegyzését. Utóbbiból is volt néhány, amelynek folyamatos bejegyzését akadályozta az Autóklub, de akadt egy csoport, amely okosan kijátszotta a fővárosi „őskövületet” és ma már van szövetsége az autósportnak.
Hogy mikor ér véget a harc a jégkorongszövetség vezetői tisztségéért? Ez egy olyan kérdés, amire lehet, hogy az idén nem kapunk választ. Addig is mehetünk hokimeccsre, szurkolhatunk kedvenc csapatunknak, lehet szidni az ellenfelet, azt is, aki két román bajnokságba és két Román Kupába nevezett, és még az Erste Ligában is játszik, aki inkább számítóan és nem forrófejűen dönt, de lehet dicsérni is utóbbi klubok vezetőit, mert ők biztosan nem lesznek vesztesek, bárki is nyeri meg a harcot az elnöki tisztségért.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!