közepes eső
havazás
A székelyszentmihályi unitárius templom orgonájának története
Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A keresztúri egyházkör unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott sorozatában Márk Attila.
Mondák, legendák vidékén járunk. A falu közelében levő Szalon-patakáról azt tartja a hagyomány, hogy a Firtos-csúcs alatti hajdani vár szalonjából ered. A Fehérló mondája szerint a nyikómenti lovag itt a Szalon-pataka mentén jött fel háztűznézőbe a várbeli tündérhez és ott is lelte halálát. A lova pedig ma is „látszik” a Firtos déli oldalában. A falu első írásos említéséről Orbán Balázs így vall: „a Thelegdi archidiaconatus Erdenbachi kerületében (mely Udvarhelyszék) az 1332-ik év rovatában 681-ik lapon bejegyezve találjuk ezt: Marcus sac. de S. Michaele solv. 6 ban. ant. és ugyan e lapon alább: Paulus sacerd. De villa S. Michaelis solv. 23 denarios: Mi mutatja, hogy ugyanazon időben két papja volt sz. Mihálynak.” 1566-ban Szent Mihályként említik a községet. A falu neve is templomáról tanúskodik, amelyet Szent Mihály főangyal tiszteletére szenteltek, később egy gótikus stílusú templomot emelnek vagy a régit építik át. A torony ajtója küszöbéhez beépített két latin szöveges köve arra mutat, hogy az ősi katolikus templomot az énlaki castrum romjából építették. A második templom leírását Lázár István püspök vizitációjának jegyzőkönyvében találjuk (1789. május 24.): „Van egy fundus a falunak épp az alsó végén. Ezen fundusnak közepén cserefa fedél alatt van egy 15 kő lábbal meg erősített szép kőtemplom, egyik végében zsindely fedél alatt épült kőtoronnyal együtt. [...] Napkeletről való része ezen templomnak bolthajtásos, napnyugatról pedig való szép virágokkal ékesítve mennyezetes, […] Két végén a templomnak vannak kórusok, az egyik kőből két kőlábon, a másik deszkából festékesen négy falábra építve. Ennek közepén ezen írás olvasható: »149 Zsolt 1 Énekeljetek az Úrnak új éneket az ő dicsérete zengjen az ő szentjeinek gyülekezetébe. 1778.« [...] A templom közepe táján levő arcus mellett van a kőből építtetett predikálló szék, ez előtt [...] egy virágosan festett éneklő pulpitus, melynek oldalán ezen írás olvasható: »Akik az én oltáromhoz járulnak kedvesek lesznek, és a dicsőségemnek házát megdicsőítem Ézs. 60,7 Ao 1776.«” 1839-ben megállapították, hogy a templom „a régiségnek bélyegét mutatja” és szűkössé is vált, ezért egy új templom építését határozták el.
1841-ben kijelölték az új templom helyét, letették az alapkövét, és a régi templom tornyát lebontották. A következő évben pedig magát a templomot kezdték elbontani és építeni az újat. A régi templomot elbontásakor 400 évesnek becsülték (Kelemen Lajos szerint is), a bontáskor leírták, hogy „faloldala olajos, enyves festékkel belőlről behozva – oda sok állatok és emberek valának rajzolva. Mely szép munkát még annyi üdő sem vala képes megsemmisíteni.” Az új templom 1841 és 1850 között épült. A templom felszentelése azonban csak 1869. augusztus 8-án történt, az orgona beszerzése után, amikor „Török Sámuel lelkész és Pap Mózes kolozsvári gymn. tanár közremüködése mellett gyönyörű templomunkat felszentelték”. A templomépítés folyamatában, 1846-ban több gyűlésen is tárgyalták a karzat méreteit, mert az eredeti terv szerint méreteivel túl sok fényt nyelt volna el a templom hajójától. Ezért, „a’ többség ott állapodott meg, hogy a’ Kar vétessék kissebbre, mert ha így maradand, nagy hely lészen a’ sötétségnek kitéve”. A templom elkészülte után, a még hiányzó szószékkorona és orgona beszerzéséhez szükséges alapok előteremtését keresték. Ezért 1851. október 28-án elhatározták, hogy „mindenki kinek befoghato vonomarhája van a következő 6-ig egy szekér másfél öl hosszú hasogatott fát vigyen – ellen esetben egy pengő forintot fizessen…” „Forrón vágyva” a hiányzó orgonára, 1853. január 14-én, az anyaegyház, a hozzá tartozó filiák képviselői és számos egyháztag jelenlétében a következő határozatot hozták: „[…] szt. Mihálly és Demeterfalva fizessen 150 azaz százötven válto forintokot, Kis Benczéd száz- Kobátfalva hasonlo modon 100- az az egy száz válto R. forintokot.” Ugyanakkor, „miután már az Ekklésia Hideg aszo nevü havassa a haszonbér alol fel szabadult – az Ekklésia havasának hasznáról (ámbár nem éri) emeltessék föl a jelen építtési szükség tekintetéből 100, írva egy száz válto R. forintokra és ezen árba kezeltessék a régi rendszert – tartva mi szerént a jelen évbe a haszonbéli részesedés legyen a Materé [...].” Így sem gyűlt ki a szükséges összeg, 1859. január 9-én orgonaalapot hoztak létre, éspedig úgy, hogy „Mind az anya, mind a fiok Ekklésiák osztassanak fel Tizedekre ugy hogy minden egy tizedbe 10 egyén számíttassék – s együttes erővel kiálván – Hideg aszo nevű havasnak Veres patak felől való részében a határszél vonalán minden tized külön-külön vágjon másfél ök hosszuságra rova 4 öl fát, a mellyből bé jövendő pénz öszveg semmi egyébre mint az indítványozott orgona alapja megvetésére fordíttatik”. Rá egy évre azonban, az orgonabeszerzés és toronyépítés között választania az egyházközségnek: 1860-ban „egyhangulag kimondatott az, hogy elsőbben Torony építessék”. A tornyot 1856-ra fejezték be, így az orgona beszerzésének gondolata 1866-ban kerül ismét terítékre, amikor a kézdivásárhelyi Kolonics István orgonakészítő ajánlatot tesz orgonakészítésre, rendkívüli jutányos módon. De az eklézsia nem sieti el a szerződés megkötését. Először levélben megkeresték az akkori háromszéki esperest, Kiss Mihály lelkészt, és felvilágosítást kértek az orgonakészítővel kapcsolatban. Ugyanakkor más orgonaművészek iránt is érdeklődnek: az éppen Homoródszentpálon, a református templom orgonáját készítő, brassói Schneider Károly, valamint egy másik, segesvári orgonaművész iránt, aki valószínűleg Sváb Márton lehetett. Az utazások alatt pedig felkérik a kinevezett bizottságot, hogy vizsgálja meg az újszékelyi templomban levő Kolonics-orgonát, „jóságáról, formájáról”. Végül Kolonics István mellett döntöttek. Nem tudjuk pontosan, mikor írták alá a szerződést, csak azt, hogy az orgona és a szószékkorona elkészítését is rábízták, és azt, hogy 1866. július 22-én már kész volt a szerződés. E szerződés értelmében „a korona feltétele alkalmával 100 frtot, az orgona fel állításakor 500 forintot kelletvén fizetni”. A tanácskozás ennek a pénznek előteremtéséről folyt. Mivel az az évi gabonatermés nagyon jó volt, célszerűnek látták gabonarovatal formájában gyűjteni be a szükséges összeget. Az egyházközség tagjait 4 csoportba osztották, kit-kit anyagi lehetőségei szerint, és ennek megfelelően rótták ki a begyűjtendő gabonamennyiséget. A számadási jegyzőkönyv szerint 166 kalongya búza és 219 kalongya csős törökbúza gyűlt be. A pénzgyűjtés azonban nem eredményezett kellő összeget, ezért a gondnok kölcsönhöz folyamodott, majd 1867. január 6-án, a kölcsön fedezésére szükséges pénz gyűjtési módját is meghatározták: „A mái napon a helyszínen adattassék el árverés uttyán a többet ígérőnek oly feltétel mellett, hogy az összes gabonának a vásár szerénti árnak fele részét mátol számítva 15 nap alatt fizetni szigoruan köteles – a másfele része sz. Mihály napíg.” Ugyanakkor újrapadolják a karzatot, új ajtókat, ablakokat készítenek, amelyeknek összköltsége 109,38 forint volt. Bár az orgona cégfelirata szerint az orgona 1868-ban készült, a számadási jegyzőkönyvből tudjuk, hogy az orgonakészítő nem fejezte be teljesen hangszerét. Az esperi vizitáció „az ujonnan kiállított, de még egészen be nem végzett orgonát is megtekintette [...]” A jegyzőkönyv szerint Kolonicsnak 90,38 forintot fizettek, a Kézdivásárhelyről való szállítás és beállítás összköltsége 51,5 forint volt és a karzatra is védajtó készült, valamint újraüvegezték a karzat ablakait. Az orgona befejezetlenül állt még 1869 áprilisában is: „Szóllítassék fel Kolonics egy levél által, hogy mit akar az orgona felállításával, aztán e’ levélre adandó válaszához képest tenné az Ekklézsia az orgonát illető intézkedését.” Az orgona mellé, a karzatban 2 padot készíttetnek, az asztalosmester, Kövendi Sándor, 10 szál deszkát kapott a munkához a többit ő maga állta, és munkájáért 9 osztrák értékű forintot kapott az eklézsiától. A számadási jegyzőkönyv szerint az orgona kipróbálása alkalmával 1 véka búza kenyérnek kisüttetett, az orgona fúvóját nyomó pedig 12 kalangya zabot kapott munkájáért. Az orgonakészítő 410,62 forintot kapott a szerződés szerint. A megjegyzéseknél pedig ez áll: „4. ezen anyaszentegyház ingósága szaporodtak egy 8 változatú, diszes orgonával.” Az orgonaszekrényben a következő szöveg van ceruzával felírva: „Készült 1868-ban (Kolonics István készítette) Deák Sándor kurátorsága alatt.”
folytatjuk
1841-ben kijelölték az új templom helyét, letették az alapkövét, és a régi templom tornyát lebontották. A következő évben pedig magát a templomot kezdték elbontani és építeni az újat. A régi templomot elbontásakor 400 évesnek becsülték (Kelemen Lajos szerint is), a bontáskor leírták, hogy „faloldala olajos, enyves festékkel belőlről behozva – oda sok állatok és emberek valának rajzolva. Mely szép munkát még annyi üdő sem vala képes megsemmisíteni.” Az új templom 1841 és 1850 között épült. A templom felszentelése azonban csak 1869. augusztus 8-án történt, az orgona beszerzése után, amikor „Török Sámuel lelkész és Pap Mózes kolozsvári gymn. tanár közremüködése mellett gyönyörű templomunkat felszentelték”. A templomépítés folyamatában, 1846-ban több gyűlésen is tárgyalták a karzat méreteit, mert az eredeti terv szerint méreteivel túl sok fényt nyelt volna el a templom hajójától. Ezért, „a’ többség ott állapodott meg, hogy a’ Kar vétessék kissebbre, mert ha így maradand, nagy hely lészen a’ sötétségnek kitéve”. A templom elkészülte után, a még hiányzó szószékkorona és orgona beszerzéséhez szükséges alapok előteremtését keresték. Ezért 1851. október 28-án elhatározták, hogy „mindenki kinek befoghato vonomarhája van a következő 6-ig egy szekér másfél öl hosszú hasogatott fát vigyen – ellen esetben egy pengő forintot fizessen…” „Forrón vágyva” a hiányzó orgonára, 1853. január 14-én, az anyaegyház, a hozzá tartozó filiák képviselői és számos egyháztag jelenlétében a következő határozatot hozták: „[…] szt. Mihálly és Demeterfalva fizessen 150 azaz százötven válto forintokot, Kis Benczéd száz- Kobátfalva hasonlo modon 100- az az egy száz válto R. forintokot.” Ugyanakkor, „miután már az Ekklésia Hideg aszo nevü havassa a haszonbér alol fel szabadult – az Ekklésia havasának hasznáról (ámbár nem éri) emeltessék föl a jelen építtési szükség tekintetéből 100, írva egy száz válto R. forintokra és ezen árba kezeltessék a régi rendszert – tartva mi szerént a jelen évbe a haszonbéli részesedés legyen a Materé [...].” Így sem gyűlt ki a szükséges összeg, 1859. január 9-én orgonaalapot hoztak létre, éspedig úgy, hogy „Mind az anya, mind a fiok Ekklésiák osztassanak fel Tizedekre ugy hogy minden egy tizedbe 10 egyén számíttassék – s együttes erővel kiálván – Hideg aszo nevű havasnak Veres patak felől való részében a határszél vonalán minden tized külön-külön vágjon másfél ök hosszuságra rova 4 öl fát, a mellyből bé jövendő pénz öszveg semmi egyébre mint az indítványozott orgona alapja megvetésére fordíttatik”. Rá egy évre azonban, az orgonabeszerzés és toronyépítés között választania az egyházközségnek: 1860-ban „egyhangulag kimondatott az, hogy elsőbben Torony építessék”. A tornyot 1856-ra fejezték be, így az orgona beszerzésének gondolata 1866-ban kerül ismét terítékre, amikor a kézdivásárhelyi Kolonics István orgonakészítő ajánlatot tesz orgonakészítésre, rendkívüli jutányos módon. De az eklézsia nem sieti el a szerződés megkötését. Először levélben megkeresték az akkori háromszéki esperest, Kiss Mihály lelkészt, és felvilágosítást kértek az orgonakészítővel kapcsolatban. Ugyanakkor más orgonaművészek iránt is érdeklődnek: az éppen Homoródszentpálon, a református templom orgonáját készítő, brassói Schneider Károly, valamint egy másik, segesvári orgonaművész iránt, aki valószínűleg Sváb Márton lehetett. Az utazások alatt pedig felkérik a kinevezett bizottságot, hogy vizsgálja meg az újszékelyi templomban levő Kolonics-orgonát, „jóságáról, formájáról”. Végül Kolonics István mellett döntöttek. Nem tudjuk pontosan, mikor írták alá a szerződést, csak azt, hogy az orgona és a szószékkorona elkészítését is rábízták, és azt, hogy 1866. július 22-én már kész volt a szerződés. E szerződés értelmében „a korona feltétele alkalmával 100 frtot, az orgona fel állításakor 500 forintot kelletvén fizetni”. A tanácskozás ennek a pénznek előteremtéséről folyt. Mivel az az évi gabonatermés nagyon jó volt, célszerűnek látták gabonarovatal formájában gyűjteni be a szükséges összeget. Az egyházközség tagjait 4 csoportba osztották, kit-kit anyagi lehetőségei szerint, és ennek megfelelően rótták ki a begyűjtendő gabonamennyiséget. A számadási jegyzőkönyv szerint 166 kalongya búza és 219 kalongya csős törökbúza gyűlt be. A pénzgyűjtés azonban nem eredményezett kellő összeget, ezért a gondnok kölcsönhöz folyamodott, majd 1867. január 6-án, a kölcsön fedezésére szükséges pénz gyűjtési módját is meghatározták: „A mái napon a helyszínen adattassék el árverés uttyán a többet ígérőnek oly feltétel mellett, hogy az összes gabonának a vásár szerénti árnak fele részét mátol számítva 15 nap alatt fizetni szigoruan köteles – a másfele része sz. Mihály napíg.” Ugyanakkor újrapadolják a karzatot, új ajtókat, ablakokat készítenek, amelyeknek összköltsége 109,38 forint volt. Bár az orgona cégfelirata szerint az orgona 1868-ban készült, a számadási jegyzőkönyvből tudjuk, hogy az orgonakészítő nem fejezte be teljesen hangszerét. Az esperi vizitáció „az ujonnan kiállított, de még egészen be nem végzett orgonát is megtekintette [...]” A jegyzőkönyv szerint Kolonicsnak 90,38 forintot fizettek, a Kézdivásárhelyről való szállítás és beállítás összköltsége 51,5 forint volt és a karzatra is védajtó készült, valamint újraüvegezték a karzat ablakait. Az orgona befejezetlenül állt még 1869 áprilisában is: „Szóllítassék fel Kolonics egy levél által, hogy mit akar az orgona felállításával, aztán e’ levélre adandó válaszához képest tenné az Ekklézsia az orgonát illető intézkedését.” Az orgona mellé, a karzatban 2 padot készíttetnek, az asztalosmester, Kövendi Sándor, 10 szál deszkát kapott a munkához a többit ő maga állta, és munkájáért 9 osztrák értékű forintot kapott az eklézsiától. A számadási jegyzőkönyv szerint az orgona kipróbálása alkalmával 1 véka búza kenyérnek kisüttetett, az orgona fúvóját nyomó pedig 12 kalangya zabot kapott munkájáért. Az orgonakészítő 410,62 forintot kapott a szerződés szerint. A megjegyzéseknél pedig ez áll: „4. ezen anyaszentegyház ingósága szaporodtak egy 8 változatú, diszes orgonával.” Az orgonaszekrényben a következő szöveg van ceruzával felírva: „Készült 1868-ban (Kolonics István készítette) Deák Sándor kurátorsága alatt.”
folytatjuk
-min.jpg)
