borús égbolt
A székely szabadságról
Múlt héten volt a székely szabadság napja. Érdekes, hogy az emléknap szorosan egymás mellé került az országos szükségállapot utolsó napjával. Több mint két év után nagyon is lett volna, amit megünnepelni március első hetében – még mindennek a tetejében a nőnappal is egybeesett a finálé –, de mégis elmaradt a nagy járványt záró muri.
A vírustagadók, az oltatlanok, a zöldkártya és a mindennemű korlátozások ellen tüntetők látszólag belefáradtak a témába. Az orosz–ukrán konfliktus kialakulása után valójában másodlagossá vált a koronavírushoz kapcsolódó szókincsünk: mindennapos használaton kívül esett a pandémia, karantén, fertőzöttségi ráta, ezzel szemben aktuálissá vált a légihadjárat, menekültek és segélyszállítmány. A fogalmainkat kézből kézbe adjuk: az jut be hozzánk a kulcslyukon, ami a szomszédén kijön. Ez mit sem igazol jobban, mint hogy Romániában igen csekély megbecsülést élveznek a média- és sajtóorgánumok.
Az utóbbi években gyakran szembesültem azzal, hogy a nemzeti öntudatú, autonómiáért kiáltó székelyek jószívvel tájékozódnak a román Facebook-csoportokból. Ezt lájkolák, osztják és hivatkozzák. Meglepő, hogy a Dolj megyéből induló román nyelvű álhír pillanatok alatt eljut a románul beszélni nem akaró Udvarhelyre. Látszólag hiába ért véget a szükségállapot, az utóbbi két évben kirajzolódott népi lélektan sok mindent felülír önmagunk kulturális meghatározásában: a felszínre került helyzet túlmutat a járványon. A székelyföldi ember – és itt igazán nagy tisztelet a kivételnek – saját, szubjektív szabadságát védve morgolódó, ellenkező és ellentmondást nem tűrő öregapóvá töpörödött. Az önközpontúság pedig tovább fokozódott: még több gúnyolódássá és okoskodássá – legtöbb esetben a közösségi oldalakon.
Persze, az élet nem fehér-fekete, ahogy Székelyföld vagy a székelység sem az. Az ellenállásnak és az ellenkezésnek okai vannak – például a történeti kívülállóság és a meg nem értettség érzete –, viszont a tisztelet, az elfogadás és a hozzáállásunk folyamatos újraértékelése nélkül nincs sem egyéni, sem közösségi előremenetel. Belülről kell megértenünk magunkat ahhoz, hogy a számtalan székely csoda közt a sebet is meglássuk – most végre a szabadság nevében.
Demeter Adél-Hajnalka
