Földes ügyvéd. Két évtizede többnyire föld- és erdővisszaszolgáltatási ügyekkel foglalkozik, így elismerésként nyugtázza Kolumbán Tibor ügyvéd, mikor így szólítják a birtokügyekben igazukat kereső ügyfelek. Érdeklődése, no meg a birtokkérdésekben szerzett jártassága késztette arra, hogy megírja a székely közbirtokosság jogi vonatkozású történetét. A székely jogról és szabadságról című kötetet ma délután 5 órakor mutatják be Csíkszeredában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány­egyetem nagyaulájában. A kötetről Sarány István beszélgetett a szerzővel. Kolumbán Tibor ügyvéddel a Sapientia egyetem könyvtárában beszélgettem, házigazdánk Balog László, a könyvtár vezetője, egyben a kötet szerkesztője volt. Már elöljáróban leszögezte, hogy nem történelmi munka terjedelmes könyve, ugyanis ő nem történész, a történelmi vonatkozások bemutatását a szakemberekre hagyja. Földügyekkel, erdőbirtokok – így közbirtokosságok erdőbirtokainak – a földtörvények alapján való visszaszerzésénél jogi segédletet nyújtó ügyvédként a közbirtokosságok létét és működését biztosító jogi hátteret, ezek kapcsán pedig a sajátos székely jogi kultúrát mutatja be a vaskos kötetben. Tehát munkája jogtörténeti munka, a történelemmel csak olyan mértékben foglalkozik, anélkül, hogy állást foglalna a még vitatott történelmi kérdésekben, amennyiben a különböző jogi dokumentumok ismertetése megkövetelte. A kötet megírásának előzményeit ismertetve emlékeztetett, hogy 2000-ben jelent meg az 1-es számot viselő törvény, amely lehetővé tette a közbirtokossági vagyonok visszaszolgáltatását. – Mivel ügyvédként földvisszaigénylésekkel foglalkoztam, nekifogtam a közbirtokossági birtokok visszaigénylésének, így kerültem közvetlen kapcsolatba a közbirtokossá­gokra vonatkozó jogi dokumentumokkal – mondta. Közben megjegyezte, hogy a témával már diákkorában találkozott, ugyanis a szeredai gimnáziumban Antal Imre volt a történelemtanára, s amikor az ő osztályát tanította, éppen akkoriban írta doktori disszertációját a csíki közbirtokosságokról, és a diákjai révén próbált minél több információt beszerezni a témában diákjaitól. Kolumbán Tiborról tudta, hogy szereti a történelmet és gyakran megosztotta vele a támakörben szerzett tudását. De csupán 2000-től errefelé kezdett elmélyülni a témában, jogi dokumentumokat kutatott fel, s hogy teljes mértékben megértse a bennük foglaltakat, a témába vágó történelmi szakmunkákat olvasott, ezáltal megismerve e jogi dokumentumok létrejöttének okait, körülményeit is. Ez nem esett nehezére, ugyanis már gyermekként érdekelte a történelem, és ugyanilyen mértékben érdekelték a történelmi tényekben gyökerező legendák és mondák. – Sokat olvastam, igyekeztem hozzájutni a témába vágó kiadványokhoz, mindenhez, ami a székely múlttal foglalkozik – számolt be korán kibontakozott szenvedélyéről. Elmondta, hogy immár felnőttként, mikor kétévente útlevelet kapott és Magyarországra utazhatott, ideje nagy részét a könyvesboltokban és az antikváriumokban töltötte, a székely történelemmel és legendavilággal foglalkozó művek után kutatva. Később örökölt is jó pár, a témába vágó könyvet, így mostanra tekintélyes könyvtára alakult ki a székely múlttal foglalkozó különböző kiadványokból. – Gyakran feltettem magamban a kérdést, hogy miként maradhatott fenn ez a közösségi vagyon ilyen viszontagságos történelmi események közepette? Hogyan jutottunk el oda, hogy még a 21. században is volt lehetőségünk arra, hogy ennek a sajátos vagyonnak egy részét visszakapjuk? – sorolta a kérdéseket, amelyekre választ kívánt kapni kutatásai során. S nemcsak érdeklődése, kíváncsisága okán, hanem érveket meríteni a visszaszolgáltatási ügyekben eljáró ügyvédként. Mint mondta, eleinte a telekkönyvi jogot tanulmányozta, azért, hogy alaposan megismerje a telekkönyvek szerkezetét, felépítését, vezetésének módját, illetve a mindezt szabályozó jogi hátteret, annak alakulását, változását. Megjegyezte, hogy a gondosan vezetett telekkönyvek voltak a birtokokat visszaigénylők nagy segítségére. Az eltelt húszéves időszakot nehéznek mondta, nem volt könnyű visszaszerezni a közösségi birtokokat, főként azok visszaszerzése ütközött nagy nehézségekbe, amelyek az úgynevezett második határban helyezkednek el, azaz átnyúlnak a jelenlegi megyehatáron Bákó vagy Neamț, illetve Kovászna megye esetében Buzău megyébe. – Ha nekünk nem lettek volna meg a telekkönyveink, amelyek a tulajdonjogot igazolják, akkor nagyon kevés esélyünk lett volna, hogy vissza tudjuk igényelni ezeket a birtokokat – hangsúlyozta a telekkönyvek fontosságát, hasznát. Közben gyűltek a közbirtokosságok működését szabályozó jogi dokumentumokkal kapcsolatos ismeretei, s mintegy hat-nyolc esztendővel ezelőtt arra az elhatározásra jutott, hogy a dokumentumokat egybegyűjtve, a ma embere számára közérthető nyelvezettel magyarázva kézikönyvet ír a közbirtokosságok számára. – Ugye, az ember, mikor pályája vége felé közeledik, számot vet munkájával és igyekszik valamit hagyni maga mögött – sorolja a munka létrejöttének indokait –, mert hát ma vagyunk, de lehet, hogy holnap nem leszünk. S ha már megadatott nekem, hogy fizikai és szellemi téren egyaránt jó állapotban vagyok – nyugdíjasként még dolgozom –, hozzáláttam ennek a munkának a megírásához. Menet közben azonban rájött, hogy olyan mennyiségű dokumentum halmozódott fel, amelyek feldolgozva túlmutatnak egy közbirtokossági kézikönyvön, lehetővé téve egy mélyebb, ismeretterjesztő jellegű jogtörténeti munka megírását. Amelyet elsősorban a székely múlt iránt érdeklődő nagyközönségnek szánt, de amelyet haszonnal forgathatnak a gyakorló jogászok vagy más szakmák művelői is. Közben a közbeszéd része lett a székely autonómia kérdése és ezzel egy időben sokasodtak a székely szimbólumok elleni támadások, így felmerült az igénye annak is, hogy elmélyüljön a székely jogrendszer a birtokrendszeren túlmutató vetületeiben is, jogi érveket szolgáltatva azoknak, akik a kérdéssel foglalkoznak. – Így kerekedett ki a munka, bővült az eredeti elképzelés: a kötet első fele a székely szabadság és a székely jog kérdéskörét járja körbe – számolt be a kötet megírásának indokairól. Kolumbán Tibor megjegyezte, nem volt könnyű dolga, ugyanis a székely jog témakörében kevés munka jelent meg, s azokat sem könnyű beszerezni. Mint mondja, összesen háromról tud az elmúlt háromszáz esztendőből. – Az utolsó, amit rengeteget kerestem, Bónis György 1941-ben megjelent munkája volt – vázolja a kutatómunka nehézségeit. – Végül találtam egy példányt a kolozsvári egyetemi könyvtárban, majd sikerült máshonnan is beszereznem egyet, de csalódnom kellett benne, ugyanis arra számítottam, hogy Bónis feltárja és bemutatja a székely jog nagyszerűségét, ezzel szemben azonban összemosta a magyar joggal. Látszik a munkáján, hogy nem ismerte olyan mértékben a székelyföldi viszonyokat, mint például a Székely oklevéltárat szerkesztő Szabó Károly. Kolumbán Tibor hangsúlyozta, hogy kedvenc szerzője Szabó Károly, monumentális munkája jelenti számára az alapokat. Aztán kitért arra is, hogy a jogi dokumentumok jelentős részét latinul rögzítették, s nem készült el valamennyinek a hiteles fordítása, emellett a magyarul szerkesztett dokumentumok megértése sem egyszerű a ma embere számára, ugyanis nemcsak az archaikus kifejezések nehezítik a megértést, hanem a sajátos jogi zsargon, annak logikája is. Szerencsére sok segítséget kapott a szakemberektől. – Kedvenc témám a székely örökség – mondja, megjegyezve, hogy az 1451-es marosvásárhelyi nemzetgyűlés dokumentumai foglalkoznak legkorábban a székely örökösödés kérdéseivel. Rendkívül érdekes ez a kérdéskör, ugyanis gyakorlatilag azért maradtak fenn közös birtokaink, mert a székely örökséget úgy szabályozták ezer éven keresztül, hogy hosszú ideig nem tudták feloszlatni, feldarabolni. Ez csupán a vége felé, 1871-től, az arányosítás bevezetésével sikerült. De érdekes, hogy még az arányosítást is milyen szépen kivédték helyenként: a közbirtokosságok egy része tiltakozott, és nem tudták – főleg a csíki részen – az arányosítást elvégezni, így megmaradtak a birtokok. Ezzel szemben például Gergyóban, ahol nagyobb területek is vannak, az arányosítással hatalmas egyéni birtokok jöttek létre, kiszakítva őket a közösből. Másik számára kedves témaként a székely nemzetgyűlések dokumentumait jelölte meg. Érdekességként említette, hogy az 1499-os zabolai nemzetgyűlés mai szemmel nézve is nagyon demokratikus rendelkezéseket hozott, mikor elrendelte, hogy az esküdtszékek fele primorokból és lófőkből kellett álljon, de a másik fele közrendű székelyekből. S ha már a bíráskodásról esett szó, hangsúlyozta, hogy a székely közösségnek saját igazságszolgáltatási rendszere volt, a székely ember a saját embereivel és saját törvényszékén keresett orvoslást jogi ügyeire. Véleménye szerint a saját törvénykezés kérdése az 1555-ös székelyudvarhelyi constitutióban csúcsosodik ki. Kolumbán Tibor kitért arra is, hogy a kötetbe nagyon sok dokumentumot foglalt bele, akár átírásban, akár fakszimilében, hogy más is gyönyörködhessen azok szép nyelvezetében, gyönyörű kivitelezésében egyaránt. Megjegyezte, hogy eddig több mint 2000 dokumentumot sikerült összegyűjtenie elektronikus formában vagy papíron, s szándékában áll ezt a gyűjteményt továbbra is gyarapítani, rendszerezni, feldolgozni. Ennek része az is, hogy a közreműködésével újraalakult közbirtokosságok segítségével lefordíttassák a latin nyelvű dokumentumokat, illetve megkeresni annak a lehetőségét, hogy a különböző irattárakban, múzeumi gyűjteményekben fellelhető a székely jogalkotáshoz és joggyakorlathoz kapcsolódó dokumentumokat restaurálják, megóvják a pusztulástól. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartaná, hogy a községek – s ez alatt a közösségeket érti – felkutassák a falutörvényeket, megismerjék és közkinccsé tegyék azokat. Mint mondja, minden falu el kellene készíttesse szakemberekkel a maga monográfiáját, s ezek a falutörvények azokban előkelő helyet kellene kapjanak, hogy mindenki láthassa, hogy ősi jogszokásai vannak a közösségnek, meg hogy ezekben a közösségekben rend volt és fegyelem. Kolumbán Tibornak meggyőződése, hogy a közbirtokosságokban óriási lehetőségek vannak, állítja, hogy többen közülük a megye legeredményesebb gazdasági intézményei közé tartoznak. – Rengeteg jó dolgot valósítottak meg – igazolja korábbi állítását –, ugyanis megszervezték a gazdasági tevékenységet, eladóvá vált ingatlanokat vásároltak fel, hogy ne kerüljenek idegen kézre és a közösség javát szolgálják, de van már közbirtokossági tulajdonban turisztikai vállalkozás is. A közbirtokosságok képezi a Székelyföld legnagyobb gazdasági erejét – nyomatékolja. Visszatérve a nehéz és körülményes visszaszolgáltatási folyamatra, Kolumbán Tibor egészében véve eredményesnek nevezte azt, ugyanis sikerült visszaszerezni az 1948-as államosításkor a közösségek tulajdonában lévő birtokok mintegy 95 százalékát. Ez jelentős vagyon még akkor is, ha az 1906-os nyilvántartásban nem 120 ezer hektár közösségi erdő volt Csík vármegyében, hanem 165 ezer. Az elért sikerek mellett továbbra is nagy fájdalma a Csíki Magánjavak rendezetlensége. – Ugyanott vagyunk vele, mint a két világháború között Pál Gábor: a nemzetközi fórumok elé vittük az ügyet, mert itthon minden jogorvoslati lehetőséget kimerítettünk – jegyezte meg keserűen. Végül a jogbiztonságra tereltük a szót, ugyanis az integrációs kényszer elmúlta után állampolitika szintjére emelkedett a restitúció megállítása, sőt – mint a Székely Mikó Kollégium esete is bizonyítja – vannak olyan erők, amelyek visszafordítanák ezt a folyamatot. Kolumbán Tibor következetességre és állhatatosságra int, segítségül pedig Szent II. János Pál pápa gondolatát hívja: „A létezéshez való jogot árnyaltabb formában is meg lehet tagadni. Bizonyos népek, különösen azok, amelyeket őslakosságnak lehet tekinteni, mindig különös kapcsolatban voltak földjükkel, amely szorosan kötődik önazonosságukhoz, faji, kulturális és vallási hagyományaikhoz. Amikor az őslakosságot megfosztják földjétől, létének éltető elemét veszíti el, és az a veszély fenyegeti, hogy mint nép megszűnik létezni.” Kolumbán Tibor, a földes ügyvéd felelős értelmiségiként e megszűnés megakadályozásához kíván hozzájárulni a ma este bemutatandó könyvével.