Szatmári Szilárd csíkszeredai református lelkészt már bemutattuk olvasóinknak. A több mint kétezer tagú gyülekezetet vezető lelkipásztor adventi beszélgetéssorozatunk keretében nyilatkozott lapunknak. Rámutatott: karácsonykor ne drága ajándékokat, hanem önmagunk legjavát, türelmünket, szeretetünket adjuk át másoknak. [caption id="attachment_81742" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: László F. Csaba[/caption] – Mit jelent a reformátusok számára az adventi időszak? – Ugyanazt jelenti, mint minden keresztény felekezetnek. Az advent Krisztus várásának az időszaka. Egyfajta lelki előkészület arra, hogy amennyire lehet, megtisztultan tudjuk szívünkbe, lelkünkbe fogadni az érkező Urat. Ugyanakkor ez az ünnepkör a közeledésről is szól. Isten közeledik az ember felé, áthidalva éteri távolságokat. Közénk jött az Úr Jézus Krisztusban, és ez bennünket is arra sarkall, kötelez, hogy közeledjünk egymáshoz. Ebben az időszakban a kapcsolatok nem annyira felszínesek, mint az év többi részében, és ilyenkor én is igyekszem mélyebben megélni az emberekhez fűződő kapcsolataimat. Próbálok jobban figyelni mások igényeire. Tehát az önmagunktól való elfordulást, és a mások felé közeledést jelenti az adventi idő. – A katolikus roráté szentmiséhez hasonlóan van-e jellegzetesen református szokás az adventben? – Nincs. Nálunk minden úrvacsoraosztás előtt – ez ünnepi alkalmakkor szokott lenni – van egy úgynevezett bűnbánati nagyhét. Ilyenkor minden este istentiszteletet tartunk. Tulajdonképpen ez azt a célt szolgálja, hogy megtisztultan járuljunk a szentséghez, az Úr asztalához. Éppúgy, mint ahogy takarítani szoktunk nagy ünnepek előtt, lelki nagytakarítást tartunk. A bűnbánat fontos része az adventnek, karácsonynak. Ilyenkor az év során felhalmozott terheket, botlásokat, hibákat le tudjuk tenni Krisztus keresztje alá. Lelkünk azon részeire, amelyeket belepte a por éves vándorlásunk során, Isten bocsánatát kérjük. Mindezt azért tesszük, hogy megtisztultan éljük át a karácsonyt, és újult erővel tudjunk átlépni az új esztendőbe. – Gondolom, erre buzdította a híveit az elmúlt három, közel négy hétben… – Így van. Keresztelő János nagy alakján keresztül, aki útkészítő volt a pusztában. Tulajdonképpen nekünk, lelkipásztoroknak is az a magasztos feladatunk, hogy készítsük az utat az emberi lelkekben az érkező Úr számára. Milyen szomorú az evangélium azon megjegyzése, amely szerint „Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be Őt”. (Jn 1:11) Én arra buzdítottam a híveket, hogy ebben az esztendőben ez ne legyen így. Amikor Jézus közénk érkezik, legyen hely számára a mi életünkben. – Adventi foglalkozások is segítik ezt a lelki felkészülést? – Általában koncertjeink vannak ebben az időszakban. Idén ez kimaradt, viszont rengeteg olyan foglalkozásunk van, amely adventre tekint. Egyik ilyen tevékenységünk az ajándékcsomag-készítés. Olyan személyeknek, családoknak állítottunk össze csomagokat, akik nehéz szociális körülmények között élnek. Rászorulnak a segítségre. Idén először külső támogatás nélkül tudtuk összeállítani ezeket a figyelmességeket. Eddig egy holland alapítvány segített ezen a téren, és most annak örvendünk, hogy a gyülekezet önerőből adakozott, és így sikerült 25 csomagot összeállítani. Ezeket az egyházközségben működő diakóniai bizottságon keresztül juttatjuk el a csíkszeredai rászoruló családoknak. – Közeledik a negyedik vasárnap. Van még idő a számvetésre? – Igen. Habár az idén nagyon sűrű advent negyedik vasárnapjának programja, hiszen már a küszöbön van a karácsony. A kettő már egybecseng. Ez egyfajta megérkezés és találkozás, amely az előszobája Jézus születésének. Az előttünk álló pár nap utolsó lehetőség arra, hogy megtisztulva szívünkben-lelkünkben tudjuk átlépni ezt a küszöböt, és megérkezzünk Krisztushoz. – Ebben segít a jótékonykodás? – Igen. Nagyon büszke vagyok a rám bízott gyülekezetre, mert többször is megleptek az adakozással kapcsolatosan. A már említettek mellett nemegyszer fordult elő az, hogy előzetes hirdetés nélkül, ad hoc, hirtelen kértünk támogatást beteg gyermekek megsegítésére, de a nyárádszentimrei leégett gyülekezeti ház újraépítésére is bőkezűen adakoztak. Úgy tapasztalom, ilyenkor az emberek mélyen a zsebükbe tudnak nyúlni. Én kerülöm azt, hogy állandóan kérjek az emberektől, és hogy állandóan a pénzről legyen szó, viszont idén úgy adódott, sorozatosan kellett valakinek gyűjteni. Minden alkalommal nagyon odaállt anyagilag is a gyülekezet. Úgy gondolom, hogy a jézusi parancsnak teszünk így eleget, hiszen Ő mondta azt, hogy jobb adni, mint kapni. Ez is benne van az adventi ünnepkörben. Osszuk meg másokkal, amink van, a Jóisten kegyelméből származó javainkat. – Ön hogyan látja az adventi ünnepkört övező kihívások kérdését? – Úgy látom, hogy a legnagyobb nehézsége ennek az időszaknak a rutin. Kitaposott ösvényen járunk, és nagyon sűrű a programunk. Jómagam is, két évtizedes szolgálattal a hátam mögött, már reflexből csinálok sok mindent, és emlékeztetnem kell magam arra, hogy lelkileg is éljem meg a pillanatot, a teendőket. Ne csak a kötelesség, de öröm is legyen a mindennapokban. Számomra ez jelenti a kihívást: a rutinon túl is megélni az ünnepet. A munkában és családban egyaránt. – Mi segít Önnek? – Az imádság. Ünnepek előtt minden felgyorsul, és különösen ez az időszak sarkall arra, hogy megálljak, és többet imádkozzak, mint máskor. – Jövő héten már karácsonyt ünnepeljük. Mire figyeljenek az ajándékozó hívek? – A bibliai születéstörténetből maradt meg a karácsonyi ajándékozás hagyománya. Amikor a napkeleti bölcsek megérkeztek a jászolhoz, figyelmességeket vittek az Úr Jézusnak. Mára ez nagyon tárgyiasult szokássá vált. Jó lenne, ha vissza tudnánk menni az első karácsonyig, hiszen akkor látnánk azt, hogy milyen szerény körülmények között jött el Istennek a fia ebbe a világba. A pompán és ragyogáson túl le kellene egyszerűsödnünk, és a hangsúlyt az igazán fontos üzenetre kellene helyezzük: a szeretetre. Ha nem leszünk tudatosak karácsonykor, elsiklunk a lényeg mellett. Olyan időben élünk, amikor az anyagiasság, a pénz meghatározó szerepet játszik, és gyakran alárendelődik ennek minden. Észre kellene vegyük azt, hogy karácsonykor nem az ajándékozók, hanem a megajándékozottak vagyunk. Isten a legdrágábbat küldte el nekünk, egyszülött fiát. Ez a példa minket is arra ösztönözhet, hogy ne tárgyi dolgokat adjuk másoknak, hanem saját magunkból adjuk a legjobbat szeretteinknek. Türelmünk, odafigyelésünk sokkal többet ér, mint a drága ajándékok. Fontosnak tartom azt is, hogy ne csak ebben az időszakban figyeljünk egymásra, hanem az év többi napján is. Karácsony csak pár napos ünnep, de ez a lelkület valahogy ki kellene tartson más hónapokban is. Keresztes Bea