A részletek szürrealitása
Fazakas Barna munkáiból nyílt kiállítás tegnap este Csíkszeredában, a Székelyföld Galériában. A művész munkásságát és a kiállított alkotásokat Túros Eszter művészettörténész méltatta.
Fotó: László F. Csaba
Hazai pályán, azt hiszem, senkinek nem kell különösebben bemutatni Fazakas Barnát. Jellegzetes kifejezésmódjával, a művészet történetéből ismerős, különböző korszakokat, irányzatokat, műfajokat idéző, azokat sajátos módon, ösztönösen ötvöző megoldásai olyan fiktív festői tájakat teremtenek, amelyek bejárása, megismerése számtalan meglepetést tartogat. A plasztikus hatású festői gyűrődések olyan mágikusan szürreális tereket hoznak létre, ahol a legkézzelfoghatóbb részletek a leginkább valószerűtlenek. Belső utazás is ez, a lélek rejtett bugyrainak felkutatása a rendelkezésre álló eszközök segítségével. A külső és belső világok folyamatosan változó kölcsönhatásainak rögzítése különböző képfajtákon. 40 x 40 Az utóbbi évek munkáit bemutató tárlat képméreteket jelölő címével sajátos látószöget is jelöl. Szűkre szabott kereteivel, jól kiválasztott, mégis hétköznapi részletekből kiindulva, módszeresen merül alá környezetéből gondosan kimetszett részletek festői lehetőségeiben. A festmények fotópárjait is láthatjuk, ily módon az alkotás folyamatába is bepillanthatunk. A kiindulópontként, ihletforrásként működő fekete-fehér fotók nem egyszerű rögzítései a környező világ egyes részleteinek, hanem a leghétköznapibb helyzetekben, környezetekben fellelhető különös felmutatásai is. És a különösség, legyen szó akár a látottakat talán leghívebben tükröző fotográfiáról, elsősorban a látásmódjában rejlik. És mindez tovább fokozódik a festőivé válás folyamatában. Bár a festmények formailag összetartoznak a fotókkal, mégis messzire rugaszkodnak azoktól, másfajta dimenziókat nyitnak. Jellegzetes színvilágukkal, különböző stílusjegyeket izgalmasan ötvöző megoldásaikkal, a figuratív és absztrakt képelemek oda-vissza ható játékaival olyan szürreális tereket hoznak létre, melyek gyakran sokkal konkrétabbaknak tűnnek, mint a kiindulópontokként szolgáló részletek. Képpárjai együtt és külön-külön is figyelemre méltóak. Nemcsak valamiféle rálátási lehetőséget nyitnak az alkotás folyamatára, ily módon segítve a megértést, hanem a különböző képfajták, eszközök sajátos lehetőségeire is érzékenyen reflektálnak. A fotók minimalizmusa a közelítések mértékéből, a színek hiányából is adódik. A képkivágások így időnként elmossák a felismerhetőség határait, az egyszerű formáknak adva át a főszerepet. Ugyanakkor ezek együttesen mégiscsak kirajzolnak egy környezetet, mai tereket, azok ritmusát, melyek befele lendíthetnek, festői mélységeket nyitva. Bár a fotók, a tálalásnak köszönhetően nem egyenrangúak festménypárjaikkal és nem a fordítás lehetőségei helyeződnek középpontba, nem is mellékesen vannak jelen. Az eredetileg az Instagramon publikált fotók ellentartanak az internetes pörgésnek, múlékonyságnak, ugyanakkor, különösségük ellenére is sokkal kevésbé személyesek, mint a képpárjaik. A fotók jelenléte ily módon ellenpontozhatja a festményekét. Ez utóbbiakat a jellegzetesen barnás színek, kontrasztok, a kábelszerűen tekeredő rétegek, a ritmusokba rendezett gyűrődések teszik otthonossá, belakhatóvá, személyesen közelivé és kozmikussá egyszerre.