A pletyka természetéről

Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 2 perc

Szeretjük a pletykát. Legalábbis nem tudtam másra következtetni, amikor megláttam, mekkora érdeklődésre tett szert az az egyszerű, rendőrségi hír, hogy megkerült egy elveszettnek hitt férj. Nem is beszélve arról, hogy meglehetősen kevés hír vált ki az olvasókból ilyen mértékű érdemi reakciót. Nem tehetek róla, elvigyorogtam magam. 
Az is csak erősítette fent említett felszínes benyomásomat, hogy akadt olyan olvasó is, aki még több részletet szeretett volna tudni a megtalált férjről. Például, hogy hol volt, merre járt. Nos, a helyzet az, hogy ez már magánügye a családnak, bővebben akkor sem közöltünk volna erről, ha történetesen minden részletét ismerjük a történetnek. A szóban forgó családnak ugyanis ugyanolyan joga van a magánélethez, mint bárki másnak. Hogy a férj és a feleség hogyan beszélik meg egymással a történteket, az kizárólag rájuk tartozik. Ránk, a közösségre legfeljebb annyi, hogy jól vannak, szerencsére nem lett semmi baja a megkerült férjnek. 
Természetesen ettől még nem ítélem el azt az olvasónkat, aki részletesebb információkat szeretett volna. Azért mondom, hogy természetesen, mert semmi sem természetesebb az emberi kíváncsiságnál. Ezért senkit sem lehet megróni. Önmagában véve azzal sincs baj, ha szeretjük a pletykát. A sajtó feltalálása előtt sokak számára a pletyka volt az egyetlen hírforrás. Nem a véletlen műve, hogy ennyire beágyazódott a társadalomba. Az nem mindegy, hogy milyen szándékkal pletykálunk. Ha belegondolunk, hamar rájövünk arra, hogy csak a rosszindulatú, az információkat szándékosan torzító pletyka ártalmas. Az információ jó szándékú továbbadása még jól is jöhet, ha valakinek segítségre van szüksége. Mégis néha hajlamosak vagyunk elfelejtkezni a legnyilvánvalóbb igazságokról is. Ne tegyük! Társadalmunkat így is rengeteg konfliktus, feszültség feszíti szét belülről. Ez az oka, hogy hajlamosak vagyunk tüskéket növeszteni és bizalmatlanul tekinteni a világra. Sajnos joggal teszünk így. Hogy Földes Lászlót, Hobót parafrazáljam: jogában áll minden féregnek, dögnek védekezni, ha az életére törnek. Ezzel együtt nem árt, ha arra is odafigyelünk, hogy ne vesszen ki belőlünk teljesen az empátia. Közösségként ez az egyetlen túlélési esélyünk.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!