Nemrég ért véget a Kolozsvári Magyar Napok jubileumi, tizedik kiadása. Ez olyan alkalom volt, amelyet nem hagyhattunk ki, hiszen nem pusztán Erdély, hanem a Kárpát-medence egyik legnagyobb magyar kulturális rendezvénysorozatáról van szó. Ezúttal egyszerű turistaként vettünk részt a több száz rendezvénnyel csábító fesztiválon. Így azonban nem is olyan egyszerű boldogulni, végül kénytelenek voltunk feladni inkognitónkat. [caption id="attachment_94111" align="aligncenter" width="1000"] Zorán, a zárónap meghívottja. Barátokkal, egykori kollégákkal és sztárokkal is találkozhattunk fotók: Kolozsvári Magyar Napok[/caption] Ha egyszerű turistaként vág neki az ember egy egész hetes kalandnak, akkor nem árt, ha jó előre megtervezi a kirándulást, nem úgy, mint mi. Tíz nappal a Kolozsvári Magyar Napok kezdete előtt ugyanis már nem lehetett a hétvége idejére viszonylag olcsó szállást találni, hiába adják ki ilyenkor még a kollégiumi szobákat is, azok is hamar elkelnek. Ha az ember nem akar kolozsvári ismerősei nyakára ülni, de történetesen nem milliomos, jobban teszi, ha legalább két hónappal a kulturális rendezvénysorozat kezdete előtt szállást foglal magának. A többes szám első személy azért volt indokolt, mert kispesti barátaimmal közösen szerveztük a kiruccanást. A közösen tervezett program szinte az utolsó percig változott, így csak augusztus 9-én sikerült szállást foglalni az egyik helyi kollégiumban, de csak csütörtök reggelig. Azon a hétvégén ugyanis simán ki lehetett volna akasztani a kincses város bejárataihoz a megtelt táblát. Ennek ellenére „majd csak lesz valahogy azután is” felkiáltással mégiscsak belevágtam a kalandba, a pesti cimborák pedig nem terveztek csütörtök délutánnál tovább maradni. Kolozsvár egyébként majdnem félúton van Csíkszereda és Budapest között, legalábbis akkor, ha vonattal utazunk. Találkozások fesztiválja Barátaim vonattal érkeztek, azonban nekem nem volt kedvem nyolc órát zötykölődni a vonaton, így az egyik fuvarmegosztó mobilalkalmazás „menetrend szerinti” járatával érkeztem a tett helyszínére. Már az odaúton meglepetés várt. Egyik korábbi munkatársam ugyanis – akivel tíz évvel ezelőtt Kolozsváron volt szerencsém együtt dolgozni – éppen ugyanazt a sofőrt stoppolta le magának. Kiderült, hogy amióta nem láttam, Londonban él, és csak most – hogy egyre inkább fenyeget a megállapodás nélküli Brexit – fontolgatja, hogy mégis hazatér. Kolozsvárra érkezve előbb a Főteret és a Mátyás-szobrot néztük meg, mert kissé már hiányzott. A Főtéren a Szent István-napi néptánctalálkozó bemutatója zajlott éppen, ebbe is belenéztünk, majd kávéztunk egyet, és nem maradt el az ilyenkor szokásos közös szelfi sem. Azért mesélem el, mert a Kolozsvári Magyar Napok a rendezvénydömpingen túl elsősorban a találkozásokról szól. Egyik kolozsvári barátom szerint olyannyira, hogy Kolozsváron szinte már senki nem tartja júniusban az érettségi találkozókat, hanem augusztus második felében, amikor a Magyar Napok is zajlanak. Bizony a 40-50 éves osztálytalálkozók is ilyenkor zajlanak, nagyon könnyű felismerni őket, hiszen a fegyelmezetten együtt mozgó, azonos életkorú csoportok látványosan kitűnnek a tömegből. [caption id="attachment_94112" align="aligncenter" width="1000"] Braindogs, Bánffy-palota. Telt ház mindenhol[/caption] Csíkszereda sem maradhatott ki a jóból Volt munkatársam nem maradt soká, mert délután már indult is a repülőgépe Londonba. Időközben viszont befutottak a pesti cimborák. Így elfoglalhattuk szálláshelyünket a belvárosban, közel valamennyi rendezvény helyszínéhez és… ehhez képest olcsón. Ezután mehettünk várost nézni. A KMN hivatalos megnyitóját egyébként augusztus 18-án, vasárnap tartották, de a kulturális programok már 14-én elkezdődtek. Szombaton – azaz egy nappal azelőtt, hogy megérkeztem volna – avatták fel Dávid Ferenc szobrát a belvárosi unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégium közötti kis téren. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a leglátványosabb változása a belvárosi látképnek, tavaly óta. Persze ilyenkor a főtéri színpad, a sörsátrak, a Farkas utcai fesztiválutca számottevően megváltoztatja a kincses város arculatát, de ez minden évben így történik. A fesztiválutca csak szerdán nyílt meg, a kézművesvásáron zömében kalotaszegi és háromszéki árusok kínálták portékájukat. Természetesen a csíkszeredaiak sem maradhattak ki a jóból, az egyik ismerős a Farkas utca bejáratánál kínálta idén is a minőségi, kisüsti székely pálinkát. Elmondása szerint a tizenháromféle, különböző gyümölcsből készült pálinkák közül a birs volt különösen népszerű. Jutott dal mindenkinek A Kolozsvári Magyar Napoknak csupán a keddi Kolozsvári CFR Bajnokok Ligája-mérkőzés jelentett érdemi konkurenciát. Legalábbis elvileg, ugyanis a Neoton Família sztárjai koncerten az egyik helyi portál beszámolója szerint tűt sem lehetett volna leejteni. Ezt nem tudhatom biztosan, mert mi inkább a labdarúgó-mérkőzést választottuk. A koncertekre szerdától voltunk kíváncsiak, igaz, nem a Főtéren, a szintén telt házas Tamás Gábor-koncertre, hanem a Bánffy-palota udvarán megtartott Braindogs nevű, Tom Waits tribute-zenekar fellépésére. A szervezők ugyanis idén is figyeltek arra, hogy valamennyi korosztályú és ízlésű résztvevő megtalálja a kedvére való programot. Egyébként a kolozsvári Szépművészeti Múzeumnak otthont adó műemlék épület udvarán is zsúfoltság volt. Akkora érdeklődés övezte az itt megtartott koncerteket, hogy nem is fért be mindenki, a biztonságiak megszámolták, hogy hány ember hagyta el az udvart, és csak ugyanannyit engedtek be. Így aki biztosan szeretett volna bejutni, annak ki kellett hagynia legalább a főtéri koncert végét. Az elveszett inkongnitó Pesti barátaim végül csütörtök délután vonatra szálltak, én azonban maradtam volna még, és a szervezők segítségét kértem szállásügyben. Meglepő gyorsasággal, alig két és fél óra alatt megoldották a kérésemet. Igaz, ettől a pillanattól már nem pusztán turista voltam, hanem az újságíró, aki a Kolozsvári Magyar Napok első nyolc kiadásáról – kivétel nélkül mindenikről – tudósított. Mezei turistaként nem boldogultam volna. Ezt biztosan tudom, ugyanis valamennyi szóba jöhető szálláshelyet felhívtam: telt ház volt mindenütt. Ha már maradtam, akkor pénteken nem hagyhattam ki az V. Erkel Ferenc Sakknapokat, ahol többek közt Erdős Viktor nemzetközi nagymester sakkszimultánján nézhettem szembe a világszínvonallal, a 24. lépésnél kényszerültem feladni a mérkőzést. Szombat ismét a fociról szólt, a Kolozsvári CFR bajnoki mérkőzése volt terítéken. Vasárnap pedig búcsúzóul Zorán-koncert volt a menü, a 77 éves Kossuth-díjas előadóművész nem okozott csalódást, amilyen energikusan lépett színpadra, simán letagadhatott volna harminc évet. Amikor az egyik néző az Apám hitte című dalt követelve felkiabált a színpadra, hogy „apám mondta”, kedvesen javította ki. „Nem mondta, hanem hitte, és nem most, hanem később” – közölte, a koncert vége felé pedig csakugyan eljátszotta a kért dalt is. Kiss Előd-Gergely