A nemzeti összetartozás jegyében kapcsolódtunk a Charta XXI megbékélési mozgalom kezdeményezéséhez: az „önismereti/önbecsülési vetélkedő” keretében bemutatunk egy vagy két Magyarország határain túli települést, továbbá fotót közlünk újabb és újabb településekről, arra biztatva olvasóinkat, hogy olvasmányaik vagy a világháló segítségével ismertessék röviden ezeket. A megszerzett tudás örömén túl a legjobb hozzászólókat a sorozat végén jutalmazzák: a verseny százezer forint összdíjazású lesz. Ez a Charta XXI alapötlete, ehhez a Hargita Népe külön könyvjutalmakkal járul hozzá. A versenybe bármikor be lehet kapcsolódni Facebook-tagoknak, csak vissza kell lapozni a hírfolyamban a https://www.facebook.com/ChartaXXI oldalon. (Simó Márton)

Alsócsitár, Felvidék                                                                                                          Fotó: Wikipédia

Detta, Erdély                                                                                              Fotó: Charta XXI

Mai településismertetőnk DETTA Város a mai Romániában, hivatalos neve Deta. A Bánságban, Temes megyében, Temesvártól 44 km-re délre, a Birda-patak partján fekszik. Első okleveles említése 1360-ból maradt fenn, amely szerint a település nemes Petrus von Deed birtoka volt. Róla kapta a település a nevét. 2002-ben összesen 5786 lakosa volt, ebből 3537 román, 1147 magyar, 392 német, 327 szerb, 202 cigány, 133 bolgár. Becsült lakossága ma 5553, amelyből 866 magyar. A törökök kiűzése után – 1720 – érkeztek az első német telepesei Bajorországból és Elzász-Lotaringiából. Ekkor néhány olasz családot is betelepítettek, hogy honosítsák meg a rizstermesztést. 1853-ban újabb német evangélikusok telepedtek ide. 1858-ban megépült a Temesvár–Báziás vasútvonal, ami fellendítette a település iparát. Trianon után az új határok megbénították korábbi, gabonatermesztésre alapozott gazdaságának a fejlődését, viszont új iparágak indultak fejlődésnek. 1900-ban épült a neogótikus katolikus temploma, az evangélikus kápolna 1897-ben. A szerbek először 1936-ban temetőt létesítettek maguknak, egyházat 1982-ben alapítottak, kápolnájuk 1997-re épült meg. A második világháború idején Németország és Románia megállapodott abban (1943. május 12.), hogy a Waffen SS sorozhat a településen. Ennek az lett a következménye, hogy 1945 januárjában a túlélőket és a családtagokat helyreállítási kényszermunkákra deportáltak a Szovjetunióba. Dettából ez 1600 embert érintett, akik közül 37-en többé nem tértek vissza. (Charta XXI/Suzana Guoth – Wikipédia, Nyugatijelen.ro – archívum) ALSÓCSITÁR Község a Felvidéken, a mai Szlovákiában. Szlovák neve Štitáre, a Nyitrai kerületben, a Nyitrai járásban. Zámojszky- vagy Ocskay-udvar tartozik hozzá. A zoboralji település Nyitrától 6 km-re északkeletre, a Tribecs-hegység részét képező Zsibrica-hegy oldalán fekszik. A trianoni diktátumig Nyitra vármegye Nyitrai járásához tartozott. 1113-ban a zoborhegyi apátság birtokainak leírásában említik először. 1428-ban Zsigmond király Sárói László fia Cseh Péternek adományozta. 1906 és 1917 között Kodály Zoltán (1882–1967) összesen 27 népdalt jegyzett le itt. Többek közt megörökítette az A Csitári hegyek alatt című világhírűvé lett dalt is. 2005. augusztus 8-án František Tóth akkori szlovák kulturális miniszter és magyar kollégája, Bozóki András leplezte le Kodály Zoltán zeneszerző emléktábláját. 1938-ban öt helybeli lakost ítéltek el, akik aláírást gyűjtöttek a falu Magyarországhoz csatolásáért. Magyar általános iskoláját 1976-ban szüntették meg. 1975-ben Nyitrához csatolták, de 2003 januárja óta ismét önálló község lett. 1910-ben 447 lakosából 432 magyar és 10 szlovák anyanyelvű. 1921-ben 462 főből 423 magyar és 37 csehszlovák (!). 1930-ban 470 lakosából 414 magyar és 56 csehszlovák (!) volt. 1970-ben 602-ből 386 magyar, 206 szlovák és 10 cseh. 2011-ben 707 lakosból 487 szlovák, 191 magyar, 5 cseh és 23 ismeretlen nemzetiségű. Becsült lakossága ma 970 lélek (2018). (Charta XXI – Wikipédia)

Mai feladványunk

Alsópél, Felvidék                                                                                                                Fotó: Charta XXIForrófalva, Moldva                                                                                                                               Fotó: Wikipédia