A nemzeti összetartozás jegyében kapcsolódtunk a Charta XXI megbékélési mozgalom kezdeményezéséhez: az „önismereti/önbecsülési vetélkedő” keretében bemutatunk egy vagy két Magyarország határain túli települést, továbbá fotót közlünk újabb és újabb településekről, arra biztatva olvasóinkat, hogy olvasmányaik vagy a világháló segítségével ismertessék röviden ezeket. A megszerzett tudás örömén túl a legjobb hozzászólókat a sorozat végén jutalmazzák: a verseny százezer forint összdíjazású lesz. Ez a Charta XXI alapötlete, ehhez a Hargita Népe külön könyvjutalmakkal járul hozzá. A versenybe bármikor be lehet kapcsolódni Facebook-tagoknak, csak vissza kell lapozni a hírfolyamban a https://www.facebook.com/ChartaXXI oldalon. (Simó Márton)

Aranyosgerend, Erdély                                                                                                    Fotó: Tetcu Mircea Rareş

Egrestő, Erdély                                            Fotó: Lestyán Ferenc

Mai településismertetőnk ARANYOSGEREND Neve románul Luncani, régebb Grindeni, Grind, Grind-Arieș, németül: Neusatz, falu Erdélyben, Kolozs megyében. Jelenleg közigazgatásilag Aranyoslónához tartozik, míg a középkorban a román jobbágyfalu a helyi grófok birtokát képezte. A település lakosságát a 1599–1604 közötti pestisjárvány és a háború nagyon meggyérítette. Ezért a Jósikacsalád román telepeseket hozatott. A trianoni békeszerződést követő első két évben a magyar lakosság általános terrornak volt kitéve, elkobozták vagyonukat, amelyet az új román telepesek kaptak meg. 1930-ban a két nagy etnikum számaránya megközelítőleg azonos lett. 1910-ben 1289, többségben magyar lakosa volt, becsült népessége ma 1377, ebből 388 magyar (2017). Első kastélyát a 16. században építették a Ge­ren­diek, akik 1298 óta voltak itt birtokosok. A fejedelemség korában Jósika István kapta meg a falut (1589), majd ismét a Gerendi-család, ám később a Keményeké lett. Az 1290 körül épült templom a román stílus és a gótika elegye, ma a reformátusoké. A Kemény–Bánffy-kastély a 18. században épült. 1990-ben a Bánffy-család visszakapta a kastélyt, majd 2003-ban Bánffy István báró teljes vagyonát a Bánffy Kastély Egyesületnek adományozta. A főépület ma rossz állapotban van. A helyiek mezőgazdaságból éltek. A magángazdálkodás éveiben a település fő terményei a búza, kukorica és a szőlő volt. Erdély-szerte ismert volt a térségben előállított bor. (Charta XXI/Simó Márton – Wikipédia, Kastelyer­delyben.ro, Kronikaonline.ro) EGRESTŐ Falu Romániában, Maros megyében, Marosvásárhelytől 19 km-re délkeletre, ahol a Szénaverős- (a névadó, egykor Egres-) patak a Kis-Küküllőbe ömlik. Közigazgatásilag Balavásárhoz tartozik, melytől 3 km-re délnyugatra fekszik. Neve románul Agrișteu, németül Agreschteln, szászul Ajerschteln. A trianoni békeszerződésig Kis-Küküllő vármegye Erzsébetvárosi járásához tartozott. 1325-ben Egrusthw alakban említik először. A 16. században a falut jórészt szászok lakták, akik később áttelepedtek a szőlőtermesztésre alkalmasabb Fületelkére. Ők építették a ma is álló református templomot. A református gyülekezet viszonylag korán létrejött, de a kis létszám miatt leányegyházként csatlakozott Balavásárhoz. Az anyaegyház ellenezte, a parciális zsinat elutasította a helyiek akaratát, csak 125 év múlva, 1825-ben önállósodhattak. Román stílusú református templomát a Szalók nemzetség építette, a harangláb 13. századi. A templom építésének ideje valószínűleg a 13. század második fele. Az 1721-ben készült sík mennyezetet 48 darab festett, hatágú csillagmotívumos, feliratos kazetta díszíti. A templomtól keletre áll a 15 m magas, kilencoszlopos, nyitott szoknyás, árkádos, a Küküllői Református Egyházmegye valószínűleg legszebb fatornya. A 18. században újraéledt a katolikus egyház is. 1764-ben az addig Abosfalvához tartozó hívek önálló plébániát kapnak. 1839-ben megépül a mai templomuk. (Charta XXI/Suzana Guoth – Wikipédia, Muvelodes.ro, Kukulloieme.ro) Mai feladványunk

Alsócsitár, Felvidék                                                                                                                              Fotó: WikipédiaDetta, Erdély                                                                                      Képeslap, 1920