borús égbolt
enyhe eső
A mi járatunk
Azt hittem, a városi buszok a mi járataink, s ha nem is lakom Csíkszeredában, mégis örömmel konstatáltam, hogy a városvezetés néhány évvel ezelőtt nem hagyta becsődölni a városi személyszállítást, hanem megpróbálta „gatyába rázni”, és civilizált, hatékony utazási lehetőséggé tenni.
Nemrégiben pedig egyenesen jólesett, hogy megjelentek a komplex utastájékoztató rendszer feliratai is a megállókban, és arra gondoltam, hogy lám-lám, a mi járataink jó úton járnak.
Az utasok is általában elégedetten nyilatkoztak a városi buszocskákról – volt alkalmam egyenesen dicshimnuszt is végighallgatni és le is írni –, talán ezért is esett rosszul, amikor valaki jelezte, hogy egyre többen utaznak jegy nélkül ezeken a járatokon. De nehogy azt higgyék, hogy diákos blattolásról van szó: a szokásos, vidéki buszjáratainkon évek óta gyakori megoldás dívik: a három lejes jegyár helyett a sofőrnek adnak egy lejt a potyalesők, akik gyakran törzsutasok, tehát bérletet is válthatnának havi 66 lejért, 15 napos bérletet 40 lejért vagy heti bérletet 23 lejért. Különösképpen javasolnám nekik a menettérti jegyeket, a két útra potom négy lejért – igaz, ezt csak a vonatállomással szembeni székhelyen lehet megvásárolni. Így hát a sofőr újrahasznosít, vagyis, ha teheti, többször elad néhány jegyet.
A kedves olvasó, aki felhívta a jelenségre a figyelmemet, a buszjáratokat félti – nem szeretne egy nap arra ébredni, hogy beszüntetik a járatot, amelynek látszólag sok utasa van, s mégis kevés bevétele.
Én önmagunkat féltem, a potyázó, sumákoló társadalmunkban cseperedő gyermekemet, és nem értem magunkat.
Azt hittem, ez a mi járatunk. És valóban az. De hova tart? Biztosan nem Csíksomlyóra.
Daczó Katalin
fokep.jpg)
.jpg)
 (002).jpg)
