Az elmúlt 55-60 évben nemcsak a felgyorsult klímaváltozás okoz gondot, hanem az új kórokozók megjelenése is, például az ázsiai méhatka és az általa hordozott vírusok. Valamikor a méhész dolga annyiból állt, hogy pergesse a mézet, és ha raj lett, akkor azt fogja be, mielőtt továbbrepült volna. Sajnos ma már nem így van. A méhek méhész nélkül nem képesek megmaradni. A méhésznek kell közbelépnie, hogy kivédje a természet rendellenességeit és megakadályozza a kórokozók elszaporodását. A vélemények sok esetben megoszlanak: egyesek szerint a méhész okoz nagyobb kárt, és nem engedi, hogy a természet végezze a dolgát, míg mások szerint mindent meg kell tenni, hogy életben tartsuk a méhcsaládokat. Hogy kinek van igaza, azt mindenki saját belátása szerint döntse el, és annak függvényében próbáljon fenntartható módon méhészkedni.
Ha az idei méhészévet nézzük, akkor azt látjuk, hogy a mostanáig eltelt időszakban a méhcsaládok életében nem tapasztaltuk a megszokott fiasításmentes időszakot, és nem mondhatjuk azt sem, hogy a méhcsaládok megfelelő téli nyugalmi állapotot éltek volna. Ez a meleg időjárás arra késztette a méhcsaládokat, hogy sokkal hamarabb kezdjenek el az anyák fiasítani, és ezzel együtt a mézfogyasztás is megnövekedett. Nemcsak a fiasítás táplálása miatt, hanem a megfelelő hőmérséklet fenntartása érdekében is. Ez pedig a megszokott téli mézkészlet korai elfogyásához vezetett. A méhésznek ezért már korábban kellett pótolni a táplálékot, így a cukorlepények átdolgozása, a megfelelő hőmérséklet fenntartása és a méhpempőtermelés mind a telelő méhek korai öregedéséhez vezethettek. Az elkövetkező időszakban fontos figyelmet fordítani a fészek szűkítésére és takarására, hogy minél kisebb hőveszteséggel kelljen megbirkózniuk a legyengült családoknak, mivel várhatóan nagy lesz a népesség visszaesése. Az időjárás irányvonalát is nehéz előre megjósolni: egy nagyobb lehűlés esetén a fiasítás fedetlenül maradhat, aminek következtében megfázás és betegségek léphetnek fel.
A fiasításmentes időszak hiánya nemcsak a méhcsaládoknak, hanem az ázsiai méhatkának is kedvezett, mivel folyamatos szaporodási lehetőséget biztosított számukra. Ezért az őszi atkagyérítés már nem lesz elegendő kezelés az év során; szükséges lesz egy tavaszi kezelés is. Amikor az időjárás engedi, a szokásos tavaszi családátnézés mellett fontos egy atkaszám-ellenőrzést is végezni, és az eredmények alapján megfelelő kezeléseket alkalmazni.
Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek tapasztalatai segíthetnek abban, hogy a XXI. században fenntartható módon tudjuk folytatni a méhészkedést, és felkészülhessünk mindazokra a kihívásokra, amelyeket a jövő tartogat számunkra. Emellett igyekezzünk lépést tartani a szakmában elért kutatásokkal és azok gyakorlati alkalmazásával. A folyamatos tanulás és ismeretbővítés elengedhetetlen követelmény a jövő méhésze számára. Ez nemcsak a méhészkedésre, hanem az értékesítés területére is érvényes. Ahhoz, hogy ma egy méhész életben tudjon maradni, nem elegendő csupán nagy kiszerelésben értékesíteni a kaptár termékeit. Az arculatot is meg kell teremteni, és azt úgy kell piacra vinni. Ehhez már kereskedői tapasztalatok is szükségesek, amiket szintén tanulással lehet bepótolni.