A meglepetés elmaradt, a rekordok megdőltek

HN-információ
Nem minden megyebeli versenyzőnek sikerült úgy a Hargita Rali, ahogyan azt szerették volna, ám így is szereztek pontokat bőven a bajnoki kiírásokban. A harmincadik Hargita Rali győztese két saját rekordját is megdöntötte.Trijubileumi verseny – így jellemezte az idei Hargita Ralit viccesen egy kolozsvári navigátor, utalva arra, hogy a viadalon negyven éve volt először országos bajnoki futam, a hétvégén harmincadszor rendezték meg és a Maxx Racing SE tízedszer főszervező. Számítani lehetett rá, hogyha nem lesz meglepetés, akkor a győztes két saját rekordját is megdönti, akárcsak navigátora. [caption id="attachment_153712" align="alignnone" width="1800"] A Rali2 mezőnyében harmadik, géposztályában második, kategóriájában első lett a Jakab–Sipos páros[/caption] A meglepetés elmaradt ugyan, de Simone Tempestinit az első nap szorongatta Sebastian Barbu, végül a kolozsvári olasz a nagyszebeni egykori országos síbajnok hibáját kihasználva győzött. Simone Tempestini immár hatodszor nyert a Hargitán és ez rekord, ahogy az is, hogy minden sikerét más versenygéppel érte el. Navigátora, Sergiu Itu saját rekordját döntve meg zsinórban ötödször állt a dobogó legfelső fokára, ez rajta kívül senkinek sem sikerült, még pilótának sem. [caption id="attachment_153711" align="alignnone" width="1800"] A Csató–Csikós kettős első versenyét teljesítette a Peugeot-val[/caption] A Teslovan–Cseh páros négy pontversenyben hajt az egységekért, és minden kiírásban sikerült pontokat gyűjteniük. Összetettben a nyolcadik, az aszfaltbajnokságban az ötödik, az RC2 géposztályban egy hatodik és egy negyedik helyet értek el a Hargita Ralin. – A Ford Fiesta R5 versenygépünkkel ez volt az első futam, amit száraz aszfalton tettünk meg. Éppen ezért több beállítással is próbálkoztunk, és amint a szezon elején hangoztattuk, ugyan számítanak a helyezések, de fő célunk, hogy megtanuljuk ezt az autót is – nyilatkozta lapunknak Teslovan Adrian. [caption id="attachment_153713" align="alignnone" width="1800"] Ralirekordot is megdöntött Simone Tempestini és Sergiu Itu[/caption] – Nem úgy alakult a verseny, ahogy szerettük volna, hiszen a szuperszpeciálon a hibáink húsz másodperces büntetéssel jártak, szombaton pedig egy koccanással és egy pörgéssel elvesztettük azt az esélyt, hogy behozzuk hátrányunkat – mondta lapunknak Mag Levente, aki Răzvan Nechiforral az oldalán az RC2N géposztályban második helyen zárt, ugyanakkor a Teslovan–Cseh párossal közösen az Omega Rally Teamet hozzásegítették a csapatverseny második helyéhez. [caption id="attachment_153715" align="alignnone" width="1800"] A pörgés és a büntetés ellenére dobogós helyen zárt a Nechifor–Mag duó Fotók: rallyphotohunters[/caption] A Hargita Ralira a Csató Roland és Csikós Sándor páros egy Peugeot 208 gyári versenygéppel száguldott, a csíki kettős összetettben a 12., míg az RC4 géposztályban meglepetésre a negyedik helyen zárt úgy, hogy ez volt ezzel az autóval az első versenyük. A Rali2-ben két párosnak szurkoltak több ezren péntek este Székelyudvarhely központjában, igaz, Jakab Attila Sipos Hunorral az oldalán tévedett a szuperszpeciálon, így időbüntetést kapott. Ezt ledolgozni nem sikerült ugyan, de összetettben és a kategóriában a harmadik helyig felkúszott a páros, míg az A1 géposztály küzdelmeit megnyerték. A Gál István és Bálint Zsolt kettős az utolsó pontszerző helyen fejezte be a Rali2-t összetettben és az A csoportban, míg az A1 kategóriában a második helyen zártak. A gyergyószentmiklósi Pál Alpárnak a székelyudvarhelyi Székely Róbert navigált, a páros az N11-es géposztályt megnyerte, sajnos a bajnokságban nem veszik figyelembe pontjaikat, mivel csak egyversenyes licenccel álltak rajthoz a Hargita Ralin.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!