József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik a magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta. E jeles nap környékén mifelénk is számos rendezvényen ünneplik a magyar verset. Összeállításunk az ünnepre készült. Bajna György Kisleltár Nem féltem soha, hogy elzüllök, nem volt kedvem se hozzá, aztán „jómódom” módfelett még sok lapáttal tett rá. Szerelmeim is ügyeltek romlásba meddig visznek. Kamaszkoromra szó se jut, legénykorom se viszket. Nem voltam ostromlott soha se, mégis lehettem boldog. Nem rámenősen szerettem, így alakultak a dolgok. Valaki mindig elkísért, ha válság ösvényét jártam. Hálás se lehettem, nem várták. Nem fulladoztam sárban. Balázs Gáspár Emil Hol Az otthonnak neve van, a szeretet neme tündökli a ko(ó)rok balgaságát. Délceg latrok, büszke utcalányok pironkodnak a szégyen nincstelen visszhangján, szájukon a kényszer ódája zeng mentséget a vágynak, hogy merjen álmodni a testnek, egy olyan mámort, ahol nem parancsra kell tetszeni a bujaságnak. Az otthonnak neve van. Alakváltó, hangzatos, kaméleon szivárvány, korhűen mutatós, fennhéjázó, ideális kongású magányos bűvhodály. A szeretetnek Nem(e) van. Kelletlenül kellemes, Mégis értetlenül egyre megy. Percre pontos divat, utat mutat, közhely(j)es egyediség, sablonmintás lobbi vágy, lízingelt mirelit szívek ellátócsarnoka. Az otthonnak neve van. Hangját csendesen fénylő, lágy titkú egyértelműség lengi körül. Betűi a neved betűi. Dallama a te hangod dallama. Lélek, szellem, test találkozásának csarnoka. Bíró József Kisvárosi éj A kisvárosomra nyíló ablakomban ülök, mint annyi idős lélek, kinek szemére még nem jött álom… És nézem őt, bár teste nincsen, mégis látom, amint el-elsétál az ablakom előtt… Szerre veszi az utcákat a kisvárosi csend, mely szebb egy fehérbe öltözött menyasszonynál… mert szeret minket…örvend, hogy az élet uralkodik rajtunk, s nem a halál… Most minden csupa béke, csupa megnyugvás minden gondolat, mely testem és lelkem között sétál. Burján Emil Ihlet amikor a gondolat másik gondolatra hat köztük láncreakció a teleportáció metafora-alagút nem igaz se nem hazug annak színes képlete ami fehér-fekete Burján Gál Enikő Meglátod lesz majd olyan Meglátod lesz majd olyan hogy tiszták és szépek leszünk mint egy hófehérre vasalt vasárnapi ing Szobánk falára szőjük álmainkat és egy csendes mosoly után meglátogat minket a vasárnap délután Meglátod lesz majd olyan hogy sokan leszünk kik ugyanabból a kenyérből eszünk És meglásd lesz majd olyan is hogy nem leszünk csak úgy mint a fenyőillat ami egy-egy pillanat a végtelen nyári éjszakán Czirják Edit Világ vándora Hosszú ideje nem láttalak téged, Másfelé sodort az élet vihara, De most megjöttél – testvérem, Isten hozott idehaza! Fölötted is elmúltak az évek, Az élet ízéről mesél arcod bársonya, Hogy elhagytad a szülőfölded Tán nem is tudod, mi volt legfőbb oka, De most itt vagy – bátyám, nővérem, Isten hozott idehaza! Mondd, meséld, másik hazád hogyan fogad? S, hogy ismerős idegen lettél az emberek szemében, A tényeken mit sem változtat. Ülj ide mellém, én is elmesélem, mi oka, hogy vállaltam itt, mit az élet Apránként terhelt vállaimra. Nézd, itthon vagy, mert lehet több hazád, de szülőfölded csak egy lehet, és édesanyád, édesapád ajkán áldás: Isten hozott idehaza! Cseke Gábor Éppen Éppen kinéztem az ablakon… az ablak alatt megy egy fekete kutya és egy fekete lány a kutya lesunyt fejjel üget szimatolva keresgél a lány csupa szomorúság Éppen beléptem az ajtón… …s irdatlan csörömpöléssel egy korondi váza levetette magát a konyhában a szegről amelyen lógott – megállt bennem az ütő – a csörömpölést még ma is hallom de hol vannak a váza cserepei? Éppen a Fellegvárra néztem… …amikor Gagarin átszáguldott az égbolton de akkor én még nem tudtam róla nekem a házunk fölötti domb is elég magas volt ahhoz hogy felnézzek rá világűr után sóvárgó tisztelettel Éppen benéztem egy ablakon… …nagy plazmatévé szórta szineit krőzusi bőséggel s a hangsávon csak úgy harsogott a dús melódia egy férfi hajolt ki az esti sötétben felizzott cigarettája szívta szívta arca belevöröslött éjszakámba jó hogy nem én voltam Éppen a hajnali temetőhöz értem... ...amikor rám köszönt egy madár: ptyici, ptyici – harsogta oroszosan mintha csak kérkedett volna hogy ő a madarak családjához tartozik madarak, madarak – tolmácsoltam magamnak fecsegését pedig lehet csak annyit akart mondani: pici vagyok, isten teremtménye – s bizony mondom, öklömnyi se volt... Éppen egy kis melegre vágytam... …s a napfény, ím, csodaként megjelent – vajon másnak is ennyire hiányzott az elsinkófált téli kegyelem? Mosolya mögül rám se nézett – az idő siklik így tova – mi nézünk utána rendületlen, mintha nem látnánk többé soha Csergő Lajos Egy egyszerű falu felett Maholnap a betűkből egy sem marad. Törvényén tort ülnek… …Némán és hidegen nem érzem a keresztet. majd összejön egyszer. Örökömbe pogányok jönnek? földem ölébe – jer, és ne félj; megtalálod benne majd a napvilágot – árnyam erkélyén. Lesír az ég, láncait leoldja egy könnycsepp, beszegve virággal, egy egyszerű falu felett. Farkas Wellmann Endre Trójai képeslap Kolozsvárról N.B. kisasszonynak, csak úgy Partjain csak krokodil az asszony: itt e folyó, holmi Szajna-féle; hívják Donnak, Temzének, Szamosnak, nem tudom, de nem talál a képbe. Itt a város. Látod, ez, barátném. Óva óv vagy kiköp, s elfelejt. Villamos zötyög, és pénz beszél; sínylődik a láncra vert selejt. Itt a főtér. Faló nyerít rajta. Ahogy illik: be van vonva bronzzal. Gipszkirály meg réz-alattvaló röhög szembe modern héroszokkal. Itt egy utca. Nagyon híres utca. Romkertjét már benőtte a páfrány. Itt a templom. Történelmi szcéna: pasas gyíkkal. Gyík vagy anyasárkány. Egykedvű ősz: lábunknál a város. Fellegvár, és szemben ott a Hója. Amíg bennem Kolozsvár világít, addig benned ott sötétlik Trója. Fekete Vince LÉGIFELVÉTEL Mint kavicsos part felé a hullám fut, rohan megállíthatatlanul, úgy árad hozzád most, feltolulván a hang, a szó, s darabjaira hull. S úgy ömlik feléd minden gondolat, mint ez a már-már könnyű nyári nap szivárog elénk, s visz, sodor, tolat maga előtt házat, fát és hidat. A szökőár előtt az óceán hosszan feltárja mélye titkait, a fenéken bóják, hálók, trófeák, s képernyő, mely sötétet közvetít. S te? Szikár alak, pózolsz némán a sötét vízfal előtt: vaku-fény-árban. Ferencz Imre Szinopszis Csúfot űznek belőlünk. Naponta megaláznak. Egy kanál vízben eloltanának. Gyűlölnek, kiutálnak. Áldozatai vagyunk egy alattomos koreográfiának. Ezt tartják ők hazafiságnak. Nem tetszik nekik a másság. Minket nem illet meg a szabadság. Sem anyanyelv, sem zászló, semmi jelkép. Mindez számukra idegesítő. Érzékeny erre, nem tudja elviselni a többség…. És tűrhetetlen, elviselhetetlen, hogy jussot, jogot merészelünk kérni. Nem átallunk könyvvel, gyertyával felvonulni. Az utca csárog: Miért nem lesznek janicsárok? Állítólag itt magas fokú a nemzet toleranciája. Itt nincs diszkrimináció. Itt nincs kettős mérce. Itt a demokrácia felér a magas égbe. Itt virágzik az együttélés példás kultúrája. Itt magas az igazságszolgáltatás morálja. Félbehagyott, lezárt ügyek fekete doszárja. Vigyorgó ördögöcskék cinikus pofája. Hol van az, hogy kisebbségi államelnök áll az ország kirakatában? Itt a történelem gyilkolt, ölt. Most nyelvet ölt. Benne sokan átlopták, átmentették magukat. Nem változtak semmit sem ezek az alakok, csak forgattak köpenyeget, cseréltek maszkot… 2016. április 1. Ferenczi Attila Gyergyó felé a zebracsíkos vonatfülkében Előttem négy üres hely utazik, a bal felemen még három a magánytól roskadozik: heten vannak s én kucorgok — jobbom felől az ablakon este van s a laptopom lemerült s kattanok magamra; olvasok. A fejemben egy nagyszerű történet mocorog, majdnem egymegás dokumentumot formázok, talán már ihlet sincsen benne — az élet terhe mégis törölhetetlen, mert nincsen tabula rasa az újrakezdéshez; ráadásul hidegek a fűtőtestek, meggémberedtem, lehet, hogy túl éber vagyok, ezt érzem — egy üveg víz a kezemben, vágyaimat lájkolom. Állok lesben immár másfél órája; előttem négy, baloldalt három lelketlen hely. A huzatok mintázata megmozdul, mint a zebracsík legelés közben; a csíkok hol összefutnak, hol körkörösen bűvölnek egy negyvenéves fülkében, ahol évek óta utazom. Utazom egy alig harmincéves lelkiismerettel a torkomban s szemben velem, meg baloldalt nyomasztóan heten ülnek, mint a gonoszok, a székek. Fejemben egy nagyszerű történet, de csak a zebracsíkok végtelenje töltődik le asztalomra, amin a laptop: az élet becsukott könyve. Kint a világ sötét, lemerült szívemhez csatolom a gyermekkori tájat, és navigálok titokban az ismerősök között, meg-megnyitom őket átkonvertált lelkiismerettel, hátha közelebb kerülök Gyergyóhoz, ahová immár negyven éve utazom egy zebracsíkos vonatfülkében. Gál Éva Emese Legversebb Verset írnék, és nincs mit mondanom, olyan mélyen sajog a fájdalom, hogy ráégnek gondok, és verssorok. A lángoló csend költője vagyok. Testem-lelkem külön világba zár, ahol én vagyok a látóhatár, az ég és a föld bennem ütközik, hogy egymásnak meggyónja bűneit. Parányi vagyok, mégis végtelen, űzi magát velem az értelem, hogy leleplezzen messzeségeket, ahol az árnyék csillagot temet. Egyszerre árnyék, és csillag vagyok. Magamba hantolok minden napot, ami a horizonton átdereng. Verset írnék, de legversebb a csend. Lövétei Lázár László „Ubi bene, ibi patria” Lövéteiek Shakespeare hazájában „Ha túléled ama boldog napot, midőn a dolgunk végre jóra fordul, gondolj arra, hogy milyen ára volt mindennek, s szólj a nem-boldog napokrul, mert volt minálunk mindenféle gond, s Dunányi-Oltnyi tinta folyt hiába, amíg mi, sok földönfutóbolond, kiköltöztünk egy boldogabb hazába, ahol se sár, se vér, se szürke ég, csak bor, és búza, s béke, s Kánaán, s hány »boldog« főnév kéne ide még!, ó, ennyi boldogsággal gond van ám! – de megszökvén a fényes ég alól, majd mi is megpihenünk valahol…” Csíkszentdomokos, 2014. február 26. Bajna György, Balázs Gáspár Emil, Bíró József, Burján Emil, Burján Gál Enikő, Czirják Edit, Csergő Lajos, Ferenczi Attila és Gál Éva Emese versei a gyergyószentmiklósi Kercsó Attila Irodalmi Kör legújabb gyűjteményes kötetéből, a Találkozások IV. alkotásaiból válogattuk.