enyhe havazás
borús égbolt
A költő azt akarta mondani
Ha a részegységek egyike nem működik a heurisztikus statisztika regisztereiben elhelyezhető paraméterek szerint, a felső memóriarekeszből elérhető szimbólumok egyike garantálhatja azt, hogy a csatlakozórendszer problémája minimalizálódik, a szellem egyszerű szubsztanciája pedig megoszlik mint tudat.
Nem értik az előbbi mondatot? Magyarul van pedig... Most, másodjára sem? Hát nem csodálom – halott filozófusok szövegeiből és elektromos háztartási eszközök használati utasításaiból gyúrtam össze. Halandzsa, akárhányszor veselkednének neki, hogy újraolvassák, csakis egyetlen értelmes következtetést tudnak levonni belőle: hogy ez a mondat nem szól semmiről, semmilyen lényeges vagy hasznosítható információt nem tartalmaz, és nem segít hozzá semminek a megismeréséhez vagy megértéséhez. Ennél lényegesen nagyobb baj, hogy a romániai fiatalok közel fele ugyanígy vélekedne az összes következő mondatról is.
A romániai gyermekek 42 százaléka ugyanis funkcionális analfabéta. Nem én mondom, hanem a 2015-ös PISA-teszt eredményei, amelyeket a napokban hoztak nyilvánosságra. Ha ezt most indignálódva veszik tudomásul, olvassanak tovább. A PISA-felmérésről (a betűszó kb. annyit tesz, hogy „nemzetközi tanulói teljesítménymérő program”) annyit jó tudni, hogy igencsak komoly monitorozó felméréssorozat, amelyet a legfejlettebb európai államokat, Amerikát, Kanadát, Japánt és más vagec országokat képviselő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hívott életre. Az OECD nem bridzsklub: az a feladata, hogy kormányoknak segítsen a lehető legjobb gazdasági és szociális politika kialakításában, amihez jó ajánlólevél, hogy ez a szervezet az Európát a második világháború után talpra segítő Marshall-terv kivitelezőinek jogutóda. Ennek fényében a PISA-mérés sem jutalomkönyvekre játszik, hanem gazdasági motivációjú: a mindennapi életben felhasználható tudás mértékét vizsgálja. Jellemzően háromévente végzik el, most már 69 országban, a célcsoport a 15 éves tanulók köre. A felmérést Romániában is komolyan veszik, első blikkre legalábbis: az oktatáspolitikára gyakorolt hatása tetten érhető abban, hogy a módszer egy pár éve kompetenciaalapú vagy interdiszciplináris szintézisre ösztönző kérdések formájában visszaköszön a „hivatalos” iskolai tudásfelmérésekben – képességvizsgák, érettségi – is. A gyakorlati oktatásban ugyanakkor szinte egyáltalán nem – ha értik ennek a báját. A PISA furfangos teszt: nem arra kíváncsi, mennyit biflázott a diák, nem az iskolai lexikális tudást, a tananyag szóban vagy írásban történő visszaadásának mértékét méri, hanem arra kíváncsi, hogy a tanultakat képes-e vagy sem hétköznapi problémák megoldására alkalmazni. Ezt a szövegértés, a természettudományos eszköztudás és a matematikai problémamegoldó képesség hármasát vizsgálva állapítja meg. Ha a szövegnél maradunk, például azt nézi, hogy a diák képes-e megérteni egy szöveget, összefüggéseket találni korábbi és a szövegben fellelhető ismeretei között, ki tudja-e fejteni véleményét a szövegben megfogalmazottakkal kapcsolatban. Ilyesmiket. S ennek megfelelően ki is fog a romániai kilencedikeseken, akik rendre az európai rangsor legaljára küzdik fel magukat. Megjegyzendő, hogy a romániai magyar ajkú, anyanyelvükön tanuló gyermekek rendszerint jobban teljesítenek a többségnél, ami adhat okot futó büszkeségre – de csak amíg át nem futjuk mondjuk a székelyföldi diákok érettségi eredményeinek statisztikáit. Mielőtt belerángatnánk a diskurzusba a román nyelvi kompetenciák hiányának kérdését – az érettségit nem véletlenül említettem.
A PISA-mérés ugyanis a munkaerőpiacon való elhelyezkedés előszobája. A jelenlegi eredmények szerint a kilencedikes diákok 42 százaléka képtelen lesz – kellene legyen – a továbbtanulásra, illetve csak olyan munkahelyet tud majd elfoglalni, amelyhez minimális képességek szükségesek. És ezt is fogja tenni. A csődös romániai oktatási rendszer csak a trambulin, amelyből olyan környezetbe csobban, amely támogatja, de legalábbis rejtegeti a funkcionális analfabetizmust. A funkcionális analfabetizmus nem stigma, sőt, kényelmesen nem is vesszük észre: hiszen ezek az emberek képesek írni, olvasni, számolni, s ezeket a készségeiket használják is valamire. Hogy az a valami ma már szinte semmire sem elég, nem termel, nem mozdít elő, nem teremt perspektívát, épp csak arra jó, hogy esetleg a munkaerőpiac peremén tartsa az illetőt? Hát kérem, ez Románia. La tăți ni-i greu.
Igaz, ki lehetne számolni mondjuk azt, hogy egy érettségivel rendelkező hány százalék eséllyel talál munkát, mennyit fizet be a költségvetésbe, mekkora ez az arányszám a nyolc általánossal rendelkezőnél, illetve mennyibe kerül az, aki szociális támogatásból él. Azt, hogy milyen pártpreferenciák alapján szavaz az, aki már járt könyvtárban, és az, aki képtelen három összefüggő mondatban beszélni saját magáról. Azt, hogy milyen összefüggés van a jövőkép hiánya és az elvándorlás, a vállalkozókedv és a társadalmi lemaradás között. Meg még egy csomó ilyen dolgot. De ezzel megint az interdiszciplináris kompetenciák területére tévednénk, s az ilyen számítgatások vége az lenne, hogy felelősöket kellene megnevezni, kérdőre vonni, szankcionálni, illetve változásokat bevezetni, s azokat következetesen végrehajtani. Kellemetlen. Sokkal egyszerűbb azt tenni, amit a diák, akit azzal abajgatnak, hogy akkor mit is akart mondani a költő? Hallgatni.
Burus János Botond
-min.jpg)
