A gyűlölködés receptje

Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 3 perc

Semmi sem pusztítóbb a gyűlölködésnél. Nem azért, mintha maga a gyűlölködés minden más érzelemnél erősebb lenne. Azért pusztító, mert kérlelhetetlen, sajátos logika működteti. Egy kicsit hasonlít az egymással versenyző politikai pártokra választási kampány idején.
De választhattam volna hasonlatként ételreceptet is. Mondjuk, nevezzük az étket gyilkosgalóca-paprikásnak. Gondosan vigyázzunk, hogy a mérgező gombához annyi ellenszert keverjünk, hogy aki megeszi, ne távozzon azonnal az örök vadászmezőkre, de azért teljes mértékben veszítse el józan eszét és felfokozott indulatai irányítsák a cselekedeteit. Azután már csak irányt kell szabni az indulatnak, hogy arra induljon pusztítani, amerre mi szeretnénk.
A gyűlölködéshez, hogy irányítható legyen, vegyünk egy egyszerű, könnyen befogadható narratívát. Enélkül ugyanis nem fog működni. Ha ezzel megvagyunk, akkor elkezdhetjük a narratívához igazítani a tényeket. A legnehezebb dolgunk azokkal a tényekkel lesz, amelyek közvetlenül cáfolják a narratívánkat. Ezért ezekkel a tényekkel alaposabban kell elbánnunk. Valamennyit meg kell hamisítanunk. A többi ténnyel azután már könnyű dolgunk lesz, mert valódi kontextusukból kiragadva könnyedén a mi narratívánkhoz tudjuk igazítani. Már majdnem megvagyunk, de még egy fontos adalékra szükségünk van. Alaposan nézzünk szét boszorkánykonyhánkban, ameddig valamelyik polcon nem találunk tökéletes bűnbakot. Végül a gyűlölettel átitatott narratívánkat ráöntjük a bűnbakra.
Kész is.
Nyugodtan hátradőlhetünk, mert a gyilkosgalóca-paprikásunkkal megfertőzött emberek gondolkodás nélkül támadnak a bűnbakra, mi pedig eközben úgy foszthatjuk ki őket, ahogy csak akarjuk. Harry Potter-rajongóknak: úgy működik a dolog, mintha rájuk szórtuk volna az Imperius-átkot.
Ismerős a recept? Nem a véletlen műve. Ez a gyűlölködés tombolt szombaton az úzvölgyi katonatemetőben. A gyűlölködő ugyanis ott akar ártani, ahol a legjobban fáj. 
Amikor valaki veszteségeire emlékszik, elhunyt szeretteit gyászolja, akkor azt szereti, ha békén hagyják, és legalább a gyászát tiszteletben tartják. Az úzvölgyi katonatemetőben, az őseire emlékező, hőseit gyászoló magyar közösség méltóságába tapostak bele bárdolatlan módon.
Ráadásul nem először teszik. A gyűlölködés makacs fenevadakká aljasítja a Tîrnoveanu-féléket. Bár nincs kizárva, hogy tudatosan teszik azt, amit, ami viszont még a közönséges gyűlölködésnél is rosszabb. Mert mi van akkor, ha mindez szándékos provokáció? Az azt jelentené, hogy szándékosan akarják elterelni a figyelmünket valamiről. Ebben az esetben jogosan tesszük fel magunkban a kérdést, hogy vajon mekkora gazemberséget akarnak leplezni ezzel a minősíthetetlen gaztettel? 
A gyűlölködésnek a legsunyibb fegyvere, hogy a másik félben is gyűlöletet szül. A szemben álló felek gyűlölete pedig egymást táplálja kiolthatatlanul.
Épp ezért ilyenkor nem árthat, ha közösségként is meg tudjuk őrizni a higgadtságunkat. Ha a kelleténél nagyobb teret engedünk a gyűlölködésnek, az nem a mi malmunkra hajtja a vizet. Ne feledkezzünk meg egy pillanatra se arról, hogy a gyűlölködés receptje mennyire egyszerű.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!