A halottak napjára minden évben készülünk, egy-két héttel korábban kimegyünk a temetőbe, szeretteink sírját rendbe tesszük, virágokat ültetünk, hogy majd november első két napján gyertyagyújtással és imával emlékezzünk elhunyt hozzátartozóinkra. A virágok szerepéről és jelentőségéről beszélgetett dr. Hubbes László-Attila egyetemi adjunktussal Vlaicu Lajos.

– Az elhunytak virágokkal való kísérése, megtisztelése a legkorábbi emberi időkig nyúlik vissza, és a virágok ma is fontos kellékét képezik az eltávozott szeretteinkről való megemlékezésnek a világ legtöbb kultúrájában. A kereszténység visszaszorította ugyan eleinte a halottakról való pogány vonatkozású megemlékezéseket, annak ellenére, hogy az elhunytak lelki üdvösségéért felajánlott imádkozást mindig fontosnak tartották. A halottak emlékét megidéző pogány eredetű ünnepek (mint a római Parentalia, a kelta Samhain, a későbbi Halloween) a néphagyományban fennmaradtak azonban, keresztény elemekkel összemosódva, és részben, az őszi ünnepkörhöz igazodva, a nyugati kereszténységben már 835-ben egyházi ünneppé nyilvánították. November 1-jét, a mindenszentek napját, majd 1030-tól a rákövetkező napot a halottak napjaként kezdték ünnepelni a Cluny-i bencés apátság kezdeményezésére, ami a XIII. századra az egész katolikus egyházban elterjedt – igencsak érdekes és változatos útját figyelhetjük meg a halottak napja és mindenszentek ünnepének, amíg kialakult jelen formája – vázolta az ünnep kialakulásának történetét az egyetemi adjunktus.
Mint mondta, a hagyománynak megfelelően az elhunytak iránti kegyelet jeleként nemcsak imádkoztak, hanem tüzet, gyertyát gyújtottak, virágokkal díszítették a sírokat, emlékhelyeket, lakomát rendeztek, alamizsnát osztottak a szegényeknek.
– A reformáció kora után a protestáns közösségekben elhalványult a halottak napjának fontossága – bár mára újra kezdett valamelyest visszatérni egyes helyeken –, azonban a római katolikus vidékeken továbbra is, napjainkig megőrizte jelentőségét – jegyezte meg. – A gyertyás-virágos temetődíszítés leginkább a katolicizmus keletibb tájain maradt fenn, így magyar vidékeken, de máshol is, többek között Lengyelországban.
Az oktató kitért a virágoknak az ünnepen betöltött szerepére is. Hangsúlyozta, hogy az évszaknak megfelelően a későn nyíló, hosszan tartó virágok kerültek, kerülnek ilyenkor a sírokra – a krizantém, az őszirózsa, a rézvirág, a szegfű vagy akár az árvácska.
– A magyar hagyományban a halottak napi virágok – Erdélyben, Székelyföldön jellemzően – a krizantém, az őszirózsa és az árvácska. A későn virágzó őszirózsa számos különböző formája a mi égövünkön, a mi vidékünkön őshonos, a kitartó szerelem, a kései szerelem, de az emlékezés virága is – hangsúlyozta, hozzáfűzve: – Az aranyvirág, azaz a krizantém elég későn, a XIX. században került Európába a Távol-Keletről, ahol Kínában és Japánban a hosszú élet, az erényesség, az előkelőség jelképe, a császári család virága, minálunk, különösen a fehér változatai a kegyelet virágai lettek.
Dr. Hubbes László-Attila kitért arra is, hogy a fehér őszirózsa vagy krizantém a gyász fehér színét idézi, a tisztaság, az emlékezés, a szeretet, a lélek színét.
– Ezt érezzük leginkább illőnek kegyeletünk kifejezéséhez – zárta gondolatait az oktató.