Hirdetés

A fejlődés útjára lépett Etéd község

HN-információ
Nagy tervekkel és óriási lelkesedéssel kezdett munkának az elmúlt év őszén Szilveszter Attila, Etéd község polgármestere és csapata. Céljuk, hogy fejlesszék a községet, annak mind az öt települését, minden téren. Elsősorban az infrastrukturális fejlesztésekre helyeznék a fő hangsúlyt, hiszen erre van a legnagyobb szükség, hogy az eddig viszonylag elszigeteltnek számító falvak könnyen megközelíthetővé válhassanak. Ezzel pedig visszafordíthatóvá válna az elnéptelenedés, és turisztikailag is sokat fejlődnének a közösségek. A tavalyi év Etéd községben a beruházások terveinek előkészítésével telt el, azért, hogy amint lehetőség adódik, be tudják nyújtani a pályázatokat, mondta el lapunknak Szilveszter Attila polgármester. A községre ráfér a fejlődés, az elöljáró saját bevallása szerint is, hiszen az elmúlt évek összevisszasága alatt szinte semmi sem történt, ugyanis volt olyan időszak, amikor nem is volt vezető a község élén. Ő maga is megbízott polgármesterként dolgozott egy időben, és már akkor elkezdték a különböző tervek elkészíttetését. Előkészítették többek között a község három települését, Küsmödöt, Etédet és Kőrispatakot érintő csatornázási terveket. A polgármester elmondta, remélik, hogy az új EU-s pályázati ciklusban tudnak erre is pénzt lehívni. A másik két faluról sem feledkeztek meg, viszont azok esetében gazdaságosabb lenne saját tisztítóállomást és kanalizálást kiépíteni, mint hogy átvigyék a hegyen a másik hálózatot. – Mivel mi úgymond a periférián vagyunk, nem tudunk rácsatlakozni semmilyen hálózatra, magunknak kell megteremtsük. Ezért külön derítőállomást is kellett tervezzünk. A három falu kanalizálási terve van készen, ezenfelül szeretnénk fejleszteni a vízrendszert, mivel Kőrispatakon nincs még vezetékes víz. Továbbá mélyfúrást is végeznénk Kőrispatak határában, és az abból nyert vizet Etédre is visszavezetnénk, hogy növeljük a vízhozamot – részletezte a polgármester. A beruházás értéke meghaladná a hétmillió eurót. Az aszfaltút vonzóbbá tenné a falvakat Elkezdődött az idén a 135-ös jelzésű megyei út aszfaltozása a községben. Ez Küsmödön, Siklódon át haladva Maros megye határáig tartana, Sóváraddal kötve össze a községet. Az útszakaszon letették az utolsó alapozási rétegeket, így az első szakaszon, ami közel négy kilométer hosszúságú, elkezdődhet az aszfaltozás – avatott be a részletekbe a polgármester. – Egy kicsit valóban el voltunk szigetelve a nagyvilágtól, van is egy mondás, mely szerint Etéd a világvége, de onnan Siklód még nyolc kilométer – mondja mosolyogva a településvezető. Hozzátette, ezen próbálnak változtatni és bekapcsolni a körforgásba a községet. Mint mondta, most, hogy Erdőszentgyörggyel aszfaltúton lett összeköttetésük, és készül a Farkaslaka községbeli Székelypálfalva és Énlaka közötti szakaszon, a 136-os megyei úton is az aszfalt, fejlődik az infrastruktúra, így fejlődésnek indulhatnak a közösségek is. – A periférián voltunk, de már elmozdultunk a holtpontról, és lassan látszani kezd a fény az alagút végén – vélekedett Szilveszter Attila a község út- és közműhálózata kapcsán. A fejlődés egyik jele, hogy egyre több házat vásárolnak az olyan eldugott kis zsákfalvakban is a fiatalok, mint például Siklód. Az elöljáró szerint, ha megfelelően kiépül az infrastruktúra, az mindenképp a turizmus fellendülését eredményezi. Mint mondta, Siklódon sok házat vásároltak meg magyarországiak, amelyeket vendégházakká alakítottak, de a környékről is érkeztek olyan vásárlók, akik látják a lehetőséget a kis falvakban. – Reméljük, a jövőben Etéd község is masszívan bekapcsolódik a turisztikai körforgásba – fogalmazott a községvezető. Mindezek mellett az elmúlt időszakban az önkormányzat elkészítette a község öt településének összes utcájára vonatkozó aszfaltozási tervét is, megközelítőleg 42 kilométer hosszúságú útszakaszra. A polgármester szerint az ősszel sikerül majd leadniuk a pályázatot a kivitelezés finanszírozására. Ugyanakkor három községi út aszfaltozásának megterveztetésére az idei költségvetésből különítettek el pénzeket. – A Küsmöd–Szolokma, az Énlaka–Firtosmartonos, illetve a Siklód–Alsósfalva szakaszról lenne szó. Már hívtunk tervezőt, felmértük a helyzetet, és nemsokára a szerződést is megkötjük a tervezésre, hogy ezek leaszfaltozására is forrást találjunk – mondta az elöljáró. Korszerű közvilágítás, újraépített lengőhidak Megbízott polgármesteri mandátuma alatt kezdődött el és az elmúlt évben fejezték be a községben az összes közvilágítási lámpatest cseréjét, aminek következtében 60 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak, mint például 2018-ban, a korszerűsítés előtt. Mindezek mellett teljes körű felújítást végeznének az etédi kultúrotthonon, korszerűsítenék a fűtés- és vízhálózatot, valamint az épületet kívül-belül egyaránt. – A tervek elkészültek, le is adtuk a pályázatot az Országos Beruházási Társasághoz, és bízunk a pozitív visszajelzésben – mondta a polgármester. Tavaly Etéden és Kőrispatakon jelentős károkat okoztak az áradások, megrongálták az átjárókat, pallókat. Három kisebb lengőhídról van szó, amelyből kettő Kőrispatakon, egy pedig Etéden található, illetve egy negyedik átjárót is felújítottak az idén, amely Etédet köti össze egy mezei úttal. Jelenleg az utcákban a szokásos nyári karbantartási munkálatokat végzik, beleértve a mezei utakat is, hogy a lakosok meg tudják közelíteni a megélhetésüket jelentő földjeiket. – Szeretek nagyokat álmodni, viszont maximalista vagyok, és nagyon bánt, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem. Ennek ellenére bárminek nagyon tudok örülni, nagyon büszke vagyok mindenre, ami a község javát szolgálja, ami egy kicsi pluszt ad a településnek – fogalmazott az elöljáró. Támogatás az iskolának Több mint 150 ezer lejjel támogatja idén az önkormányzat az etédi iskola felújítását, amelyet külső és belső munkálatokra fordítanak majd az oktatási intézményben. Korszerűsítenék az elektromos hálózatot, az osztálytermeket, és a meglévő kerítést is újra cserélnék – sorolta a teendőket Szilveszter Attila. Mint mondta, az óvoda mellett 0–8. osztály működik a községközpontban, ahová a helyi gyermekek mellett Énlakáról és Siklódról is átjárnak tanulni az iskolások. Bár mindkét településen van iskola, az elöljáró szerint fenntarthatatlanok a kevés gyermek miatt, éppen ezért az iskolabusz hozza-viszi a diákokat a szomszédos településekről. Küsmödön működik óvoda, Kőrispatakon pedig 0–8. osztály és óvoda is. Rendezvények a községben, még bizonytalan a lovasnap sorsa Október első hétvégéjén szervezik meg rendszerint a lovasnapot Etéden. Tavaly a koronavírus miatti korlátozó intézkedések okán elmaradt a rendezvény, és idén is bizonytalan a sorsa. Szilveszter Attila elmondta, nem tudnak előre tervezni, hiszen a járványügyi szabályok hónapról hónapra változnak, így nem lehet tudni, hogy októberben mi vár ránk, ám mindenképp úgy tervezik, hogy ha a körülmények engedik, megszervezik az eseményt. – Mi úgy készülünk, hogy idén megszervezzük a lovasnapot, aztán majd meglátjuk, hogy alakul – fűzte hozzá. [caption id="attachment_126562" align="aligncenter" width="2560"] A hagyományoknak megfelelően zajlott a falunap. Jó hangulat, sok látogató FOTÓ: SZŐCS LÁSZLÓ[/caption] Szalmakalap Fesztivál Kőrispatakon Etéd község önkormányzata és a Kőrispataki Szalmakalap Múzeum közösen szervezte meg az elmúlt hétvégén a Szalmakalap Fesztivált. Kerek évfordulót ünnepeltek, ugyanis július 21-én múlt húsz éve, hogy felavatták a múzeumot, a fesztivált pedig tizenötödik alkalommal szervezték meg. Amint azt Szőcs László, a Szalmakalap Fesztivál programfelelőse elmondta, ez olyan alkalom, amely által a szalmafonás, a kalapkészítés mesterségére szeretnék felhívni a figyelmet, ugyanakkor lehetőséget biztosítani a helyieknek a kikapcsolódásra, az elszármazottaknak pedig a hazatérésre. – A Szalmakalap Fesztivál elsősorban helyieknek, helyiekről szól, de mindenkit szívesen látunk – fogalmazott. Látogatókból pedig nem is volt hiány, ismét benépesültek a kis falu utcái, a jókedvé, a közös ünneplésé volt a főszerep az elmúlt szombaton. – Az emberek már nagyon ki voltak éhezve az ilyen közösségi eseményekre, és talán ennek tulajdonítható, hogy nagyon sokan ellátogattak a környező településekről a falunapra – vélekedett Szőcs László. Mint mondta, mindenképp sikeresnek értékelik a rendezvényt, és remélik, a jövőben is lesz lehetőségük arra, hogy megszervezhessék a közösség számára oly rangos eseményt.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!