Templomaink felbecsülhetetlen kincsei közé tartoznak az orgonák. A hangszerek királynőjének tartott bonyolult szerkezetek a barokk korban terjedtek el vidékünkön is. A keresztúri egyházkör unitárius templomai orgonáinak bemutatására vállalkozott sorozatában Márk Attila. Csekefalva a Nagy-Küküllőbe tor­kolló Gagy vize völgyének legalsó faluja. Orbán Balázs, Udvarhelyszék kötetében csak annyit jegyez meg, hogy Csekefalva, And­rásfalvával és Gaggyal együtt 1333-ban már létezett, Szentábrahám önálló egyházközség volt. Valószínű, hogy a reformáció előtt filiális kápolnája volt az anyaegyház temploma mellett, mert 1640-ben, I. Rákóczi György régi, „puszta kápolna” építésére ad engedélyt az unitárius egyháztól elszakadt, reformátusokká lett csekefalviaknak: „Nem akarván azért azon csekefalvi reformátusokat templom nélkül hadni, azon puszta kápolnát autoritate nostra principali, nektek és propritasoknak attuk és conferaltuk in perpetuum.” A falu nevének eredetéről, neves történetírónk a Csíki krónikára alapozva azt írja: „Tseke Köröns fia a szent Istvánkori székely ősök egyike volt […] Ettől, ki első idetelepülő volt, nyerhette a falu elnevezését.” Benkő Elek szerint: „A régi falu a Gagy patakának mindkét partján, az országúttól Ny-ra feküdt.” A település népe katolikus volt. A reformációt követően az unitárius vallást vették fel, majd mint említettem, a 17. században a hívek egy része református lett. Az unitáriusok a 19. század elejéig megmaradva leány-egyházközségi mivoltukban a szentábrahámi anyaegyházhoz tartoztak, ekkor kérelmezik az egyházi főhatóságtól különválásukat. 1804-ben, az eklézsia protokollumában olvashatóan, a „Generalis Consistorium” által kinevezett bizottság megkezdte az elszakadás előkészítését. A csekefalvi unitárius templom eredetére vonatkozó legrégibb adatot Kelemen Lajos közli 1732-ből: „Csekefalván lakó Simon János, jelen lévén templom helynek ada egy darab helyet. Később ez a hely redealt – visszament – az succesoroknak – örökösöknek –, hanem az eccla künn valo helylyel cserélt templomi helyet, hova is építtetett templom.” Ezt a templomot később átépítették, jelenlegi alakját 1837-ben kapta. Az 1839-ben tartott püspöki vizitáció jegyzőkönyvében megörökítették a templom leírását: „– Ezen Deszka keritésben levő Telek közepén vagyon egy ujj kő Templom keleti végihez ragasztott Kő Tornyával, mind Cserép fedél alatt. A Templom belülről Stakaturas s’ két végiben kő karzatokkal készült. – vagyon benne egy kőből épült predikálló Szék s’ felette egy kék festékü virágos Korona, mely felett viszont a falon ezen Írás vagyon: Az Egyetlen egy Isten Ditsőségére 1833 – A keleti karzaton pedig 1838 Év Szám.” 1843-ban a templomot belülről megújítják, a romlott kőkarzatot fa karzattal helyettesítik: „– a Templom ujj festékes Székekkel és egy ujj fa karzattal díszesíttetett ezen Esztendőben.” A szükséges pénzt az egyházközség csereerdejéből kitermelt fa eladásából nyerték, 111 magyar forintot és 50 pénzt, a hívek 27 forintot adakoztak. A következő évben, a székelykeresztúri unitárius templomban építendő orgonára gyűjtöttek, a csekefalviak 0,36 magyar forinttal járultak hozzá. De ugyanúgy 1847-ben, az énlaki orgona megépítésére is 1 forintot adományoztak. Csekefalván viszont még nem volt orgona, erre talán az ad magyarázatot, hogy 1813-tól 1859-ig „mivel rectori állás nintsen, eleitől fogva nem lévén ezen Eccl[esia]ban sem Taníttó Mester, sem más segéd Tanító”, a gyerekek tanítását, és valószínű a kántori munkát is a lelkészek végezték. A kis egyházközség nem is tudta megengedni magának, hogy orgonába fektesse kevés pénzét, de 1893-ban a székelykeresztúri gimnázium igazgatósága az egyházközségnek egy gyenge állapotban levő orgonát ajándékozott, amelyet addig a gimnázium használt. A számadási jegyzőkönyv beszámol az orgona elhozataláról: „6. Az ingó javak szaporodtak egy orgonával melyet habár romladozott állapotban is ajándékozott a kereszturi gymnázium igazgatósága; a presbyterium figyelmébe ajánltatott ennek kijavítása és használatba vétele.” A pénzköltések során megjegyezték: „15. A kereszturi gymnazium igazgatósága által ajándékozott orgona elszállítási költsége 0,50 frt.” 1893. március 1-én a keblitanács határozatot hozott az orgona sorsával kapcsolatban: „Határozat: gyűlés egyértelműleg kimondja, hogy a nevezett orgonát ahoz értő művész által kijavítatni szándékszik és megbizza gondnok Török Elek és jegyző Major Mózes afiait, hogy ahoz értő művészt keressenek azzal szerződhessenek és ezen megbizatásukban erélyesen eljárjanak.” Az orgona javításának kérdését közgyűlés elé vitték, erre a gyűlésre meghívták Mátisfalvi Szőcs Sámuel orgonakészítőt is: „Amikor is gyűlés egyezkedik orgonacsináló Szőcs Sámuellel, hogy a ker. igazgatosága által az egyházunknak ajándékozott s már helybe szállított orgonáját mely a gimnáziumban használtatott ujjá alakitsa annyira hogy az templomunkban az éneklésnél rendesen használható legyen. Külalakja, faragvánnyal s más díszítésekkel ellátassék, hangszerkezete, sípjai kijavíttassanak, rosszak helyett ujak tétessenek fel. Végzés: Jelenlevő orgona csináló Szőcs Sámuel nevezett orgonánknak az egyház által kívánt általános ujjá alakítását elvállalja a külső ékítéssel, faragvánnyal,jól-egyáltalában minden kellékekkel ellátását 70 azaz írva hetven forintért oszt. ért. s hogy még Május havában a munkához fog, félbe szakítás nélkül bevégzi és átadja, szakértő által megvizsgáltattva az egyháznak és tíz évi jót állást vállal illetőleg ha hiba esik az orgonában a használás által azt maga költésén ki javítja. Ezen egyezségről külön szerződés is állíttatott ki válalkozó és egyház által alá irva.” Dávid István Műemlék orgonák Erdélyben című könyvében így írja le a hangszert: „Bár régebbi keletű, az ötregiszteres hátuljátszós orgona széldíszének hátán ez olvasható: Készítette Mátisfalvi Szőcs Sámuel 1893-ban és javította az orgonát.” Reméljük, a hamarosan sorra kerülő orgonafelmérő úton több információt is szerzünk az orgona készítőjéről, illetve a Mátisfalvi Szőcs Sámuel által végzett javításokról. A csíkszeredai levéltárban levő nagy mennyiségű levéltári anyag, amelyet a székelykeresztúri gimnáziumból szállítottak az intézménybe, hozhat újabb pontosításokat az orgona készítőjével, illetve a gimnáziumban való használatával kapcsolatban. Az 1894-es számadási jegyzőkönyvben olvashatjuk: „7. A kereszturi Gymnazium Igazgatósága által ajándékozott orgona összeállítva és kijavítva a templomban saját helyére feltétetett. Ennek kijavítási költségeit 70 frt.-ban egyháztag Kovács József fizette ki, mely áldozat készségéért a v. hivatal jegyzőkönyvileg elismerést és köszönetet szavaz.” Egy 1987-beli templomleírásból tudjuk, hogy az orgona elején a következő szöveg állt: „JAVÍTATTA KOVÁCS JÓZSEF 1892.” Ezt a szöveget a templom felújítása idején lefestették. A pénzkiadások során megemlítik: „Orgonázni idejárt [...] 5 frt./ 16. Az orgonacsináló ide és haza szállítása 2,47 frt./ 17. Az ekkla részéről az orgona helyre állitására tett összes költség 16 frt. 73 dr.” Az orgonát elkészülte után 9 évvel, 1899-ben javítják először. A javító valószínű Mátisfalvi Szőcs Sámuel volt, hisz az orgona a jótállási időben volt és a jegyzőkönyvek nem említenek munkadíjat. Az orgonajavító ellátására 2,34 koronát költött az egyházközség. A századforduló után 1903-ban orgonaalap jön létre, amit a számadási jegyzőkönyv is említ, illetve a szeptember 6-án tartott közgyűlésen a lelkész beszámol az eseményről: „1. Gondnok afia a gyűlés eleibe terjeszti, azon örvendetes hírt, mely szerint a két egyház tanítói folyó év aug.9-én tartott mulatság jövedelme, mely orgona alapra volt rendezve, és annak tiszta jövedelme fele részben 36 kor. 85 fill. és ehhez hozzá járult Török Ákos 55 fill., Imre János 40 fill., ifj. Major Ferenc 20 fill. összesen 38 korona.” A következő évben ezt az összeget más célokra elköltötték. A vizsgálószék megjegyezte: „Ezen számadást a vizsgáló szék helybe hagyja azon utasítás mellett, hogy a gondnok, a közszükségekben elköltött 40 azaz negyven korona orgona alapot a kepe megváltási alap kamatából az orgona alaphoz tegye vissza.” Az elvett összeget úgy látszik, nem tették vissza, mert 1907-ben az orgonaalap 13,42 koronát tett ki. Az első világháború idején, az orgonasípokat nem rekvirálták, a jegyzőkönyvekben nem találtam semmiféle bejegyzést ezzel kapcsolatban, és az Angster cég által készített rekvirálási listán sem szerepel Csekefalva. 1916. január 20-án, Németh Áron 1 koronát, február 22-én özv. Major Ferencné ugyancsak 1 koronát adományozott orgonaalapra. 1917-ben is adományoztak az orgonaalap javára: Marosi Márton kadácsi lelkész 4 koronát és özv. Major Ferencné ugyancsak 4 koronát.1920-ban, a gyermekeik konfirmálása alkalmából több egyházközségtag összesen 210 koronát adományozott. A régi orgona javításának gondolata 1926-ban kerül a keblitanács figyelmének középpontjába: „Elnök jelenti, hogy orgonánk kijavítására Molnár Aladár felsőboldogfalvi tanítótól ajánlatot kapott, e szerint 10 évi jótállás mellett kijavítaná az orgonát, adva a szükséges anyagokat is 1500 L-ért. Keblitanács tekintettel arra, hogy templom javítás előtt állnak, az orgona kijavítását most elhalasztja.” Az orgonaalap viszont tovább nőtt, a részletes nyilvántartásból a következő adatokat ragadtam ki: 1926-ban, Major Vencel az évi tiszteletdíját, 10 lejt adományozott, Hegyi Péter az orgonához a régi énekjelző tábla helyett újat készített, értéke 65 lej volt, 1928-ban, Major Mihály, a lelkészi lakáson végzett kőmíves munkát, a napszámot visszaajándékozta az orgonaalap javára, 60 lej értékben. A következő évben adakoztak az orgonaalap javára a következő személyek: Tar Jánosné 50 lejt, Török Ákos ny. tanító 200 lejt, valamint Gábor Mózes 100 lejt. 1930-ban, Demeter Sándor, elhalt nejének Török Juliannának emlékére 500 lejt adományozott orgonaalapra. 1939-ben, a számadási jegyzőkönyvben, különösebb magyarázat nélkül ez áll: „Orgonaalap bevétele 500 L – kiadása 505 lej.” Az 1940-es anyaországhoz való visszacsatolás új lehetőségeket nyitott az egyházközségnek, így 1941 nyarán a közgyűlésen felvetődik a hangszer kérdése: „13–1941 – Elnök jelenti, hogy ócska orgonánk már semmiképpen nem felel meg hívatásának, javíttatására pedig nem érdemes pazarolni. Ajánlatos volna tehát vagy orgonával, vagy pedig egy jó hangú harmoniummal kicserélni. Erre nézve elnökség érintkezésbe lépett egy pécsi hangszer (orgona) gyárossal [az Angster cég – szerk. megj.], aki elküldötte hármonium árjegyzékét. E szerint egy 8 változatú harmonium 5–600 P. lenne. Közgyűlés megbizza elnökséget lépjen közelebbi érintkezésbe az említett gyárossal és az eredményről majd tájékoztassa az egyházközséget.” A kapcsolatteremtés további lépéseiről nem tudósít a jegyzőkönyv, viszont december 16-án, a közgyűlésen a lelkész bejelenti az orgona javítását: „Elnök jelenti, hogy a kebli tanácssal egyetértéssel, egy alkalmi orgona javító mesterrel orgonánkat meg javítatták és újra hangolták. Pénzbeli kiadás anyagjára 7 pengő, munkadíj 15 pengő. Szállást az állami isk. ig., ellátást pedig az egyházközség tagjai adták. László Zsigmond nyug. áll. tanító afia bejelenti, hogy az egyház község orgona javítási és hangolási költségeit adományképpen megtéríti. Közgyűlés hálás köszönettel fogadja László Zsigmond nyug. tanító afia adományát és azt az eddig tett kegyes adományaival együtt egyházi lapunkban nyílvánosan nyugtázni határozza.” Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a homoródjánosfalvi orgona javításának költségeit is e család fedezte, felmérhetjük önzetlen egyházszeretetüket, amelyet e nehéz időkben mutattak. További adományok „Az egyházközség keblitanácsosai és egyes hívei az orgona javítónak élelmezéséről gondoskodtak, értéke 30 pengő./ Egyes hívek az orgona javításnál segédkeztek, értéke 6 pengő.” Ismerjük az alkalmi orgonajavító nevét is: 1941-ben, a már említett László Zsigmond hívására, az akkor Csekefalván tartózkodó aradi orgonakészítő mestert, Szabó Jenőt hívta meg Homoródjánosfalvára orgonát javítani. Valószínű, hogy a csekefalvi javítási munkálatok után végezte el ezt a munkát a mester. Az 1941-es évről készült számadási jegyzetek alapján, az egyházközség az orgonaalapból 31 pengő 26 fillért használt fel. Amint már említettem, a csekefalvi unitárius egyházközség sohase tudott teljes állású kántort alkalmazni a nehéz anyagi körülmények miatt. Bár kántori lakást építettek, mégis 1960-ban arra kényszerültek, hogy e tulajdon eladását beszéljék meg: „Indítványok során Vadász Áron gondnok az alábbi indítványt terjesztette a közgyűlés elé. Közgyűlés határozatilag mondja ki, az egyházközség kántori telkének a rajta levő épületekkel együtt az eladását a legtöbbet ígérőnek. […] A telek eladása indokolt, mert önálló kántora a múltban sem volt soha az eklézsiának, s így e célra nem használta az eklézsia a kántori lakást s belátható időn belül nem is használhatja, mert még a lelkészi fizetés is ereje felett való teher az eklézsiának s kántort fizetni teljes egészében képtelen.” Ma sincs teljes állású kántora az egyházközségnek, így szinte csoda, hogy a kis ékszer, az orgona ma is a templom karzatát díszíti! Hiszen több javításról nem tudósítanak a jegyzőkönyvek. 1979 novemberében, Dávid Ferenc egyházalapító püspök halálának 400 éves évfordulója alkalmával tartott ünnepélyen még szól az orgona: „Alkalmi beszédet lelkész mondott, mely után két alkalmi szavalat és szóló ének-orgona kisérettel öt.” Az utolsó adatok 1987-ből valók, amikor, mint már említettem, a templomot felújították. A munkálatok előtt és után jegyzőkönyvi leírásban megörökítették a templom belső és külső állapotát. Az orgonával kapcsolatosan csupán ez a bejegyzés olvasható: „az orgona karzatán ez a szöveg állt: AKIK AZ URBAN BIZNAK, AZOKNAK EREJÜK MEGUJUL, az orgona elején pedig JAVÍTATTA KOVÁCS JÓZSEF 1892.” A templomberendezés újrafestése után ezek eltűntek. A templom karzatán levő orgonát nézve, tudom, hogy még sok érdekes tudnivalót tartogat számomra, és remélem, hogy sikerül majd az egyházközségnek az erdélyi orgonaépítés e kis ékszerét megmentenie.