borús égbolt
A bagolyborsó hazatér
„A máj megdugulásnak, ha eleit nem vészik, ebből osztán nehezen tisztul ki az ember” – írja Pápai Páriz Ferenc Pax corporis című Kolozsváron 1690-ben megjelent művében. Pápai Páriz Ferenc (Dés, 1649 – Nagyenyed, 1716) képzett orvos, tudós, szótáríró volt. Tanárként jelentős újítása, hogy a nagyenyedi kollégiumban bevezette az orvosi alapismeretek tanítását. Amint a Pax corporis címlapján is jelzi: „melyet mind élő tudós tanítóinak szájokból, mind a régieknek tudós írásokból, s mind pedig maga sok betegek körül való tapasztalásiból summásan összeszedett”. Könyve tehát a korabeli orvosi ismereteket foglalja össze. A májbetegségek orvoslása kapcsán több orvosi és étkezési tanács között ajánlja, hogy a betegnek „rendes itala légyen árpával és bagolyborsóval főtt víz, ez a borsó igen nyitja a szorult ereket”. A bagolyborsót ma csicseriborsó néven ismerjük. Sokan rácsodálkoznak, mint valami újdonsült élelemre, amit főleg a közel-keleti konyha ismertetett meg velünk. Hazatérő turisták keresik ki lelkesen a hummusz – csicseriborsókrém – receptjeit az interneten, hiszen a csicseriborsó ma az úgynevezett reformkonyhának (alapelve a természetes életmód és étrend, sok zöldség, friss gyümölcs, kevés hús) is fontos és népszerű alapanyaga, mert az egyik legjobb növényi fehérjeforrás, így a vegetáriánusoknak is ajánlott a gyakori fogyasztása. A hummusz elkészítési módja igencsak sokféle lehet, a legegyszerűbb változathoz csupán főtt és pépesített csicseriborsó, kevés olívaolaj, fokhagyma, só, bors és citromlé kell. Nem is kellene nekünk idegen recept, ha el nem felejtettük volna a miénket. Hogy miért tűnt el a miesnapi konyhánkból, nem tudom. Ez azért is furcsa, mert azokban a régi időkben, amikor télen lehetetlen volt friss zöldséghez jutni, és húsétel sem került mindennap az asztalra, nagyon megbecsülték a száraz hüvelyeseket – lencse, bab, borsó –, és fontos szerep jutott nekik az étkezésben. A vegetarianizmust dicsérő táplálkozási tanácsok szerint is, ha ezeket kölessel, hajdinával vagy rizzsel fogyasztjuk, a szervezetünk teljes értékű fehérjéhez jut, hús nélkül is. A csicseriborsó a tájainkon, ha nem is ismeretlen napjainkban, de kevéssé használt, és inkább egzotikusnak számon tartott, mint igazán köznapi eledelnek. A csicseriborsó Indiában, Dél-Amerikában, Közel-Keleten és Afrika számos országában is közkedvelt, a törököknél is igen nagy becsben tartják. Benedek István Mandragóra című kultúrtörténeti tanulmányában (1979) Tibet és India ősi orvosszereiről, gyógynövényeiről értekezik, a varázslás, kuruzslás és orvoslás összefonódásáról. A csicseriborsóról azt írja, hogy főleg a szegények étrendjében szerepelt, Indiában üdítőitalt is készítettek belőle, Tibetben a legendás gyógyszerek között is szerepel: fogyasztása egészséget és boldogságot ad az embernek. Megjegyzi, hogy „nálunk sem orvosi, sem népi használata nem ismeretes”. Ez tévedés! Rácz János 2010-ben közzétett Növénynevek enciklopédiájából is megtudhatjuk például, hogy régészeti ásatások leleteinek tanúsága szerint a Kárpát-medencében már a bronzkorban ismerték és fogyasztották. Egyike a legrégebben termesztett növényeknek. Az irodalomban is megleljük, ami jelzi, hogy nem volt az különleges eledel Európában, hiszen Cervantes regényalakja Don Quijote (1605), a Búsképű Lovag is ezzel böjtölt pénteken. Mind a bagolyborsó, mind a csicseriborsó ősi növénynevünk, régi magyar szójegyzékeinkben már a 14. századtól megtalálható. Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerint a bagolyborsó név első írásos adata 1588-ból való, a csicseriborsóé 1717-ből. A 17. századtól szinte mindegyik orvosbotanikai, illetve füvészkönyvünkben, szótárunkban szerepel. A szakácskönyvekben is megtaláljuk. Pethe Ferenc 1805-ben megjelent könyvében azt írja, hogy „a borsó ritka valamire való magyar mezei földművelő földjéből marad ki, legalább a maga szükségére való”, kilenc változatát említi, köztük a csicserit is: A középajtai Benkő József Növényhatározója (1783) tanúsítja, hogy a Székelyföldön ismerték és termesztették. Szinnyei József Magyar Tájszótárából (1893) megtudható, hogy a csicseriborsó „csücsör-borsó néven borsónemű vadnövény a Székelyföldön”. Ismertük, csak éppen megfeledkeztünk róla. Pedig akarva-akaratlan, az 1980-as években országszerte fogyasztottuk is jószerével minden reggel a nyekezol (románul nechezol) néven elhíresült kávéutánzat alapanyagaként. Még az is lehet, hogy egészséges ital lehetett volna, ha nem utáljuk annyira… Így esett, hogy a diktatúra rossz hírét-ízét keltette. Hátha ma más az aromája! Úgyhogy kóstoljuk meg, persze ne kávénak, hanem csicseriborsónak. Elvégre divat a reformkonyha.
Kozma Mária
.jpg)
