Július van, mégis valamiért a klasszikus Ady Endre-idézet jutott eszembe elsőre: „Június volt s ujjongtunk, nincs tovább.” Végső soron szinte mindegy, mert mindkettő nyári hónap, eljött a nyári szabadságolások ideje. 
A nyári szabadságolások időszaka ugyanakkor egybeesik az uborkaszezonnal is, a nyári fesztiválokat, záporokat, zivatarokat leszámítva nem sok minden történik. Téma után keresgélve megnéztem milyen jeles évfordulók vannak július harmadikán, de valahogy egyik sem ihletett meg annyira, hogy írjak is róla. Illetve egy kivétel mégis akadt. 1971-ben ezen a napon hunyt el Jim Morrison, a kultikus The Doors zenekar énekese. Több mint fél évszázada. 
A cikk elején említett Ady Endréről és a bilincses iskolák pusztulásáról jut eszembe, hogy a Doors-, illetve a Jim Morrrison-kultusz az 1990-es évek második felében élte reneszánszát a gimnazistakorú ifjúság körében. Tinédzser voltam akkoriban, engem is elragadott a Morrison nevével fémjelzett lázadás szelleme. Annak idején a kortárs popkultúra az életvidámságot harsogta akkora hangerővel, ami néhányunknak már sok volt. A korabeli ifjúság java része be is hódolt neki, ám néhányan kamaszos „csakazértis”-ből ellenálltunk a kordivatnak, örültünk mindennek, ami szembement vele, így Jim Morrison és a The Doors érzékeny fülekre, nyitott elmékre talált. Értéktelennek és felszínesnek éreztük a korabeli diszkóslágereket – Coco Jambo, Lambada és társai –, és szomjasan ittunk be mindent, amit hitelesnek, autentikusnak és nem utolsósorban értékteremtőnek éreztünk. Tisztában voltunk azzal is, hogy nemzedékünk törpekisebbségét alkotjuk, ettől viszont kialakult a beavatottak bajtársiassága közöttünk. Szívesen emlékszünk vissza erre a testvériségre, legalábbis nem hinném, hogy egyedül én vagyok így ezzel.
Ez nem mellesleg azért is alakulhatott ki, mert akkoriban divatba jött az angol nyelv tanulása. Valamiért nekem is bejött. Szerettem az angol nyelv hűvös kimértségét, egyszerűségét. Az angol nyelv tanulásának pedig egyik mellékhatása, hogy a mit sem sejtő tinédzser hirtelen azon kapja magát, hogy hozzáfér a teljes angolszász kultúrához, amely a nyugati civilizációban egyértelmű dominanciára tett szert. Ez pedig, ha akarjuk, ha nem, sokkal kozmopolitább gondolkodást eredményez, mint amennyit a konzervatív, patriarchális társadalmak jó szívvel el tudnak fogadni. Ez pedig társadalmi törésekhez vezet, egész egyszerűen abból fakadóan, hogy a felek nehezen értik meg egymás gondolkodásmódját. 
Gyakori ellenvetés volt már akkor is, hogy Jim Morrison rossz példát mutat az ifjúságnak, mert mértéktelenül ivott és drogozott. Ez igaz is. A zord kritikusok talán ott tévedtek, hogy a mindenkori ifjúság nem hülye. Mi, akik szerettük Morrison munkásságát – Földes László „Hobónak” köszönhetően egész jó minőségű magyar fordításhoz is hozzáfértünk –, nem a zabolátlan életmódját, hanem az önálló gondolkodásigényét lestük el tőle. 
Az is valami, nem igaz?