A legtöbb tízes matekből van 

Idén is hoztuk a papírformát: magyarból születtek a legjobb eredmények a nyolcadikosok vizsgáján és románból a leggyengébbek. Megyénkben egyetlen tanuló sem zárta tízessel a megmérettetést, és 757-en az ötös átlagot sem tudták megszerezni. Ezek még nem a végleges eredmények, a fellebbezések elbírálása után változhat a helyzet.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 3 perc
A legtöbb tízes matekből van 
A megye három iskolájában valamennyi diák megírta az átmenőt. Tizenháromban egy sem Fotó: László F. Csaba

Ahogy a korábbi években, ezúttal is elmaradnak a megyei eredmények az országos átlagtól. Az úgynevezett képességpróbára a beiratkozott tanulók 72,60 százaléka, azaz 2006 tanuló tudta megszerezni az ötös vagy ötös fölötti átlagot. Matematikából ötösnél nagyobb jegyet ért a dolgozatok 75,11, magyarból 88,27 százaléka, míg románból a felénél kevesebb, azaz mindössze 46,60 százaléka érdemelt legalább ötöst. Kettes átlag alatt van 11 tanuló, tízes átlag nincs.

A legtöbben, szám szerint 551 tanuló 7–7,99 közötti médiával zárta az abszolválónak is nevezett megmérettetést, 9-esnél jobb eredménnyel mindössze 91-en végeztek.

Összesen 2823 tanuló iratkozott be a múlt héten lezajlott vizsgára, 60-an nem jelentek meg – derül ki a megyei tanfelügyelőség tájékoztatásából.


Három olyan tanintézet van a megyében, ahol 100 százalékos az úgynevezett átmenési arány,

azaz a diákok mindenike elérte a legkevesebb ötös átlagot, bár mindháromban (Fenyőkút, Lóvész, Kászonaltíz) csak néhány tanuló vizsgázott. Itt fontos hangsúlyozni, hogy a középiskolai és szakiskolai felvételin részt vehet mindenki, függetlenül attól, hogy ötösnél kisebb, avagy nagyobb a médiája.

László F. Csaba
Egyetlen tízes átlag sincs a megyében


A felsoroltakon kívül

a legjobb teljesítményt átmenési arány szempontjából a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolából jelentették, 58 tanulójukból 57-nek sikerült elérnie az ötöst.

Második helyen az ugyancsak székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum és a Tamási Áron Gimnázium szerepel, 96,67-es átmenési százalékkal. A listán a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium és az oroszhegyi Petőfi Sándor Általános Iskola következik 96 százalék fölötti eredménnyel.
Románból egyetlen tízes van, továbbá csupán 67 tanulónak sikerült 9-esnél nagyobb jegyet szereznie, a legtöbben, 480-an 2–2,99 közötti jegyet kaptak a dolgozatukra. A tanfelügyelőség által rendelkezésre bocsátott összesítés szerint ebből a tantárgyból értelemszerűen élen járnak a román tannyelvű iskolák, a magyar tannyelvűek közül a Tamási Áron Gimnáziumnak sikerült „felkapaszkodnia” a 11. helyre.

Matematikából öt dolgozat kapott maximális pontszámot,

nyolcas fölött teljesített 671 tanuló, és mindössze háromnak nem sikerült legalább 2-est kapnia. Magyar nyelv és irodalomból négy tanulónak a dolgozatát tízesre értékelték a javítótanárok, 470 tanuló érte el a 9-est, 690-en érdemeltek 8-asnál magasabb osztályzatot. Sajnos anyanyelvből is vannak 12-en, akik 2-es alatt végeztek.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!