Közzétették a nyolcadikosok vizsgaeredményeit

Bár szerda 14 óra volt a határidő, máris rá lehet keresni a tanügyminisztérium honlapján a nyolcadikosok úgynevezett képességvizsgáján kapott jegyekre.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: Kevesebb mint egy perc
Közzétették a nyolcadikosok vizsgaeredményeit
Illusztráció Fotó: Hodgyai István

A vizsga június 19–22. között zajlott, megyénkben több mint 2800 tanuló tudja meg,  mennyit ér az írásbeli dolgozata. A jegyekből számolt általános alapján zajlik a továbbiakban a középiskolai felvételi. Az eredmények listáján nem névvel, hanem kódszámmal szerepelnek a tanulók. Akik elégedetlenek a kapott jeggyel, ma 16–19 óra között, illetve holnap 8–12 óra között kérhetik dolgozatuk újrajavítását abban az iskolában, ahol vizsgáztak. A végleges eredményeket július 4-én hozzák nyilvánosságra. A tanügyminisztérium figyelmeztet, hogy az óvásokat benyújtó vizsgázóknak alá kell írniuk egy formanyilatkozatot is, amely szerint tudomásul veszik, hogy az újrajavítás nyomán a dolgozatra adott jegy emelkedhet, de csökkenhet is.

Frissítés!

A tanügyminisztérium tájékoztatása szerint 117.507 tanuló ért el legalább 5-ös vagy annál nagyobb jegyet az országos képességfelmérő vizsgán. Az átmenési arány így 76,2 százalékos, ami alacsonyabb a 2021-ben jegyzett 76,8 százaléknál, illetve a 2022-es 82,3 százaléknál. A tárca szerint az idei vizsgára feliratkozott 161.652 nyolcadikos tanuló közül 154.115-en, azaz 95,3 százalékuk jelent meg a vizsgákon. Az utóbbi két évben ez az arány 93,9 (2021) és 95,5 százalék (2022) volt. 

A 154.115 vizsgázó közül

117.507-en (76,2 százalék) értek el 5-ös vagy annál nagyobb átlagot.

A tanulók 23,8 százalékának nem sikerült elérnie az 5-ös átlagot, míg 2022-ben ez az arány 17,73 százalék volt. 2021-ben és 2020-ban azonban az ideit megközelítő volt ez az arány: 23,2, illetve 23,8 százalék – mutat rá a közleményében a tárca.
429 diák színtízesre vizsgázott, míg tavaly 221-nek, 2021-ben 132-nek sikerült elérnie ezt az eredményt. Román nyelv és irodalomból 119.732 tanuló (77,4 százalék) kapott 5-öst vagy annál nagyobb jegyet, 1454-en pedig 10-esre vizsgáztak. 2021-ben a vizsgázók 83,9 százaléka, 2022-ben a 85,9 százaléka írta meg románból az átmenő jegyet.
Matematikából 116.301 tanuló (75,4 százalék) kapott átmenő jegyet. 2021-ben ez az arány 67,4, 2022-ben 77,5 százalék volt. 10-est 3066 diák ért el.

Anyanyelvből 8507 nyolcadikos (90,1 százalék) kapott átmenő jegyet, 63 dolgozatot értékeltek 10-esre.

2021-ben 67,4, 2022-ben 77,5 százalék volt az átmenési arány. Három tanulót csalási kísérlet miatt kizártak a vizsgákról, dolgozatukra 1-est kaptak. A képességfelmérő vizsga eredményeit szerda délelőtt tették közzé az evaluare.edu.ro internetes oldalon és a vizsgaközpontokban.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!