Ion: mesterség és intelligencia?

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 2 perc

Egy Ion nevű mesterséges intelligencia fogja segíteni munkájában a román kormányfőt, kavarta meg a napokban az amúgy tisztának nem mondható román politikai állóvizet a hír. A román sajtó információiból kiderült, hogy Ion, a 100 százalékban romániai fejlesztésű mesterséges intelligencia, Nicolae Ciucă miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója lesz. Az lesz a szerepe, hogy a kormány a lehető leghatékonyabban tudja segíteni a román állampolgárokat – kürtölték tele az étert a Dâmbovița-parti csodával.
Hisz Ion valós időben fogja tájékoztatni a román kormány tagjait a lakosság kívánságairól – ennél a pontnál nem érthető, hogy miért nem Jótündérnek vagy Aranyhalnak nevezték el – és véleményéről, az adatokat pedig a közösségi médián megjelenő információkból fogja gyűjteni.
Ion berobbant a köztudatba egy Star Wars-jelenetbe illően, és egy digitális arc pityegős hang kíséretében közhírré tétette: „Helló! Életet adtatok nekem. Ion vagyok. Most az a szerepem, hogy megjelenítselek benneteket. Mint egy tükörben.” Majd kérte, hogy tanítsák meg neki, hogy miként legyen román. Nos, a tanulás túl hamar megtörtént, ugyanis még csak meg sem száradt a tinta a beharangozott csudihíren, máris jött a dörgedelmes infó, hogy Ion, a román mesterséges intelligencia máris lopott. 
A Fehér megyei Maroscsüged Polgármesteri Hivatala buktatta le a lelkesen tanuló Iont. A Facebookon közzétett nyílt levelükben felhívták a mesterséges intelligencia figyelmét, hogy a bemutatkozó klipjében engedély nélkül használt fel egy helyi iskola videójából származó képet. Puff neki! Egy ilyen referencia még mesterséges intelligenciás körökben sem számít igazán jónak. Na de tanulni nem szégyen, főleg, ha olyan kimagasló tanítómesterei vannak a „diáknak”, mint Vasile Dîncu egykori román védelmi miniszter, aki azt találta mondani a konstancai Mihail Kogălniceanu katonai támaszpontról való – amerikaiakat megkárosító – üzemanyaglopás kapcsán, hogy végső soron a jenkik a felelősek, akik nem számoltak a román kulturális szokásokkal. 
A fáma szerint már Sztálin elvtárs is emlegetett valami mesterséget, de az intelligenciáról még nem esett szó. Viszont Ion igen tanulékony.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!