Hirdetés

Látszat

Máthé-Háromszéki Eszter
Becsült olvasási idő: 2 perc

Jóváhagyta a társadalmi egyeztetőtanács a 2023–2024-es tanév beosztásának tervezetét – közölte kedden Facebook-oldalán az Oktatási Minisztérium. Eszerint a 2023. szeptember 11-én kezdődő és 2024. június 21-én végződő következő tanévben harminchat tanítási hét lesz. Arra, hogy az idei tanév mikor is kezdődött, és hány héten keresztül járnak iskolába a gyerekek, nem a rossz memóriám miatt nem emlékszem, hanem mert a folyamatos módosítgatások miatt fölöslegesnek tartottam megjegyezni. Azt nem vonom kétségbe, hogy hasznos leszögezni a dátumokat időben, hiszen talán senki sem szereti jobban a kiszámíthatóságot, a tervezhetőséget, mint a szülők (a vakációk idejére meg kell oldani a felügyeletet, lefoglalni a tábort vagy a családi nyaralást), és senki nem háborodik fel jobban, mint a szülő, ha az előre meghatározott időpontot felrúgják (lásd a Márton Áron Gimnázium ballagásának időpontja körül kialakuló szinte évenkénti botrányokat). Ilyen szempontból értem, hogy hírértéke van a fentieknek, viszont ami elszomorít, hogy arról nem olvastam az utóbbi időben (sem), hogy valódi tanügyi reformra készülnének, csökkentve a tananyag mennyiségét és az óraszámot, hogy végre eljussunk oda, hogy ne üljön hét-nyolc órát a diák az iskolában, és onnan való szabadulása után ne magánóráról magánórára, edzésről szakkörre rohangáljon végeláthatatlanul.
Amint vezető anyagunkban olvashatják diákok és szülők vallomását arról, hogy azért szükségesek a magánórák, mert „az iskolában nincs idő olyan alapvető dolgokra, mint a lecke megértése, begyakorlása, a hiányosságok pótlása, az egyéni különbségek kiegyensúlyozása, és nélkülük nem lehet sikeres felvételiben reménykedni sem”. De ha ezekre nincs idő, akkor mégis mire van? Sietve gyúrni a tananyagot, hogy túllegyünk rajta, hogy majd legyen mit számon kérni, mert a tervet be kell tartani – ahogy tegnapi, a diktátor vadászatairól szóló riportunkban is olvashatták. Nem tudunk erről a pontról elmozdulni, a sokat emlegetett nyugat mintáit alapul véve könnyíteni nemcsak a gyerekek, hanem saját terheinken is, hogy ne csak látszata, hanem értelme is legyen?
A valós, átfogó reform elmaradásáért a miniszterek sűrű cserélődését is szoktuk okolni. Említett közösségi oldalon görgettem vissza az Oktatási Minisztérium bejegyzéseit, legfrissebb, immár harminckettedik oktatási miniszterünk is, aki a Képzett Románia jelszavát tűzte zászlajára beiktatásakor, több mint négy hónapja letette az esküt, gondoltam, összesítem magamnak az általa meghatározott idei tematikát. A minisztérium idei hatvankét bejegyzésének legalább tíz százaléka különböző világnapokhoz (olvasás, iskolai erőszak, biztonságos internet) kapcsolódik, ezenkívül a digitális napló bevezetéséről, a zöld hét megszervezésének módszertanáról, az influenzajárványról, tankönyvek közbeszerzéséről, a külföldön mesterképzést végzők ösztöndíjáról, az idei vizsganaptárról és a klímaváltozással kapcsolatos stratégiáról, a miniszter podcastjének felvételéről, meghirdetett állásokról olvashatunk, amelyek szintén fontosak, de gyermekeink jövőjét meghatározó, lényegi változást aligha remélhetünk tőlük. Lehet, hogy képzettek lesznek, de milyen áron?
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!