…tetterő, aminek hangsúlyozása és szembeállítása az álmodozással nagyon fontos téma mindig, amikor észközpontú, vagy ahhoz közeli életfelfogásról beszélünk. Nem tudom, hogy a mai divatos, úgynevezett pozitív gondolkodás hol helyezkedik el a két pont között, vagy melyikhez áll közelebb: a tetterőhöz vagy az álmodozáshoz. Túlzó példával élve: ha például arról van szó, hogy egy lottónyeremény eléréséről akarom meggyőzni a sorsot, és erről mindennap pozitívan gondolkodom, vagyis hiszek abban, hogy ez bekövetkezik, akkor csak álmodozom és passzívan várom, hogy a „jó” gondolatok győzzenek. De hát a klasszikus és nagyon okos vicc szerint – Uram, add, hogy nyerjek a lottón! És mivel ez így megy hetek óta, az Úr egyszer csak türelmetlenül leszól az oltárról: Ne csak könyörögj, vegyél is lottójegyet! – nem elég vágyakozni valaminek az eléréséért, hanem tenni is kell érte. A költőkre és úgy általában a művészekre rátapadt egy közhely, hogy ők a felhők közt járnak, s most persze nem a menetrend szerint induló repülőgépeken való utazásra gondolok. Az is lehet, hogy a művész, aki különben az álmok barátja – egy kis ravaszsággal felvértezve –, így akar kivonulni a földi dolgok rutin-mindennapjaiból, ami a nem művészek életét is „favágássá” közömbösítheti a munkahelytől és kenyérvásárlástól a számlák kifizetéséig. Másrészt viszont a művész „földközeli” is tud maradni, miközben művészetében és művészetével megosztja velünk az álmait. Érdekes – e témánál maradva –, hogy Kölcsey Ferenc, akinek költői mivoltáról és művészi nagyságáról nem kell meggyőzni senkit, jobban hitt a valóságban, mint az álmokban, megkérdőjelezi mindazt, ami a rációt és tetterőt romantikus álmodozással helyettesíti, visszafelé húzza, mintegy kivetkőzteti az emberi értelem ruhájából. Kölcsey munkatársa volt a Tudományos Gyűjtemény című folyóiratnak, amit négy éven keresztül egy másik nagy magyar költő szerkesztett: Vörösmarty Mihály. „Nincs élet a felhők körében” – írja Kölcsey a magnetizmusról szóló egyik tanulmányában. A magnetizmusról abban az időben Európa-szerte, mint titokzatos delejes (delej = mágnes) vonzásról, hipnotikus (hipnotizál = delejez) gyógyerőről értekeztek. Hell Miksáról pl., a nemzetközi hírű csillagászról akkor még köztudott volt, hogy néhány évtizeddel azelőtt nemcsak mágnesvassal, hanem telepatikus akaratátvitellel is kezelt betegeket, és a bécsi császári udvarba is meghívták gyógyítani. Kölcsey kétségbe vonja mindenféle a titokzatos erőkben való hit létjogosultságát a tudományos magyarázatokkal szemben, a látomások kivetítését a való életre s ezek romantikus tartalmának vég nélküli átélését. Mert az álmok, képzelgések „önlefegyverzést” jelentenek, a valóságfelettiben való szárnyalás elszakít az igazi élettől és gyengévé tesz. A rejtelmes erők segítségének kérése, várása helyett tetterő és alkotómunka kell tudományban és művészetben egyaránt. Én úgy vélem, hogy a tett és az álmok között egyféle szakadék van. A kettő között mindenképpen törékeny – hozzáteszem, hogy esetenként életveszélyes is lehet – a híd. Ám azon sétálni nem mindig „önlefegyverzés”, olykor éppen erőgyűjtés. Nem az a baj, ha néha átrándulunk a másik oldalra, hanem az, hogyha nem tudjuk pontosan, hogy hol is vagyunk éppen, ha elvesztettük a tájékozódást. Legjobb, ha sikerül megőriznünk lelkünk egyensúlyát mindkét oldalon, de leginkább a hídon. Kedves Olvasóm! Végezetül és nem utolsósorban segítségül ehhez Babits Mihály Húnyt szemmel című versét idézem: „Húnyt szemmel bérceken futunk / s mindig csodára vágy szívünk: / a legjobb, amit nem tudunk, / a legszebb, amit nem hiszünk. // Az álmok síkos gyöngyeit / szorítsd, ki unod a valót: / hímezz belőlük / fázó lelkedre gyöngyös takarót.”

Kozma Mária