Volt egyszer egy…

…mozgalomliteratúra, ami az 1840-es évek pesti irodalmi életét jellemezte, s nevéből is következően nagyrészt politikai alapokon állott. Amint ilyenkor – mármint, ha a politika főszereplő lesz az irodalomban – lenni szokott, mindenki ugyanarról ír, csak a hangnem változik: ki lelkesedik érte, ki bírálja. Egy évtized sem telik el, s a mozgalomliteratúra babérágakkal koszorúzott szülöttje a „csataköltő” lesz, aki tehetségét az eszme oltárára teszi áldozati ajándékként, a lapszerkesztőknek viszont maga a csataköltő kell, s az eszmét úgy védik, hogy igyekeznek az ellenfeleken – ha nem is sebet, de legalább – foltot ejteni. Példának itt van mindjárt Vahot Imre, aki a forradalmi események közepette megindítja a Hírlapi Csatározót, és persze rögtön kioktatja a Jókai szerkesztette Életképeket (ahol Petőfi is megjelentette a verseit és 1848-ban rövid ideig társszerkesztő is volt), hogy „a költőket ne divat és kényszer hajtsa a versírásra, hanem elhatározás és érlelt meggyőződés”, aztán meg is dicséri a lapot, ami 1848 „március előtt sem volt valami Pecsovics-féle divatlap”.
Ki is volt ez a Pecsovics? Tóth Béla (Szálló igék, 1906) kutatásai szerint tiszttartó volt gróf Festetics házánál, ahol az 1830-as években a kormánypárti kortesek dőzsöltek. Tudjuk, hogy ki volt Pecsovics – írja Tóth Béla –, de nem tudjuk, ki nevezte így elsőnek a megalkuvó kormánypárti tisztségviselőket, az osztrák hatalom talpnyalóit, hogyan vált szállóigévé a neve. Jókait igazán nem lehetett a Pecsovics-félék közé sorolni, bökimádságot is írt Pecsovics nevében. Kedves Olvasóm! Bocsánat a „nyelvújításért”. A csattanós gúnyverset, ugye, bökversnek nevezik, ennek példájára találtam ki a bökimádság nevezetet. Tehát: „Pecsovics hiszekegy. Hiszek egy császárban, mindenhez látó atyában, bankóknak és lutriknak teremtőjében. Hiszek a kamarillában, ő tudtán kívül született fiában, mi reménységünkben, ki fogantaték Metternichtől, született szűz Zsófiától, szenvede barikádoknak alatta, megkövezteték és meghala és nyugdíjaztaték. Szálla alá poklokra, méltó helyére, egy este a Burgból megszalada, felméne Tirolba, üle a császárnak jobbjára, onnan lészen eljövendő ráncba szedni magyarokat és németeket. Hiszek a reakcióban, hiszek egy közönséges muszka birodalmat, gazemberek közti egyetértést, bűneinknek megjutalmaztatását, a bürokrácia feltámadását és az örök sötétséget. Ámen.”
Az újságpapír legfőbb felhasználási területét mindenki ismeri: megjelenteti az írásainkat, mint most az enyémet is. Vannak persze más, mellékhasználati területek is, de ezeket most nem részletezem. Csak egyet említek meg érdekességként. 1934-ben bejárta a korabeli világsajtót, s így magyar újságban is (Új Idők) megjelent az a hír, hogy „Amerikában Massachusset város polgára újságpapírból épített házat a családjának. Hat évig dolgozott rajta: 65 000 hírlapot két tonna nyomás alatt szilárddá sajtolt össze, s a falakat 1215 rétegben rakta föl. Fából csak a padló, az ablak és ajtó kerete készült. A bútorok is sajtolt újságpapírból készültek.”
És… mire jó az internet! Megtaláltam ezt a házat. A mára turistalátványossággá vált Paper House a massachusettsi Rockportban található (http://www.paperhouserockport.com/index.html), születése pedig Ellis Stenman nevéhez fűződik. A svéd bevándorló eredetileg hobbiként kezdte el építeni a házat, amelyben a használt újságpapírt eleinte szigetelőanyagként tervezte felhasználni. Ahogy azonban haladt előre az építkezés, egyre több helyen tudta az újrahasznosított újságokat alkalmazni. Székeket, asztalokat, sőt még egy zongorát is készített az összecsavart lapokból, amiket egy csirizhez hasonló ragasztóanyaggal fogott össze. A hétvégi ház 1924-ben készült el és hat éven keresztül szolgálta építőjét a nyári hónapok során. Az eredeti tervek szerint lécekkel borította volna be, ezt azonban nem tette, kíváncsi volt, az időjárás viszontagságai mennyire gyengítik meg a papírfalakat. Egy korabeli újságcikkben idézett nyilatkozata szerint elképzelhető, hogy Stenmant valóban egyfajta környezettudatosság hajtotta: „Mindig is visszataszítónak találtam, ahogy az emberek néhány perc olvasgatás után elhajítják a napilapokat” – mondta az egykori feltaláló-mérnök.

Kozma Mária