2021. június 22, kedd.
Hirdetéscustom_html_banner1

Vizsgálatot indít a WADA

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indított azok után, hogy közel két hete a német ARD és a The Sunday Times című brit lap feltárta: 2001 és 2012 között olimpiákon, illetve világbajnokságon több mint 800 atléta gyanús doppingmintát szolgáltatott. A WADA közleményében jelezte: egy független bizottság már meg is kezdte a munkát, és a WADA a maga részéről minden segítséget megad a vizsgálat során. Az ARD és a The Sunday Times a hónap elején jelentette be, hogy több mint ötezer atléta 12 ezernél is több teszteredményét kapták meg és közülük több mint 800 versenyzőnek volt legalább egy abnormális értéket mutató eredménye. Ebben az időszakban kiemelt versenyen 146 érmet, köztük 55 aranyat nyertek olyanok, akik gyanúra okot adó mintát szolgáltattak. A sportág nemzetközi szövetsége elismerte, hogy a minták valósak, s az IAAF titkos adatbázisából kerültek ki engedély nélkül. Neveket nem közöltek, ugyanakkor az pénteken kiderült, hogy egyikük a török színekben olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Elvan Abeylegesse. A török szövetség közölte: az etióp származású hosszútávfutó a 2007-es szabadtéri vb-n adott mintájával akadt fent.

Előző cikkSokk a Barcánál
Következő cikk1. Liga

Kapcsolódó cikkek:

Megnyílt a hazájukból elüldözött németek dokumentációs központja Berlinben

Évtizedes viták és előkészületek után hétfőn hivatalosan megnyitották Berlinben a második világháború után a hazájukból elüldözött németek történetét feldolgozó dokumentációs központot és múzeumot.   A második...

Szijjártó Péter: Európának meg kell védenie a nemzeti kisebbségeket és a vallásgyakorlás szabadságát

Európának meg kell védenie a nemzeti kisebbségeket és a vallásgyakorlás szabadságát, ugyanis a nemzeti közösségek sokhelyütt nehéz helyzetbe kerültek és támadás alatt állnak a...

Lukács Antal pere: Házi őrizet helyett hatósági felügyelet

Megszüntette a házi őrizetet és hatósági felügyelet alá helyezte a Brassói Ítélőtábla Lukács Antal és Bálint Enikő vádlottakat. Az intézkedés 60 napig érvényes. Ez...

Legfrissebb