2021. június 17, csütörtök.
Hirdetéscustom_html_banner1

Vizes vb: újabb magyar érmek

[dropcap]M[/dropcap]inden napra jutott hétvégén egy-egy olyan úszódöntő, ahol magyar sportolók állhattak fel a dobogóra. A klasszis sportolók hozták a tőlük elvárhatót. Volt akitől többet vártak.
Pénteken Gyurta Dániel főszámában, a 200 m mellen szeretett volna világbajnok lenni. Az olimpiai bajnok és évek óta ebben a számban legyőzhetetlennek vélt magyar sportoló viszont nem hozta a tőle megszokott jó úszást, és „csak” a harmadik helyen csapott célba. Intő jelként vette a jövő évi riói olimpiára nézve.
Szombat este Cseh Lászlóért és Hosszú Katinkáért szurkolhatott a magyar publikum. Cseh Laci a 200 m pillangó után 100 m pillangón is döntőbe jutott. Legnagyobb ellenfele a kétszázon ezüstös dél-afrikai Chad le Clos volt. Ezúttal fordult a kocka, és a dél-afrikai lett az első, míg Laci a második. A magyar fiú viszont így is magyar országos csúcsot úszott. A nap másik magyar főszereplője Hosszú Katinka volt, aki a pénteki elődöntőben megdöntötte 200 m háton Egerszegi Krisztina 26 éves magyar csúcsát. A fináléban viszont nem tudott ilyen jót úszni, és végül a harmadik helyen ért célba.

Hatodik magyarok
A magyar férfi vízilabda-válogatott miután a negyeddöntőben Olaszországtól nem várt vereséget szenvedett, az 5–8. helyért játszhatott. Az első körben könnyedén verték az Egyesült Államokat, ám az ötödik helyért vívott csatában egy góllal (9–10) kikaptak Montenegrótól. A világbajnoki aranyat a szerbek nyerték meg a horvátok ellen. A bronz a görögöké lett, miután legyőzték az olaszokat.
A női mezőnyben az Egyesült Államok csapata nyerte meg az aranyat, miután a fináléban 5–4-re győzték le a hollandokat. A bronz az olaszoké lett. Az olasz lányok itt büntetőkkel verték Ausztráliát.

Előző cikkRögbi
Következő cikkÁramszünet Gyergyócsomafalván

Kapcsolódó cikkek:

Ezer alá csökkent a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma

Romániában ezer alá csökkent szerdán a kórházi kezelésre szoruló, és kétszáz alá az intenzív terápián ápolt koronavírusos fertőzöttek száma. Az Stratégiai Kommunikációs Csoport jelentése szerint...

Videó – Székelyföld Magazin 2021. június 16.

A közel száz tagú Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncertfúvós zenekar munkáját mutatjuk be Önöknek, továbbá szó lesz a csíkszentsimoni sportcsarnok és a Csíkkozmást érintő turisztikai tervekről...

Menesztette a parlament a nép ügyvédjét

Formálisan is felmentette a parlament szerdán Renate Webert az ombudsmani tisztségből, miután előző nap tevékenységi beszámolója elutasításával megvonta tőle a bizalmat. A Nép ügyvédjének is...

Legfrissebb