A Szentírásban különböző helyeken olvasunk viharról, annak hatásairól és emberekre gyakorolt következményeikről. Rögtön a Szentírás elején van egy nagyfokú vízözön, amelyben elpusztul az emberiség. Isten ítélete mutatkozik meg a viharban, de ugyanakkor azt is olvassuk, hogy Noé kegyelmet talált Isten színe előtt. Őt megmenti, átmenti Isten az új világba. Noé számára megtartatást jelentett a bárka. Jónás. Isten elküldi szolgáját Ninivébe, hogy szóljon a nagyváros ellen, de a prófétának „jobb” ötlete támad: elindul ellenkező irányba, Társisba és ott hajóra száll, „futván az Urat, mint tolvaj a hóhért” (Babits). Hamarosan a hajóra hatalmas vihar csap le, ebben a viharban hamar átértékelődnek az emberi értékek – a hajórakományt kivetik a tengerbe, majd hamarosan Jónást is. Érdekes módon megszűnik a vihar, az aztán Jónás lelkében folytatódik, majd ott is elcsendesedik és a próféta engedelmesen elmegy Ninivébe, a nagyvárosba. Miután a lakosok hallgatnak Jónás szavára, Isten felfüggeszti ítéletét – egy újabb vihart kavarva ezzel Jónás lelkivilágába, aki egy egyszerű bokor példáján keresztül kell megértse, hogy ő csupán eszköz Isten kezében. Az evangéliumokban két érdekes viharról olvasunk: Jézus tanítványai a Genezáret taván küszködnek a széllel, hullámokkal, amikor Jézus a tengeren feléjük közeledik. Péter kéri, hadd mehessen ő is Jézushoz, és amikor engedélyt kap, kilép a vízre, de a szél, hullámok látványa félelemmel tölti el és süllyedni kezd. A süllyedő Pétert Jézus menti ki és dorgálja meg kicsinyhitűségéért. A második esetben Jézus a viharban alszik a hajó padján, a tanítványok felköltik, mire szól és elcsendesedik minden a tanítványok legnagyobb ámulatára. És végül hadd szóljunk Pál apostol hajótöréséről is, akit fogolyként Rómába szállítanak, és útközben, több napon át tartó viharban, miután kidobálják a hajó rakományát, sőt a felszerelést is, Málta partjainál hajótörést szenvednek. Érdekes viharok, sokrétű üzenetekkel. De mi van a saját életünk viharaival? Hogyan vélekedünk róluk? Isten ítéletét vagy hitünk próbatételeit látjuk benne? Hogyan szenvedünk? Nem szeretünk szenvedni, de a viharok szükségesek. A természetben is, életünkben is – ezt igazolják a fenti példák is. És tulajdonképpen nem a vihar a baj, hanem az, hogyan és mit teszünk ezek alatt? Nyilvánvaló, hogy az emberi szenvedésünk – akár testi fájdalmak, betegségek, akár lelki panaszok, emberi tragédiák, akár anyagi nehézségek – félelmekkel töltenek el, átértékelik életünket, sokszor megerősítik hitünket. Ez is mutatja, hogy mi, viharban levők egyféleképpen látjuk, Isten pedig másféleképpen szemléli ezeket a viharokat. Számunkra a bátorító és biztató az, hogy Isten nem engedi övéit elveszni a viharokban. Ő másként lát és másként láttat. Ahol emberi kínt és tragédiát, pusztulást látunk mi, emberek, ott Urunk megtartatást, hitbeli megerősödést láttat. Noé megtartatik, Jónás megmenekül, a tanítványok felismerik Krisztus Urunk istenségét, Pál apostol áldott eszközként Máltára is eljuttatja az evangéliumot. Mindezeket egybevetve – szükségesek a viharok, és ezeket túl kell élni. Nem emberi erőből és bölcsességből – így nem is lehet, hanem azzal az Istenbe vetett hittel, hogy Ő tudja ennek a célját és okát, és így mutatja meg megtartó kegyelmét és szeretetét. Ezzel a reménységgel vállaljuk viharainkat, no meg azzal a tudattal, hogy Ő szól és elcsendesedik minden. És abban a csendességben lássuk meg, kicsoda Isten és milyen nagy dolgokat tett és tesz érettünk.

Barát István református lelkész