Vereséggel kezdtek a magyarok és a románok is

HN-információ
Megkezdődtek a 2020-as labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők, a kontinensen hat nap alatt összesen ötven mérkőzést rendeznek. Minden csoportban az első két fordulót rendezik, az első meccseket csütörtökön rendezték, az utolsókat holnap játsszák. A román és a magyar válogatott is idegenbeli vereséggel kezdte az Eb-selejtezőket. Csütörtökön este kezdődtek el a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezői. A magyar és a román válogatott is az első fordulóban kikapott. A magyar válogatott csütörtökön kapott ki Nagyszombaton Szlovákia csapatától, a hazaiak mind a két félidőben a hajrában találtak be: a 42. percben Duda révén szereztek vezetést, a végeredményt pedig Rusnák állította be a 85. percben. A román válogatott Solnában kapott ki Svédországtól, a házigazdák a 33. percben szerezték meg a vezetést Quaison révén, hét perccel később egy óriási román védelmi hibát használt ki Claesson. A második félidőben sokkal agresszívabban játszott a román válogatott, az 58. percben Keserü szépített, viszont az egyenlítést már nem tudta megszerezni a román csapar. Eredmények, műsor A csoport: Bulgária – Montenegró 1–1, Anglia – Csehország 5–0. Ma: Koszovó – Bulgária (21.45), Mo­ntenegró – Anglia (21.45). B csoport: Luxemburg – Litvánia 2–1, Portugália – Ukrajna 0–0. Ma: Luxemburg – Ukrajna (21.45), Por­tugália – Szerbia (21.45). C csoport: Hollandia – Fe­hér­o­roszország 4–0, Észak-Írország – Észt­ország 2–0. Lapzárta után ért véget: Hollandia – Né­met­ország és az Észak-Írország – Fe­hér­oroszország. D csoport: Grúzia – Svájc 0–2, Gibraltár – Írország 0–1. Holnap: Írország – Grúzia (21.45), Svájc – Dánia (21.45). E csoport: Horvátország – Azerbajdzsán 2–1, Szlovákia – Magyarország 2–0, Wales – Szlovákia 1–0. F csoport: Málta – Feröer-szigetek 2–1, Svédország – Románia 2–1, Spanyolország – Norvégia 2–1. Holnap: Málta – Spanyolország (21.45), Norvégia – Svédország (21.45), Románia – Feröer-szigetek (21.45, Pro TV). G csoport: Ausztria – Lengyelor­szág 0–1, Észak-Macedónia – Lett­or­szág 3–1, Izrael – Szlovénia 1–1. Lapázrta után ért véget: Izrael – Ausztria, Lengyelország – Lettország, Szlovénia – Észak-Macedónia. H csoport: Albánia – Törökor­szág 0–2, Andorra – Izland 0–2, Mol­dova – Franciaország 1–4. Ma: Tö­rökország – Moldova (19), An­dor­ra – Albánia (21.45), Fran­ci­aor­szág – Izland (21.45). I csoport: Kazahsztán – Skócia 3–0, Belgium – Oroszország 3–1, Ciprus – San Marino 5–0, Kazahsztán – Oroszország 0–4. Lapzárta után ért véget: San Marino – Skócia, Ciprus – Belgium. J csoport: Olaszország – Finnország 2–0, Bosznia – Örményország 2–1, Liechtenste­in – Görögország 0–2. Holnap: Ör­ményország – Finn­ország (19), Bosz­nia – Görögor­szág, Olaszország – Liechtenstein (22). HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!