Vereség idegenben a dobogóstól

HN-információ
Noha a meccs háromnegyedénél még éltek a VSK Csíkszereda győzelmi esélyei, sorsdöntőnek bizonyult az utolsó játékrész, és behúzták a győzelmet a má­ramarosiak. A hazai kosárlabda-bajnokság C csoportjának 16. fordulóját követően továbbra is a hetedik a csíki csapat, és ahhoz, hogy egy hellyel előrébb zárják az alapszakasz első részét, kellene a jelenleg hatodik Rapid két botlása is. A VSK Csíkszereda továbbra is kénytelen nélkülözni Simeunovic játékát. [caption id="attachment_82289" align="aligncenter" width="1000"] Nem sikerült a bravúr a VSK Csíkszeredának Máramarosszigeten Fotó: László F. Csaba / archív[/caption] Bravúrhoz közeli játékot mutatott a VSK Csíkszereda a hazai kosárlabda-bajnokság C csoportjának 16. fordulójában, ám ahogy itthon, úgy idegenben sem sikerült legyőznie Lászlófy Botond tanítványainak Máramarossziget csapatát. Pedig sokáig megvolt a győzelmi esélye a csíki csapatnak. A szombati találkozót a mára­marosiak kezdték jól, két perc alatt kilenc ponttal válaszoltak a csíkiak kezdő pontjára, ám innen megfordult a játék képe: Lászlófy Botond tanítványai összekapták magukat, egyenlítettek, mi több, az első negyed végére tizenegy ponttal a csíkiak vezettek. Noha a csíkiak trénere azt kérte játékosaitól, ne menjenek bele az amerikai stílusba – ami gyors támadásokat jelent –, hanem használják ki a támadóidőt, amennyire lehet, a piros-fehérek mégis a gyorsabb játékot választották a második negyed elején, ez pedig egyrészt kimerítette a gárda játékosait, másrészt sokkal nagyobb volt a hibalehetőség, amit az ellenfél ki is használt. A második játékrész negyedik percére már kettőre fogyott a csíkiak előnye, s noha hajtottak a vendégek, a nagyszünetre kiegyenlített Máramarossziget. A pihenőt követően visszavette a vezetést a VSK Csíkszereda, az előnyt ötre sikerült feltornászni, ám a hazaiak négy és fél perc után fordítani tudtak, és a harmadik negyedet hárompontos előnnyel zárták. Az utolsó játékrész első percében ugyan egyre faragta hátrányát a VSK Csíkszereda, ám két és fél percig nem találtak a vendégek a gyűrűbe, míg a hazaiak ezalatt tizenkét pontot szereztek, és a hajrában végig megtartották előnyüket, így behúzták a győzelmet. – Összességében nem játszott rosszul a csapat, a bírók is akkor nyúltak bele a meccsbe, mikor kellett, de ehhez lassan már hozzászoktunk – nyilatkozta a mérkőzést követően Lászlófy Botond. A csíkiak edzője hozzátette, nem győzi hangsúlyozni, hogy Simeunovic játékával talán más is lehetett volna a meccs kimenetele. – Ezúttal is köszönöm a román külügyminisztérium hathatós segítségét, ugyanis a hivatal egy hónapja nem képes megadni a tartózkodási vízumot szerb légiósunknak. Gyakorlatilag a decembert úgy játszottuk végig, hogy Simeunovicra nem számíthattam, noha a szerb légiósunk a vízumkérelmet még októberben benyújtotta. De remélem, ami késik, nem múlik, és Simeunovic hamarosan csatlakozhat újra a csapathoz – mondta a csíkiak edzője. Az alapszakasz első felének utolsó hazai meccsét szerdán 17 órakor játssza a VSK Csíkszereda, Lászlófy Botond tanítványai a fővárosi Agronomiát fogadják. Eredmények Román kosárlabda-bajnokság, C csoport, 16. forduló: VSK Máramarossziget – VSK Csíkszereda 89:78 (13:24, 30:19, 22:19, 24:16). A csíki pontszerzők: Olariu 20 (1 x 3), Pierce 20, Movileanu 19 (4 x 3), Magusar 15 (2 x 3), Lokodi 2, László Botond 2. További eredmények: Marosvásárhelyi VSK – Bukaresti Rapid 108:50, Kolozsvári Universitatea – Bukaresti Aurel Vlaicu 75:45, Bukaresti Agronomia – ACS Târgu Jiu 66:78. A Galaci Phoenix – CSM Focșani találkozó lapzárta után ért véget. Az állás: 1. Marosvásárhely 31 pont (15/1), 2. Phoenix 29 p. (14/1), 3. Máramarossziget 27 p. (11/5), 4. Târgu Jiu 27 p. (11/5), 5. Focșani 24 p. (9/6), 6. Rapid 23 p. (7/9), 7. VSK Csíkszereda 22 p. (6/10), 8. Agronomia 20 p. (4/12), 9. Kolozsvár 17 p. (1/15). 10. Bukaresti Aurel Vlaicu 17 p. (1/15). Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!