Hirdetés

Vereség a listavezetőtől

HN-információ
Egypontos vereséget szenvedett a hazai férfikosárlabda 1. Liga hatodik fordulójában a VSK Csíkszereda. A listavezető Kolozsvári U elleni idegenbeli mérkőzésen közel álltak a bravúrhoz a csíkiak. Közel álltak a bravúrhoz, ám mégsem sikerült legyőznie a hazai férfikosárlabda 1. Liga 2. csoportjában a listavezetőt a VSK Csíkszeredának. A Kolozsvári U elleni találkozón a harmadik negyedben a kincses város csapata teljesített nagyon jól, míg az utolsó játékrészben a csíkiak nyújtottak remek teljesítményt, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy Lászlófy Botond tanítványai újabb sikert arassanak. Az első negyedben fej fej mellett haladt a két csapat, az első pihenőre a hazaiak menhettek egypontos előnnyel. A második játékrészben is szoros volt az állás, ekkorra viszont háromra nőtt a pontkülönbség a kolozsváriak javára. A nagyszünet nem tett jót a csíkiaknak, hiszen a harmadik negyedben a hazaiak kiválóan játszottak és kilenc ponttal megnyerték a játékrészt, így az utolsó negyedre 12 pontos volt az U előnye. Az utolsó negyedben megfordult a játék képe, a csíkiak kiemelkedően teljesítettek és majdnem minden támadásukat kosárral fejezték be, míg a kolozsváriak támadásokban rengeteget hibáztak. Annak ellenére, hogy a VSK játékosai remekül teljesítettek, a harmadik negyedben összeszedett hátrányból faragtak ugyan, végül viszont az U nyerte meg a meccset egypontos különbséggel. – Nem szeretek a bíráskodásról beszélni, de amit az U elleni mérkőzésen a két kolozsvári – tehát hazai – sípmester elművelt, az kritikán aluli volt. A harmadik negyedben amellett, hogy csapatunk eléggé kapkodva játszott, a bíróknak sikerült kihozniuk a játékosainkat és engem is a sodrunkból. Az utolsó negyedben 14 pontos hátrányból sikerült visszajönnünk a meccsbe és tizenhárom pontot faragtunk is, de sajnos a mérkőzést elvesztettük. Amúgy az összecsapás nagyon jó és izgalmas volt, gratulálok a fiúknak a pályán mutatott játékért – nyilatkozta lapunknak a pénteki mérkőzés után Lászlófy Botond. A hetedik fordulóban, a hét végén a VSK Csíkszereda a Nagyváradi CSU CSM LPS 2 csapatát fogadja az Erőss Zsolt Arénában. Eredmény: CS U Kolozsvár – VSK Csíkszereda 71:70 (13:12, 21:19, 20:11, 17:28). A csíki pontszerzők: Ene 22, Tóth 17, Murgu 15, Taraios 9, Vita 5, Olariu 2. Játszott még: Héjas, Bogos. Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!