Várják a városlakók javaslatait

HN-információ
Hazahívja a Gyergyószent­mik­lós­ról elszármazottakat a má­so­dik alkalommal szervezett Vi­lág­vándor. Az első alkalomtól elté­rően nem nyáron, hanem decemberben, a városnapok alkalmával szervezik az eseményt. [caption id="attachment_49072" align="aligncenter" width="1000"] Az első Világvándor nagyon sikeres volt, másodszorra is megszervezik F
otó: Jánossy Alíz[/caption] Öt évvel ezelőtt szervezték meg először az elszárma­zott gyergyó­szent­mik­ló­siak találkozóját. A Világvándor névre keresztelt rendezvény akkor nagyon sikeresnek bizonyult, hazajöttek olyanok is, akik több éve nem jártak a városban. Sok rendezvényt szerveztek a tiszteletükre, a főtéren felállították az elszármazottak fáját is. Idén 110 éve annak, hogy Gyer­gyószentmiklós városjogot kapott. Az évforduló kapcsán ismét megszólítják az elszármazottakat. – Öt éve lehetőséget teremtettünk közös ünnepre az elszármazottak és az itt élők számára, most is hasonlót szeretnénk, a város ünnepén – mondta Nagy Zoltán polgármester sajtótájékoztatón. Hozzátette, a szervezéshez a városlakók segítségét kérik. Egyrészt szeretnék, hogy mindenki értesítse idegenben élő rokonait, ismerőseit arról, hogy a város december 2–6. között hazavárja őket. Másrészt javaslatokat várnak, olyan elszármazottakkal vennék fel a kapcsolatot, akiket a gyergyóiak méltónak tartanak, hogy általuk színesebb legyen az ünnep programja. Előadókat, képzőművészeket, zenészeket szeretnének meghívni, hogy bemutassák munkájukat, alkotásaikat. Fórika Sebestyén, a művelődési központ igazgatója kifejtette, közönségtalálkozókon lehet majd megismerkedni a meghívott fellépőkkel, emellett pedig fórumokat, beszélgetéseket is szeretnének szervezni arról, hogy milyen külföldön élni, valamint az itthon maradás lehetőségeit is megbeszélnék. – Szeretnénk képet adni a fiatalságnak arról, mivel jár távol élni, és mik az itthon maradás előnyei, nehézségei – jegyezte meg. A szervezők azt mondták, hamarosan újraindul a vilagvandor.ro honlap, ahol majd minden információt közölnek az érdeklődőkkel. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!