Nagy érdeklődéssel hallgattam, néztem a Suli TV 8 Magyar nyelv és irodalom adásait, kíváncsi voltam, lehet-e és hogyan, milyen módon továbbítani a tanár magyarázatát a diákoknak ilyen speciális helyzetben. Merthogy az internetet, a tévét, a CD-t eddig is segédeszközként használtuk, magam is be-bekapcsoltam óráim egy részében. Képekért, egy-egy színészi előadásért vagy egy szöveg eredeti, hasonmás bemutatásáért, táblázatért fordultunk ezekhez az eszközökhöz. Az első benyomás kedvező. Az óra előkészítése, a lecketerv, a bemutatás, a magyarázat, a nyelvtani példák, ábrák, az összefoglalás, a „hagyományos”, átmenthető. Elmarad viszont a feleltetés (kihallgatás, kipécézés, vérfürdő – diáknyelven). Tíz adásban röviden összefoglalni, 25-40 percben elmondani, előadni mindazt, amit az órán részletesen, tankönyvvel terveztünk elvégezni, egészen más. Óriási előny, hogy amit az órán elmondtunk, tankönyvből elolvastunk, lediktáltunk, azt azonnal, egy kattintással viszontláthatjuk a képernyőn leírva, táblázatba, rendszerbe foglalva. Ahonnan egy másik kattintással kinyomtathatjuk, sokszorosítani tudjuk. Viszlát, másolás, körmölés, radírozás, újraírás! Az egyik lecke témája: A szóképek. Úgy tapasztaltam, hogy a szóképek elég távol állnak a diákoktól, pedig a diáknyelvben nagyon sokszor használják, alkalmazzák megállapításként, felszólításként, érzelmi állapotuk kifejezésére. Ezt a leckét megnézve, meghallgatva azt tapasztaltam, hogy Bogács Nóra tanárnő az osztályban megszokott módon, lassan, tagoltan, logikusan és tökéletes kiejtéssel, jól kiválasztott szövegek alapján magyarázta el mindazt, amit a szóképekről tudni kell a szakaszzáró vizsgára. Köznyelvi és irodalmi példákkal szólt a kódváltásról, arról, hogy másképpen beszélünk, fogalmazunk szóban és írásban, a padtársunknak és szüleinknek, másképpen az iskolában az órán. A tanárnő konkrét szöveggel, példával kezdte. Alszik a gyermek. – Ebben a mondatban köznyelven egy cselekvést fogalmazunk meg. Alszik a holdban a láng… – Ez a mondat irodalmi szöveg. Lila nyakkendő. – Ebben a mondatban a lila színt jelöl. Lila dalra kelt egy nyakkendő… – Itt a lila szó nem színt jelöl, hanem esetleg örömet, boldogságot, játékot, ki milyen jelentést kapcsol hozzá. Ez a kódváltás, a szó jelentésváltozása. (Képzeljük el, ha valakitől kérünk egy csipetnyi nátrium-kloridot, hogy nézne rád, mert amit kértél, az a köznyelvben só. Játékosan persze, kérhetsz egy pohár H2O-t is…) Majd egy másik példa: Mikorra patak vize tükörré lett. Melybe ezer csillag ragyogása nézett. Írta Petőfi Sándor a János vitézben. A két fogalom, a két kép, a két jelentés egyidejűleg hat az olvasó előtt: víz – tükör. Egy névbe sűrítve, tömörítve egyszerre két, egymástól távol eső dolog jelenik meg az olvasó, a diák tudatában. Ez a metafora. S a tanárnő közli a meghatározást: Elfeküdt már a nap túl a nádas réten, Nagy vörös palástját künn hagyá az égen. A naplementének ebben a színpompás leírásában a nap alkonypírja, a vörös színű alkonyi napsugarak képe egy ruhadarab, a palást fogalmával azonosul, kölcsönhatásba kerül, a két jelentés egyidejűleg hat. (A diáknyelvben jó példákat találunk erre: Anód Pista – fizikatanár, Ciántyúk – kémiatanárnő, Izmos Vilmos – tornatanár, Kotta Feri – zenetanár, vagy fokozva: tanbanya, diktátor, lélekidomár, tanerő, ritkán jön elő – tanár. És tovább: bizi, bizony hitvány, fekete dosszié, marhapasszus – bizonyítvány, édes mamanyelv, hungár, nyelvtörő, nyögtan – nyelvtan, matek, matika, mér tanit?, számhegyek, tika – matematika, alagsori, porbafingó, mákszem, talajmenti, tökmag – kicsi). Újabb szöveg: Mikor a nap fölkelt, s a holdat elküldte… – A napot élőkre jellemző cselekvéssel ruházza fel a költő, ezért a stílusa életszerű, szemléletes, hatásos. Ez a megszemélyesítés. A köznyelvben is használjuk: a szél elül, az óra jár, a gép zúg… Nehezebb megtalálni egy másik szövegben a szóképet: Kicsalta a leányt édes beszédével. – Az édes szót érzékszerveink közül az ízleléskor használjuk, a beszédet halljuk, tehát két érzékterületet kapcsolunk össze. Édes beszéd, lila dalra kelt egy nyakkendő – ízlelés – hallás, szín – hallás. Művészi hatása abban van, hogy érzékszervi benyomásokat (tapintás, hő, ízlelés, szaglás, hallás, látás) egyidejűségükben ragadja meg, állítja elénk. Ez a szinesztézia. S következik a meghatározás… Újabb példaszöveg: Csendes a ház… – A ház a csendes? Vagy talán inkább a ház lakóinak a viselkedése? S Kukoricza Jancsit célozza vasával… – Azaz vasból készült fegyverével. Az Isten haragja megütött egy hajdút… – Az Isten haragja szó jelentése: „villám”. Ez a metonímia. S a meghatározás… Ez a szókép is, mint a többi, a névátvitel, a névcsere segítségével stílusértékű, segít eligazodni az irodalmi szövegek – vers, mese, elbeszélés, novella, regény – világában. A művészi széphez a szóképek megadják a kulcsot, hogy megfejtsük, miben rejlik az irodalmi alkotások szépsége. De a mindennapi beszéd, a köznyelv szépsége is feltárul, ha bátran merjük használni a nyelvi szóképeket és alakzatokat. S a diákok, akik most ismerkednek anyanyelvünkkel, diáknyelvi példákkal tudásukat gazdagíthatják, bővíthetik a névátvitel, a jelentésváltozás, a kódváltás ismeretével. Gondoljunk csak a szóképek mellett az alakzatokra – ezekről is tanultak a diákok, amelyek az irodalmi szövegek stílusát jellemzik, de egyéni stílusunkat is élénkítik, változatossá tehetjük, ha megismerjük és használjuk őket. Ilyenek a szóismétlés, fokozás, ellentét, nagyítás, irónia, szójáték, felkiáltás, megszólítás, kérdés. Példa erre az iskola szó. Diáknyelven: agyalda, apácazárda, börtön, diliház, fejtágító, gettó, isi, kolostor, magoló istálló, skóla, suli, unalomház, vesztőhely. S a következő diáknyelvi szókapcsolatok is: bedobja a törölközőt – lemond a győzelemről, harmatos állapotban van – gyenge, behúz a csőbe – elhagyja a lányt, kicsavarja az uborkát – elvégzi a kisdolgát, morog a belügyminiszter – korog a gyomra. Érdekes lenne lerajzoltatni a diákokkal azt az alakot, akinek a feje dinnye, kókusz, fűrészporraktár, a haja szalmakazal, toll, a szeme radar, az orra ormány, a szája levesfúvó, a füle vitorla, a keze pata, a hasa demizson, a lába csülök, virgács. Kolozsvári Grandpièrre Emil fogalmazta meg: „Tömör gyönyör ilyen kifejezéseket hallani… (Herder árnyékában. Magvető. Bp., 1979. 125.) Bocsánat hogy belekontárkodásnak tűnik eszmefuttatásom, de csak segíteni akartam, s gratulálok Bogács Nórának és a Hargita Stúdió munkatársainak, szerkesztőinek, hogy segítenek diákjainknak – többek között az én Boró, nyolcadikos unokámnak is – ebben a vészhelyzetben, amikor a teljes iskolai oktatást ellehetetlenítette a fránya vírus! Reméljük, János vitéz kardjával, oltással, gyógyszerekkel, egészségesebb életmóddal győzhetünk, s visszatérhetünk a suliba, a fejtágítóba.

Málnási Ferenc

---