Könnyű dolguk van az Országos Korrupció-elleni Igazgatóság tevékenységét képernyőkre vivő hírszerkesztőknek: ma már ott tartunk, hogy sablonnal dolgozhatnak, csak be kell helyettesítsék a dátumot, a család- és keresztnevet, a funkciót, illetve a feltételezett vagy bizonyított bűncselekmény rövid szinopszisát – és kész a vezető anyag. Ha megfigyelik, a kötőanyag, az alapinformációkat összefogó habarcs állandósult: ugyanazok a hívószavak, jelzős szerkezetek, verbális automatizmusok alkotják minden egyes DNA-hír (fogják ezt még tanítani műfajelmélet órán divatosabb médiakurzusokon) vázát. A probléma az, hogy ha gyakran és nagy intenzitással ismételünk valamit, aminek nagy fontosságot tulajdonítunk, az nemcsak beleivódik a köztudatba, hanem társadalmi tudatformaként állandósul. Íme, a mítosz születése, gyorstalpalóban. Aki olyan háztartásban él, ahová be van vezetve az elektromos áram, az értesült róla, hogy vasárnapra virradóra a DNA ügyészei őrizetbe vették Sorin Oprescut, Bukarest főpolgármesterét, hétfőn pedig a törvényszék elrendelte az előzetes letartóztatásba helyezését. (Sajtócsemege, hogy a történtek előtt alig pár órával az akkor még mit sem sejtő főpolgármester interjút adott egy újságírónak, aki közzétette a vágatlan felvételt a blogján. Ezen Oprescu „lelkére tett kézzel” arról beszél, hogy sajnos megcsontosodott felfogás, hogy a közigazgatásban dolgozók mind tolvajok, akik öt-tíz-tizenöt százalék csúszópénzért dolgoznak, és a kamerába nézve kijelenti: „Hölgyem, nem mindenki tolvajfajzat”. A következő elérhető felvételen a főpolgármester viszont már maga is bilincset visel – esetében 10 százalékos „sikerdíjról” hallani.) Oprescuról a vádhatóság azt mondja, hogy részese egy, a főpolgármesteri hivatal falain belül működő bűnszövetkezetnek, amely napi nyolc órában ügyködött azon, hogy olyan cégek kapjanak megbízásokat különféle munkálatokra a közbeszerzési eljárások során, amelyek nyereségük egy részét hajlandók voltak csúszópénz formájában visszajuttatni a döntéshozókhoz. Oprescut és az ügy többi érintettjét – közöttük a főpolgármester Gránátnak becézett sofőrjét és bizalmas emberét – öt hónapig tartotta megfigyelés alatt a titkosszolgálat, tehát az ügyről még számos konkrétum derül majd ki. A média egyelőre az egyik feljelentő vallomásán csemegézik, amelyben az áll, hogy Oprescu rendszeresen a saját – egy, a fővároshoz közeli faluban lévő – házában szervezte meg azokat a találkozásokat, amelyek során átvette a neki járó összegeket: a letartóztatáshoz vezető ügyben összesen 60 ezer eurós csúszópénzről hallani, amelynek egy részét, 25 ezer eurót kapott volna kézhez a főpolgármester. A feljelentő azt állította, hogy vagy kéttucatszor volt Oprescu vendége, és soha nem ment üres kézzel, mert összesen egymillió eurót vitt neki, mely találkák során nem lehetett nála mobiltelefon, sőt, a lehallgatástól tartó főpolgármester ilyenkor egy, a hálózatot blokkoló vagy zavaró szerkezetet is üzembe hozott. Hogy ebből pontosan mi igaz és mi nem – Oprescu ügyvédje a sajtónak cáfolta, hogy így történt volna –, az majd vagy kiderül vagy nem. De most nem is ez a lényeg, hanem hogy a sztori a romániai polgárok többsége számára teljesen hihető, azt a ma embere elképzelhetőnek és valószerűnek tartja. És hogyne tartaná, amikor az Oprescu-ügy előtt hallott-látott-kapott még sok száz másikat, ugyanilyen kaptafára. Ráadásul az esetek többségében beigazolódott, hogy ezek a már-már mítoszi kellékekkel operáló mesék – igazak. A romániai átlagpolgár leéli az életét úgy, hogy egy összegben nem látott egy használt autó áránál többet, mégis „normális” számára a millió eurós tételű csúszópénz, „normális”, hogy csak az öreg király megbízásából végezhetők el közösségi beruházások, amelyek azért satnyák, mert a költségek java részét eleve nem a feladatra szánták, „normális”, hogy a vezető pozícióban lévők közül csak az nem korrupt, akire eddig még nem ért rá a DNA. A sosem fáradó dada, a tévéképernyő estéről estére emberek millióinak dúdolja el ezt az altatót. Egy idő után aztán már azt lesz nehéz elmagyarázni nekik, hogy létezik egy másik, korrektebb, egyenesebb, tisztább világ is. Azt fogják rá mondani, hogy az csak mítosz. Burus János Botond