Villannyal és aszfalttal együtt haladhatnak

HN-információ
Elviekben elhárul az anyagi akadály Csíkmadaras vezetőségének azon törekvése elől, amely szerint felszín alá fektetnék az villany- és a telekommunikációs vezetékeket az aszfaltozás előtt. A Helyi Fejlesztések Országos Programja jóvoltából a villanyhálózat és az utak korszerűsítését is egy időben végzik el. [caption id="attachment_54857" align="aligncenter" width="1000"] Két lovat ültek meg Csíkmadarason. Kicsit megkéstek, de mégis sikerülhet Fotó: László F. Csaba[/caption] Majdnem kistérségi problémává nőtte ki magát az a csíkmadarasi elképzelés, miszerint az aszfaltozást megelőzően föld alá fektetnék a kábeleket. A terv legelszántabb zászlóvivője, Bíró László polgármester ragaszkodott ehhez, és részben emiatt – leginkább viszont más, procedurális nehézségek miatt – Csíkmadarason későre kezdődött el a Felcsík integrált fejlesztése nevű projektből finanszírozott aszfaltozás. A projekt júniusi határidejét – ahogy arról korábban már beszámoltunk – egy évvel kitolták, a halasztásnak pedig különösen örülhetett Csíkmadaras, mert sem az utak korszerűsítésével, sem pedig az after schoollal nem áll(t) jól. Ugyancsak különösen örülhet éppen emiatt a Helyi Fejlesztések Országos Programja újabb támogatásának (PNDL2), amely 14,6 millió lejt utak, 785 ezer lejt pedig a közvilágítás korszerűsítésére irányoz elő. – Valóban, kedvező szelet jelent ez számunkra. A vasút egyik oldalán már most modern közvilágítás jellemzi a hálózatunkat, a következő évben pedig remélhetőleg egységesen, minden falurészben korszerű lesz a közvilágításunk – nyilatkozta Bíró László. Az elöljárótól megtudtuk: az integrált EU-s projektben érintett 3,8 km aszfaltozásra váró útszakaszon felül még nagyon sok munka van hátra ezen a téren. A közel 14 km-es községi utcahálózatnak azonban bő 90 százaléka aszfaltborítást kap, ha a finanszírozás megfelelően halad. – November végéig megvalósíthatósági, topográfiai és geotechnikai tanulmányt kell benyújtanunk, csak ezt követően írhatjuk alá a finanszírozási szerződést. Így a tulajdonképpeni megvalósítás a következő évben kezdődhet – közölte a községvezető, hangsúlyozva, hogy 2017–2020-ra vonatkozó fejlesztéseket támogat a PNDL2. Az említett két projekt mellett 6 millió lejjel támogatja a kormány Csíkmadarast annak érdekében, hogy a Madaras-patakból nyerjék az ivóvizüket. – A Felcsíkról érkező ivóvízzel nem teljesen elégedett a madarasi lakosság. Mi a helyi ivóvízhez szoktunk hozzá, és ha már befogtuk a forrásokat a törpe-vízierőműnél, akkor lehetőségünk van ivóvízként is hasznosítanunk mindezt – mondta Bíró László. Az elképzelés szerint gerincvezetéket fektetnek le az erőműtől a faluig, amelyen a megtisztított víz eljutna a háztartásokig. Amennyiben a hozam nem lenne megfelelő, akkor csak kiegészítésként használnák a helyi ivóvizet. Egyes falurészekben ugyanakkor semmiféle ellenőrzött ivóvízhálózat nem létezik, így a meglévő bővítése prioritást élvez. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!