Útlezárás

darvas_attila_szerzokep_szinesujMint ahogyan mindenki tudja – még az is, aki nem követi figyelemmel –, az elmúlt napokban rendezték meg kilencedik alkalommal a Székelyföl Kerékpáros Körversenyt. A sportbarátok tudták, hogy mikor zajlik, hiszen követik az eseményeket, míg mások a részleges, illetve a teljes útlezárásokból sejtették.
Az utóbbi évek alatt sok nyűgöt jelentett ez az embereknek, de mivel már hagyománnyá vált, igyekeztek hozzászokni és programjaikat is nagyrészt úgy alakítani, hogy ennek megfelelő legyen. Vannak viszont váratlan fordulatok, amelyekre nehéz előre felkészülni. Így jártam én is.
Mivel már nem lakom Csíkszeredában és kertes házba költöztünk, a téli időszakra a fát be kellett szerezni. A szállítást pedig csak akkor lehetett megoldani, amikor arra az „erdőpásztor” engedélyt adott. Ez a nap pontosan szombatra esett. Egész nap aggódtam, hogy vajon az útlezárás előtt sikerül-e áthozni a fát vagy sem, hiszen a Fitód–Csíkszentlélek–Mindszent rész a körverseny alatt le lesz zárva a város irányából. Természetesen nem sikerült. Jött a B-terv, mert hát mindenre kell legyen egy másik variáció. A nagyautó az Akó-kapu felé vette az irányt, és úgy közelítette meg az elzárt települést. Még szerencse, hogy ez nem került többe, mint az előre betervezett.
Nos, én kiküszöböltem ezt a problémát úgy-ahogy, de mi van azokkal az emberekkel, akik épp esküvőt tartanak a városban? Vagy ne adj’ Isten épp temetésre kellene menjenek a Kalász negyedbe. Kellemetlen helyzet…

Darvas Attila

: an accessible web community